Cseri Kálmán
Kisemberek a nagy Isten szolgálatában – Cseri Kálmán
Tizennégy igehirdetés, amely erős bátorítással szólítja meg a hívő embert! Sok hívő keresztyénnel találkoztam, akik elbátortalanodtak az Istennek való szolgálatban, sőt, sokszor magamon is észreveszem ezt. Az ilyen elbizonytalanodások oka, hogy olyan ismert bibliai hithőshöz, áldott életű egyháztörténeti személyhez vagy egy kortárs, sok talentummal megajándékozott keresztyénhez méri magát a hívő ember, akihez képest kicsinek és kevésnek érzi magát. Ez a méregető magatartás több szempontból is káros. Elsősorban azért, mert Isten soha nem a szolgálatok kicsiny vagy nagy voltát minősíti, hanem a hozzá való hűséget és a szolgálat lelkületét. Másrészt azért is káros, mert az elbátortalanodás kézenfekvő magyarázat lehet az Istennek való szolgálat elhanyagolására. Fontos ezért szem előtt tartanunk az ezekből való jó irányba történő változásban, hogy Isten mit gondol rólunk, amikor neki akarunk élni és szolgálni. Istennek tetsző az, hogy éppen a kisebbet, jelentéktelenebbet, sőt olykor a bűnte..
32.00 lej29.00 lej
Sorsfordító imádságok - Cseri Kálmán
Az imádkozás mikéntjével, valamint céljával és értelmével kapcsolatosan megannyi kérdés merül fel még az erre hajlandóságot mutató, cselekvésre elszánt emberben is. Cseri Kálmán könyve azonban recept helyett a „nagy imádkozók” példáját kínálja fel segítségül kételyeink eloszlatására. Az ősatyáktól indulva elvezeti az olvasót az első gyülekezetig, majd az egyháztörténet gazdag tárházából vett élő példákkal bizonyítja, hogy az imádkozó ember olyan „csatorna” Isten számára, akin keresztül isteni áldás áradhat a világba. ..
25.00 lej23.00 lej
Van Isten! - Jézussal egy hajóban – Cseri Kálmán
Honnan tudhatom meg, hogy Isten létezik? Ha létezik, kicsoda Isten valójában? Biztos, hogy ezek vagy az ehhez hasonló kérdések minden olyan embert foglalkoztatnak, akikben ott van a vágy, hogy Istent komolyan vegyék és kövessék. Az igazi Isten megismerése nélkül nincs igaz hit. Igaz hit nélkül pedig nincs élő kapcsolat Istennel. A baj ott kezdődik, amikor mi találunk ki egy olyan istent, aki nem azonos a Szentírásban kijelentett Istennel. Sokszor ebben a tévelygésben még a templomba járó, valamilyen keresztyén felekezetben vallását gyakorló emberek is érintettek. Az ilyen emberek egy saját istent „raknak össze” az elképzeléseikre alapozva, amit büszkén így vallanak meg: „hiszek a magam módján”. Az ilyen istenkép nagyon sok embert távol tart attól, hogy megismerjék az igazit. A hamisítványt szorongatjuk, amíg meg nem ismerjük az egyedüli, valódi Istent. Istennek az a vágya, hogy újra közösségben legyen az emberrel, aki a bűnesetben elszakadt tőle. Ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges..
32.00 lej29.00 lej
A kegyelem harmatja - Cseri Kálmán
Áhítatok az év minden napjára ..
46.00 lej39.00 lej
A négyküllős kerék - Cseri Kálmán
A könyv a „tengely” mellett a négy küllőnek is külön fejezetet szentel, ezek pedig az ige, az ima, a közösség és a szolgálat. A négy küllő feladata: Isten igéje, amely által gyarapodunk. Az erre adott válasz az imádság, amikor Istennel beszélgetünk. A közösség Isten eszköze, hogy kijavítsa a mi hibás elképzeléseinket. Mindezek célja pedig a szolgálat, s ennek egy fontos részterülete: a bizonyságtétel, és ezek működése pedig lehetetlen a „tengely”, Jézus Krisztus nélkül. ..
32.00 lej24.00 lej
József - Cseri Kálmán
Hogyan lesz az éretlen "cifra ruhás" kamaszból, apuka kedvecéből a mindenható Isten ezköze, üdvtervének fontos láncszeme, a Megváltó előképe ? József neve ,jelleme a szenvedlések és a megpróbáltatások kohójában tisztult meg és vált Isten számára használhatóvá. ..
