Drámai találkozások Jézussal
"Valaki
az én kórházi szobám felé tartott a folyosón. Az ajtóra meredtem, hogy
vajon ki zavarog fél 7-kor, amikor nincs látogatási idő. Egy fehér ruhás
alak nyitott be az ajtón; messziről először azt hittem, egy ápoló jött.
Jobban
megnézve azonban legnagyobb megdöbbenésemre maga Jézus toppant be a
szobámba! A hajam szinte égnek állt, borsódzott az egész testem és a
hang a torkomra fagyott.
Jézus közelebb jött és leült az ágyam mellett egy székre. Hófehér ruhát és valamilyen sarufélét viselt."
Így
kezdődött Kenneth E. Hagin hatodik nagy látomása Jézus Krisztusról,
amit 1959-ben kapott, és közel másfél óráig tartott. A hiszek a
látomásokban c. könyvében Hagin lenyűgöző részletességgel számol be az
Úrtól kapott legfőbb látomásairól, amelyek döntő hatást gyakoroltak a
hetven éves szolgálatára.
E kötetben többek között az alábbiakról olvashat majd:
- Miként gyógyította meg Isten a fiatal Hagint a halálos ágyán.
- Miként gátolja a kétely Isten erejének működését.
- Miként befolyásolja a Sátán az emberi életet.
- Miként látogatja meg az Úr az ő szolgáit.