Hitmélyítő

A bánatról - Lewis, C. S.
Felesége tragikus, hosszú szenvedéssel teli halálát követően C. S. Lewis a házában talált füzetek lapjain engedi szabadjára legnyomasztóbb kérdéseit és gondolatait, hogy leküzdhesse azokat. Noha könyvei millióknak segítettek bizonyosságra jutni, a gyász terhe alatt ő maga is meginog, és egy pillanatra megkérdőjelezi mindazt, amit korábban papírra vetett. A mély őszinteségről és zaklatottságról árulkodó szöveg a gyötrődő lélekből kiszakadt kiáltás, amely egy Istennek szóló vádirat és felmentés is egyben.C. S. Lewis feljegyzései 1961-ben jelentek meg álnéven, az évek során egyfajta „irodalmi ellenfélből” baráttá váló T. S. Eliot ajánlásával: „Amikor a kiadóban elolvastuk a szöveget, azonnal világossá vált számunkra, hogy egy kivételes intelligenciával, érzékenységgel és kifejezőkészséggel megáldott ember műve.” ..
25.00 lej
A böjt - Jentezen Franklin
Tapasztald meg a böjt igazi erejét, ami valódi változásokat hoz az életedbe! Amikor böjtölsz, a szellemed megtisztul e világ dolgaitól és ezzel együtt nagyon fogékony lesz Isten dolgai iránt. Tapasztald meg a böjt igazi erejét, ami valódi változásokat hoz az életedbe! Amikor böjtölsz, a szellemed megtisztul e világ dolgaitól és ezzel együtt bámulatosan fogékony lesz Isten dolgai iránt. Ha csak egy pillanatra is megtapasztalod ezt, valamint azt a számtalan áldást és jutalmat, amit ez magával hoz, akkor az egész hozzáállásod meg fog változni. Jentezen Franklin A böjt című könyvében - mely egyike a témáról szóló legjobb és legátfogóbb írásoknak - a kezedbe adja azokat a kulcsokat, melyek segítségével te magad is megtapasztalhatod ezt a fajta átalakulást. Fedezz fel mindent, amit tudnod kell ahhoz, hogy feltáruljon előtted a bibliai böjt ereje. Így megérted: - Milyen böjtfajták vannak a Bibliában, és hogy számodra melyik a megfelelő - Milyen kapcsolat van az ima és..
35.00 lej29.00 lej
A dicsőítésben rejlő erő - Merlin Carothers
Merlin Carothers felfedezte a dicsőítő ima szívet megújító erejét. A Szentírás alapján fölismerte, hogy Isten - az Ő végtelen jóságában - mindenből jót akar kihozni, ezért már előre lehet Őt dicsőíteni, már előre hálát lehet Neki adni. Ezáltal megújult a kapcsolata Istennel, az emberekkel és a világgal. Ez a könyv másfélmillió példányban fogyott el Amerikában. Sok keresztény megtalálta általa hitéletének új dinamizmusát. Ajánlom mindazoknak, akik nem tudnak kilépni a csalódások és fájdalmak nyomasztó szorításából... ez a könyv megmutatja a kivezető utat. S mindazoknak, akik életükben először vagy talán újból meg akarják ízlelni az Istennel élt élet igazi gyönyörűségét. (Katona István atya) ..
38.00 lej
A gyógyitó érintése - Linda Dillow és Dr. Juli Slattery
Isten azt mondja Igéjében, hogy van gyógyulás a legmélyebb fájdalmaidra, van remény a legnagyobb csalódásaid közepette, és van győzelem a függőségeid, múltbeli sérüléseid és kudarcaid felett. Az ő neve Jehova Ráfa, a Gyógyító Isten. Ő helyre tudja állítani széttört életedet. A könyvben kilenc bátor nővel találkozhatsz, akik elmondják történetüket és megosztják veled, hogyan változott át életük reménytelensége és megtörtsége reménységgé és gyógyulássá. A szexuális erőszak, hűtlenség, káros szokások vagy szívfacsaró élmények mély fájdalma után a Gyógyító a helyreállítás egyedülálló útjára invitálta őket.A Gyógyító most téged is erre az útra hív!Linda Dillow az Akinél a szív lecsendesül c. nagy sikerű könyv szerzője, valamint az Intim kérdések c. könyv társszerzője. Szerte a világon tart előadásokat nőknek. Férjével, Jodyval több mint ötven éve házasok, négy gyermekük és tíz unokájuk van.Dr. Juli Slattery klinikai pszichológus, író, és a Java and Juli (Kávé Julival) hetente jelentkező rád..