25.00 lej20.00 lej
Nők a Bibliában 1. - Ószövetség I. Évától Annáig - Cseri Kálmán
Ez a könyv a Biblia, azon belül is az Ószövetség nőalakjait állítja középpontba, olyan asszonyokat, akik bátorságukkal, hitükkel, szeretetükkel és kitartásukkal jártak Isten útján. Egyedülálló életútjuk és küzdelmeik mélyen emberi történetek, melyek mai napig példát adnak a hit, az erő és a szeretet megélésére. Ismerd meg Éva, Sára, Debóra és még sok más bibliai nő történetét, akik életük különböző helyzeteiben Isten vezetésére támaszkodtak, és akiktől ma is tanulhatunk arról, hogy milyen az igazi nőiesség és bátorság. A könyv célja, hogy betekintést nyújtson ezekbe az inspiráló életutakba, és elgondolkodtasson arról, hogy milyen üzenetet hordoznak számunkra ma is. Engedd, hogy ezek az időtlen történetek a Te életedbe is fényt, erőt és bátorítást hozzanak!Cseri Kálmánnal minden idegszálával arra törekedett, hogy minél érthetőbben adja tovább a megértett mondanivalót. Végh Tamás lelkipásztor így idézi: „Van, aki azt beszéli, amit tud és van, aki tudja, mit beszél.” Ő tudta, mit beszél! ..
32.00 lej29.00 lej
Nők a Bibliában 2. - Ószövetség II. Míkaltól Eszterig - Cseri Kálmán
Ez a könyv A Nők a Bibliában I. kötet folytatásaként, szintén az Ószövetség nőalakjait állítja középpontba, olyan asszonyokat, akik bátorságukkal, hitükkel, szeretetükkel és kitartásukkal jártak Isten útján. Egyedülálló életútjuk és küzdelmeik mélyen emberi történetek, melyek mai napig példát adnak a hit, az erő és a szeretet megélésére. Ismerd meg a Mikail, Abigail, a sareptai özvegyasszony és még sok más bibliai nő történetét, akik életük különböző helyzeteiben Isten vezetésére támaszkodtak, és akiktől ma is tanulhatunk arról, hogy milyen az igazi nőiesség és bátorság. A könyv célja, hogy betekintést nyújtson ezekbe az inspiráló életutakba, és elgondolkodtasson arról, hogy milyen üzenetet hordoznak számunkra ma is. Engedd, hogy ezek az időtlen történetek a Te életedbe is fényt, erőt és bátorítást hozzanak!A kötetben bemutatott női alakok:Míkail, Saul leányaAbigailSába királynőjeA sareptai özvegyasszonyA tekóai asszonyA sunémi asszonyNaámán feleségének szolgálóleányaKannibál..
32.00 lej29.00 lej
Szeressétek egymást! - Cseri Kálmán
HA két szóban kellene összefoglalni, mitől marad jó egy házasság egy életen keresztül, mi segít abban, hogy jó légkör legyen a családban, ezt mondhatnánk: szeressétek egymást. ..
19.00 lej
A Kapernaumi százados - Cseri Kálmán
Ha valaki rosszul lesz, orvost hívnak hozzá. Lehet, hogy az orvos azt mondja: itt már nem lehet segíteni, előbb kellett volna szólni. Vagy ezt: ez nem az én területem, hívjanak hamar egy másik szakorvost. De az is lehet, hogy megvizsgálja a beteget, megállapítja a baj okát és segít. A százados azonban olyan hatalmasnak látta Jézust, hogy azt mondta: neked nem is kell eljönnöd a beteg szolgámhoz. Itt kimondod, hogy mit akarsz, és a szolga otthon meg fog gyógyulni. Ez a történet bátorít minket, hogy annak lássuk Jézust, Aki Ő valójában, és ezért merjünk Benne sokkal jobban bízni. Neki valóban minden lehetséges. Az is, ami az embereknek lehetetlen ..
18.00 lej
Ábrahám útja - Cseri Kálmán
Ahol Ábrahám megállt, sátrat épített, és mellé mindig épített oltárt is, amelyenél Istent imádta... Volt azonban életében egy időszak, amikor Isten nélkül járta útját, s ennek rossz következményeit el is kellett szenvednie. ..
25.00 lej
Bibliai alapfogalmak - Cseri Kálmán
Sokan egyáltalán nem értik egy -egy bibliai kifejezés eredeti jelentését ,mit jelent például a hit ,a bűn,a menny és a pokol a Szentírás szerint?. Ki tulajdonképpen az Isten, az ember és kicsoda a Sátán?ezeket az alapfogalmakat vesszi e könyv sorra ,megvizsgálva mit tanít ezekről Isten Ígéje. ..
35.00 lej32.00 lej
Emberek a kereszt körül - Cseri Kálmán
Kik voltak jelen Jézus Krisztus szenvedésénél és halálánál? Hogyan viselkedtek egyenként és a tömegben? MIképpen hatott a szemtanúk életére, ami a Golgotán történt?Törvényszerű-e, hogy az ember megváltozik,amikor megérti a kereszt üzenetét? ..
