Bízd Istenre a legfontosabb kapcsolatodat! Fedezd fel az ima erejét a házasságodban!
A legnagyszerűbb, amit a házasságodért tehetsz, hogy bevonod Istent a kapcsolatotokba. Az Imádkozz Isten Igéjével a házasságodért című könyv imádkozásra sarkall, és olyan eszközt ad a kezedbe, melynek segítségével hatékonyan imádkozhatsz a házasságodban felmerülő konkrét szükségletekért. A témák tárháza rendkívül gazdag: a krízishelyzetektől kezdve a konfliktuskezelésen át foglalkozik többek között az após-anyós kapcsolattal és még azzal is, hogy milyen örökséget hagyunk a gyermekeinkre. Jodie Berndt férjével, Robbie-val közösen írta ezt a könyvet, melyben őszintén elénk tárja házasságuk tanulságos epizódjait, valamint a tanácsadói tapasztalataik alapján nyert bölcs meglátásaikat.
Így mi is megtapasztalhatjuk:
– az ima erejét, mellyel elháríthatjuk a kapcsolatunkban zavart keltő tényezőket, elősegíthetjük a kedvesebb légkör megteremtését és a teljesebb szexuális életet,
– azt a békét, amit akkor élünk át, ha nehéz helyzetekben is Isten ígéreteire támaszkodunk és az Ő nézőpontját vesszük alapul,
– a szellemi életünk felfrissülését, miközben a Bibliából vett igékkel imádkozunk a házastársunkért,
– a szeretet és öröm növekedését, és mélyebb kötődést a házasságunkban.
Az Imádkozz Isten Igéjével a házasságodért című könyv rövid, olvasmányos fejezetekből áll, és szerzője minden fejezet végén arra bátorít, hogy az adott témán gondolkodjunk el és imádkozzunk, akár önállóan, akár a házastársunkkal közösen – konkrét igehelyeket ajánlva. Ez a reménykeltő könyv – melyet a harmincegy napos imakihívás tesz teljessé – hatékony segítséget nyújt ahhoz, hogy a házastársak egymással és Istennel is szorosabb, meghittebb kapcsolatba kerüljenek.
JODIE BERNDT közkedvelt előadó és az Imádkozz Isten Igéjével bestseller sorozat szerzője. Köteteiből inspirációt nyerhetünk ahhoz, hogyan imádkozhatunk gyermekeinkért, tinédzserkorú, valamint felnőttkorú gyermekeinkért, illetve önmagunkért. Férjével, Robbie-val négy felnőttkorú gyermekük van, és a Virginia állambeli Virginia Beachben élnek. Házaspárok százainak segítettek kapcsolatuk megerősítésében házassági tanfolyamok keretében, tanácsadással és speciális események során.