.

Keresés

A keresési feltételeknek megfelelő szerzők


Sean Covey

A keresési feltételeknek megfelelő termék(ek)

Gyökeres fordulat - Radikális keresztény fiatalok könyve - Champ Thornton
Akció

Gyökeres fordulat - Radikális keresztény fiatalok könyve - Champ Thornton

Gyökeres fordulatRadikális keresztény fiatalok könyveNagy örömünkre szolgál, hogy magyar nyelven is kézbe adhatjuk ezt a rendkívül sokrétű, a Biblia világába, annak rejtelmeibe, a keresztény életmód titkaiba bevezető gyermekkönyvet, melyet akár tinédzserek, sőt még felnőttek is haszonnal forgathatnak. A könyv nagyszerűen beilleszthető az általános iskolai hit- és erkölcstan tárgy oktatásába is, hiszen célja a gyermekek hitének, krisztusi életmódjának megalapozása, támogatása, a bibliai kultúra mélyebb megértése. A könyv 67 fejezetből áll, melyek egymástól teljesen függetlenül, önállóan is olvashatók. A magyar kiadásban szükségét láttuk némely helyen az eredeti angol szöveg megváltoztatásának a könyv magyar kultúrába való integrálása érdekében. A 14. fejezetben a bibliai eredetű szólásokat és közmondásokat a magyar nyelvben leggyakrabban előforduló változatokra cseréltük. Hasonlóan jártunk el a 25. fejezetben, ahol a latin kifejezések többségét a magyar nyelvbe szervesen integrálód..

119.00 lej109.00 lej

Ez lenne a felnőttkor? - Rachel Jones

Ez lenne a felnőttkor? - Rachel Jones

Előbb vagy utóbb mindannyian rájövünk, hogy a felnőtt élet nem olyan, mint amilyennek tizenhat éves énünk elképzelte. A barátságaink túlmutatnak már az együtt lógáson, tartós párkapcsolatra vágyunk, elköltözünk a szüleinktől, dolgozni kezdünk, hogy fizessük az albérletet, és beköszöntenek a szürke hétköznapok.A szerző, Rachel Jones maga is huszonéves fiatal, aki ugyanezekkel küzd, így őszintén kimondja a dilemmákat, amelyekkel ennyi idősen mind szembesülünk: "Elégedetlen vagyok. Nem szeretem a munkámat. Kétségeim vannak, merre tart az életem. Mikor lesz már társam? Létezik egyáltalán Isten vagy a hit csak időpocsékolás? Ez lenne a felnőttkor?”Akár csak egy kicsit elveszettnek érzed magad, akár már teljesen elmerültél az életkezdeti válságban, ez a vicces, őszinte, reményteli könyv megmutatja, hogy Jézus hogyan segít neked megbirkózni a felnőtté válás kihívásaival, gyakorlati tanácsokat ad, valamint a fomo és a közösségi oldalak kusza világában lelkileg biztos talajra állít.Kiadás éve:&..

35.00 lej

Inspiráló Biblia papírtokban – Nagyméretű kiadás
Akció

Inspiráló Biblia papírtokban – Nagyméretű kiadás

Az Inspiráló Biblia a kreatív bibliatanulmányozás teljesen újszerű eszköze. Cél: mélyen megérteni Isten Szavát és kreatív feleletet adni rá. Úgy is mondhatnánk, hogy rajzos dicsőítés, reakció, visszhang az isteni Szóra.Az egyik legnagyszerűbb dolog ebben, hogy generációtól és lelki érettségtől függetlenül részt vehet benne bárki. Egy igazán egyedülálló módja annak, hogy valaki elmélyüljön Isten Igéjében és új, frissítő módon reflektáljon rá. Ennek segítő eszköze lesz az Inspiráló Biblia. Ez a Biblia – mely természetesen az újonnan revideált Károli-Biblia szövegét használja – széles margókkal rendelkezik a lapszéleken, elegendő helyet biztosítva a megszólító Igére való válaszra, illetve tartalmaz 400 illusztrációt is, melyek segíthetnek beindítani a kreatív fantáziánkat.Méret: 198 x 256 mmKiadás éve: 2022Oldalszám: 1520..

240.00 lej229.00 lej

Tíz fiú, aki használta a tehetségét - Irene Howat
Akció

Tíz fiú, aki használta a tehetségét - Irene Howat

Példaképek élettörténete 10-14 éveseknekTe mit tehetsz meg Istenért?John Bunyan • Paul Brand • C.S. Lewis • Wilfred GrenfellJ.S. Bach • George Washington Carver • Samuel MorseGhillean Prance • James Clerk Maxwell • Charles StuddIsmerkedj meg tíz fiúval, akik Isten dicsőségére használták a tehetségüket! Mindannyian maradandó hatással voltak a világra… - John gonosztevőből vált Krisztus hirdetőjévé. - Paul leprások gyógyítója lett Indiában. - C.S. Lewis könyveivel tanított Jézusról. - Wilfred szükségben levő hajósok orvosa volt. - Johann Sebastian Isten dicsőségére írta zeneműveit. - George a gazdálkodók munkáját tette könnyebbé Istensegítségével. - Samuel találmányával a hírek gyorsan eljutottak a távoli vidékekre. - Ghillean új növényfajokat fedezett fel és segített az esőerdők megőrzésében. - James felfedezéseivel megalapozta az elektromosságtudományát. - Charles pedig elajándékozta vagyonát, és az evangéliumot hirdette sokfelé.Mindenki kapott tehetséget vagy adottságot Istentől..