25.00 lej
Felismerték Őt - Cseri Kálmán
Az első húsvét délutánján két szomorú férfi indult haza Jeruzsálemből Emmausba.Tele voltak keserüséggel , minden reményük elveszett,mivel Jézust két nappal előbb megölték.Néhány óra múlva azonban ugyanez a két ember sietett vissza Jeruzsálembe ,a szívük tele volt örömmel,a szájuk örömhírrel---teljesen megváltoztak.Mi történt közben?S lehetséges -e a mi életünkben ehhez hasonló változás? Erről szól a könyv. ..
20.00 lej
Hogyan ad Isten győzelmet? - Cseri Kálmán
Ez a történet arról szól,hogyan adott Isten győzelmet óriási túlerővel szemben is azoknak,akik bíztak Benne. ..
18.00 lej
Istentől kapott fegyverzet - Cseri Kálmán
Isten megváltott gyermeke Krisztus harcosa, aki a hit szép harcát vívja naponta. Sokan azt gondolják: Atyám kegyelmébe fogadott Krisztus áldozata árán, innentől sima az út a mennyei célig. A Szentlélek kijózanít az Ige által: Isten ellensége, akit Krisztus legyőzött a kereszten még meg akarja keseríteni kísértéseivel a Krisztust követők életét. Isten szeret minket annyira, hogy nem enged minket a körülvevő bűn világában lelki fegyverzet nélkül élnünk. Ő jól ismeri az ellenség harcmodorát. Akiket Fia élete árán megváltott, azok számára elkészítette azt a lelki fegyverzetet, amibe felöltözve győztesen megállhatunk Fővezérünk, a győztes Krisztus mögött hitben, a mindennapok harcaiban. ..
23.00 lej
Jónás - Cseri Kálmán
Isten üzen a világ Ninivéjének. A Biblia nem más, mint Isten béke-üzenete. Meg akar tanítani minket újra élni. ..
17.00 lej
Jósáfát - Cseri Kálmán
Jósáfát király Dávid egyik késői utóda. Abban a sötét korban, amiben élt, olyan volt ő, mint egy fénylő szövétnek. Pedig neki is volt hitbeli erőtlensége és erkölcsi bukása, ő is volt engedetlen Isten igéjének. De meg tudta bánni bűnét, és ragaszkodott Istenhez. Ezért pozitív példa mégis számunkra. A hívő élet buktatóit és győzelmeit szépen megfigyelhetjük életében. Ma különösen is nagy szükségünk van pozitív példaképekre. A televízió, a filmek, a sajtó sok negatív hőst állít elénk. Sokan már a gyilkosnak drukkolnak, és észre sem veszik, hogy szörnyű bűn emberéletet kioltani. A Szentírás sok igazi hőst mutat be nekünk, akik tudtak másokért élni, áldozatot hozni, jó ügyekért lemondani a maguk élvezeteiről. A legfőbb példa pedig számunkra a mi Urunk Jézus Krisztus, aki mondta is: "példát adtam néktek". ..
19.00 lej
Miért engedi Isten? - Cseri Kálmán
Valamilyen formában mindnyájan szenvedő emberek vagyunk, és éppen a szenvedéseink kapcsán szólalnak meg szívünkben a legkeserűbb kérdések, a nagy miértek, amikre nincs kielégítő válasz.Miért van szenvedés? Mi a szenvedés valódi oka? És mi az értelme?Ha Isten szeret, akkor miért engedi meg, tár, nézi, hogy ártatlan embereket megkínozzanak, hogy kicsi gyerekek éhen halljanak, hogy sokan fiatal korukban ágyhoz kötött, tehetetlen beteggé váljanak vagy életük delén meghaljanak?Mivel a szenvedést a maguk bőrén érezzük a legjobban, jön az állandó kérdés: Mit vétettem, mivel szolgáltam rá, hogy ver az Isten, amikor nálam gonoszabbak is vannak?Ezek a kérdések a legtöbbünk szívéből előtörnek az életünk sötét, nehéz napjain. Ezekre keressük a választ Isten igaz igéjéből, a Szentírásból. ..
20.00 lej
Noé Istennel járt - Cseri Kálmán
Noé példáján keresztül mi is megélhetjük az Istennel való járást. Jézus Krisztus lehetővé tette, hogy ezt most bármelyikünk elkezdje… Ő épített hidat a fölött a nagy szakadék fölött, amit a megrontott világ és a szent Isten között tátong, és aki Őbenne hisz és Őt követi, az talál vissza Istenhez, és kezdhet vele a romlott világban egészen új életet. ..
17.00 lej
Újonnan kell születnetek - Cseri Kálmán
Sokunkban megszólalnak ilyen kérdések: Ki vagyok én, mit érek, és kinek vagyok fontos? Mit értem el eddig az életemben? Mindenki szembetalálja magát egyszer az istenkérdéssel. Van vagy nincs? Ha van: lehet-e Vele találkozni? ..
20.00 lej
Uram, hogy lássak! - Cseri Kálmán
Márk evangéliuma 10,46-52 ..
17.00 lej15.00 lej