.
Kérdéseim - Isten válasza - Dieter Boddenberg

Kérdéseim - Isten válasza - Dieter Boddenberg

  • 7.00 lej
  • 4.90 lej

Minden ​ember életében számtalan olyan kérdés van, amely feleletre és személyes megoldásra vár. Hogy ez sikerül-e, lényegében ettől függ a boldogság és a megelégedettség.
Így van ez a keresztényeknél is. Nálunk ezekhez – a világban való sajátos helyzetünknél fogva – még egy sereg egyéb kérdés is járul, ugyanakkor sok olyan probléma elesik, amely mások számára nagy jelentőségű.
Míg az Istennel személyes kapcsolatban nem álló emberek bizonyos és lényeges kérdésekre – természetesen a keresztények szemszögéből – siralmas vagy hamis választ találnak csupán, addig a keresztény ember boldognak mondhatja magát, hiszen életének lényeges kérdéseire az Úrtól hiteles, végső feleleteket nyerhetnek.
Isten adta az Ő igéjét. Ebben válaszol mindazokra a döntő kérdésekre, amelyeken az ember üdvössége, boldogsága és békessége múlik. Mivel a legtöbb ember – sőt sok keresztény is – ezeket a válaszokat alig ismeri, ezért van annyi nyitott kérdés. De senki ne essék abba a hibába, hogy a Bibliát valami lexikonszerű kézikönyvnek tekintse, amelyet csak fel kell ütni a megfelelő helyen, és máris a kezünkben van az esetünkre vonatkozó részletes válasz.
A kérdések és problémák nagy részével kapcsolatban Isten közvetlenül és szó szerint állást foglalt. Emellett azonban kijelentette akaratát a keresztények életének minden területére nézve bizonyos alapelvekben és világos alaprendelkezésekben, amelyeket Isten Szellemének fegyelmező vezetése alatt kell helyesen alkalmaznunk, hogy megtaláljuk az isteni választ kérdéseinkre.
A Biblia tehát nem „törvénykönyv”, hanem Isten szándékainak szeretetből fakadt lényeges dokumentációja.

A lehetséges kérdések nagy száma közül azokat választottam ki, amelyek – ahogy azt az otthoni beszélgetések, ifjúsági órák, családi bibliakörök és gyülekezeti összejövetelek bizonyítják – a leginkább égetőek, és ezért a leghevesebben vitatottak.

Ha valóban hiteles isteni választ akarunk, és nem érjük be vitatkozások megalkuvó, emberi vélekedésekkel elegyedő eredményeivel, akkor Istent kell megkérdeznünk az Ő Igéjében. Szükséges és rendkívül hasznos újra meg újra hallanunk és szívünkre vennünk a Biblia világos kijelentéseit.

S ha ezek olykor időszerűtlennek is látszanak, vagy éppen a teljes ellentétét fejezik ki annak, amit ma környezetünk vall, jól gondoljuk meg, éppen mint keresztény emberek, hogy Isten kijelentései akármilyen régiek is, időtlen igazságokat fejeznek ki, és az ember javát akarják.

A problémakörök összeállítása nem teljes. De kérem az Uram, hogy az a kevés is, amelyeket igékkel alátámasztva leírtam, sokak számára segítségül és az Úr dicsőségére szolgáljon.

Kapcsolodó termék(ek)
Címkék: kérdés, válasz