32.00 lej27.00 lej

Tíz fiú, aki megváltoztatta a világot - Irene Howat
Akció

Tíz fiú, aki megváltoztatta a világot - Irene Howat

Példaképek élettörténete 10-14 éveseknek Olvasd el ezt a könyvet, és tudd meg, mit szeretne Isten, hogy véghezvigyél! Ismerd meg, hogyan Szeretnéd megváltoztatni a világot? Ez a tíz fiú éppen ezt tette! Billy Graham – András testvér – John Newton – Müller György – Nicky Cruz – William Carey – David Livingstone – Adoniram Judson – Eric Liddell – Luis Palaunyerte meg Eric a versenyt, és ezért milyen elismerést kapott Istentől;lett David felfedező, és fedezte fel a Bibliát; került Adoniram börtönbe és dicsérte Istent; csatlakozott Nicky a bandákhoz, azután az egyházhoz; változtatta meg Luist Isten, s később másokat; fordította le William a Bibliát és adta Isten szavát Indiának; mentett György árvákat és bíztak rá milliókat; csempészett András Bibliákat Oroszországba és hozott reménységet ezreknek; zsákmányolt rabszolgákat John, de azután Isten arra használta, hogy szabaddá legye őket; prédikált Billy és Isten hogyan formálta általa az embereket világszerte!..

32.00 lej27.00 lej

Életed 6 legfontosabb döntése - Sean Covey
Akció

Életed 6 legfontosabb döntése - Sean Covey

Ma egy tinédzsernek több kihívással kell szembenéznie, mint valaha. Miközben ezek között próbálnak navigálni, olyan döntéseket hoznak, melyek romba dönthetik vagy megalapozhatják a jövőjüket. A kiemelkedően eredményes fiatalok 7 szokása szerzőjének tanácsai segítenek, hogy bölcs és megfontolt döntések révén ne csupán túléljék, hanem javukra fordítsák életüknek ezt a meghatározó időszakát. ..

49.00 lej45.00 lej

Inspiráló Biblia papírtokban
Akció

Inspiráló Biblia papírtokban

Az Inspiráló Biblia egy olyan kiadvány, mely a kreatív bibliatanulmányozás eszköze. Cél: mélyen megérteni Isten Szavát és kreatív feleletet adni rá. Úgy is mondhatnánk, hogy rajzos dicsőítés, reakció, visszhang az isteni Szóra. Az egyik legnagyszerűbb dolog ebben, hogy generációtól és lelki érettségtől függetlenül részt vehet benne bárki. Egy igazán egyedülálló módja annak, hogy valaki elmélyüljön Isten Igéjében és új, frissítő módon reflektáljon rá. Ennek segítő eszköze lesz az Inspiráló Biblia. Ez a Biblia – mely természetesen az újonnan revideált Károli-Biblia szövegét használja – széles margókkal rendelkezik a lapszéleken, elegendő helyet biztosítva a megszólító Igére való válaszra, illetve tartalmaz 400 illusztrációt is, melyek segíthetnek beindítani a kreatív fantáziánkat. ..

195.00 lej185.00 lej

Kiemelkedően eredményes fiatalok 7 szokása - Sean Covey
Akció

Kiemelkedően eredményes fiatalok 7 szokása - Sean Covey

Sean Covey világsikerű könyve tizenévesek és fiatal felnőttek milliói számára jelentett iránytűt ahhoz, hogy valóban sikeres legyen az életük. Kézikönyv arról, amit mindenkinek tudnia kell a helyes énképről, az egészséges kapcsolatokról, a csoportnyomásról, az elvek vállalásáról és arról, hogy miképp valósíthatjuk meg a céljainkat. „Ha tehetném, minden tíz és húsz év közötti fiatal (és szülei) számára ajándékba adnám: hadd erősödjék az életbátorságuk!” Prof. Dr. Bagdy Emőke „Mindenki álmodik valamiről. Ki sikeres akar lenni valamiben, ki gazdag, valaki egyszerűen csak boldog lenni a párjával - de egyik sem valósul meg tervezés nélkül. A terveket pedig le kell írni, a lépéseket meg kell határozni, még akkor is, ha ez sokszor viccesnek tűnik. A könyv ahhoz ad útmutatást, hogy megtanulj tervezni, és ne csak a Vágyaim címet kapott füzetedben árválkodjon a mondatod, hogy olimpiai bajnok szeretnél lenni.” Benedek Tibor, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, edző ..

49.00 lej45.00 lej

Lámpás az úton - Áhítatok minden napra gyermekeknek

Lámpás az úton - Áhítatok minden napra gyermekeknek

Általános iskolás gyerekek részére készült áhítatos könyv.Áhítatos könyv az év minden napjára fiatal lányoknak és fiúknakRövid tudósításokat tartalmaz a Bibliából Istenről, Jézus Krisztusról. Feljegyzi gyerekek és felnőttek élményeit is, akik megtapasztalhatják, hogy Istenre bízhatják magukat. Szó van benne természeti különlegességekről, állatokról és más érdekes dolgokról is...

39.00 lej

Tételek: 1 - 9 / 9 (1 oldal)
Új termékek