25.00 lej
A Hamasz fia - Moszab Hasszán Juszef
Egy Hamasz-bennfentes megrázó, könnyeket fakasztó, kijózanítóan igaz története a Közel-Kelet valóságáról! Izrael és a Hamasz viszonya napjainkban is - még Oszama bin Laden halála kapcsán is - a Közel-Keletről szóló híradások egyik leggyakoribb témája. A Hamasz fia c. könyv eddig sehol nem olvasható információkat nyújt a világ egyik legveszélyesebb terrorszervezetéről. A könyv megjelenése a sajtó szokatlanul eleven érdeklődését váltotta ki világszerte. Voltak, akik a hihetetlenül nehéz döntéseket felvállaló, így sokak életét megmentő hőst látták meg benne, mások áruló!-t kiáltottak. Moszab Hasszán Juszef az iszlám ideológiára épült Hamasz egyik alapítója fiaként 1978-ban látta meg a napvilágot. Apja, Hasszán Juszef sejk máig a szervezet egyik kulcsfigurája, aki a könyv megjelenésével egyidőben kitagadta a fiát. Moszab mégis úgy döntött, hogy megosztja a világgal mindazt, amit felettébb sok veszéllyel együtt járó tevékenységei során átélt, megismert és megértett. Származása é..
59.00 lej
A Jelenések könyve a mai kor tükrében - Csia Lajos
Magyar evangéliumi körökben régóta érezzük szükségét annak, hogy nemcsak külföldi fordítások, hanem magyar munka is szólaljon meg a Jelenések könyvéről. Isten kegyelméből ezt is megérthettük s örömmel adjuk ezt a munkát magyar olvasóink kezébe.A Jelenések Könyvének részletes magyarázatát kapjuk itt, "kulcsot" kapunk a kezünkbe, amelynek segítségével sok minden megvilágosodik előttük a Szentírás elhanyagolt és ezért sok tekintetben magyar olvasók előtt ismeretlen részei és fogalmai felöl.Azt is meg kell mondanunk, hogy nem a keresztény életben most elindult egyének számára lesz különösen hasznos ez a könyv - bár azok is sok épülést szerezhetnek belőle - , hanem főleg a már útban lévő, a bizonyos bibliai ismerettel rendelkezők számára. Ezek számára is csak akkor, ha mint "kemény eledelt" igyekeznek jól megemészteni. Ezt a könyvet többször figyelmesen át kell olvasni: csak így tehetjük belső tartalmát építő módon sajátunkká. A könyv utolsó részében levő "szótárt" pedig éppen szavanként jó..
49.00 lej
A kegyelem ereje - Joel Osteen
A VILÁGMINDENSÉG TEREMTŐJE MEGKÜLÖNBÖZTETTE AZ ÉLETEDET A magad erejéből sosem leszel képes elérni mindazt, amit Isten tartogat számodra. Bárhová mész, Ő előnyös helyzetbe hoz téged, isteni erővel ruház fel, és olyan kulcsot ad a kezedbe, mellyel megnyílnak az ajtók. Ezt úgy hívják: kegyelem. Isten ott munkálkodik a színfalak mögött az életedben. Soha nem látott dolgokra készít fel: olyan előléptetésekre, befolyásra, kapcsolatokra, melyek új szintre emelnek. Amikor felismered, hogy az az akarata, hogy áldott légy, megtapasztalod a kegyelme erejét, és olyan kihívásokat is legyőzöl, melyekkel egyedül nem bírtál volna el. Ebben a könyvben Joel Osteen arra bátorít, hogy vedd észre: Isten hatékony kegyelme minden egyes nap rendelkezésedre áll. Ő azt akarja, hogy a megelégedettség, az előrejutás, a győzelem új szintjeire emelkedj. Isten elhívott, kiválasztott, és arra rendelt, hogy különleges kegyelem alatt élj! Joel Osteen a The New York Times által elismert s..
54.00 lej50.00 lej
A kenet titkai - Benny Hinn
NEM AZ EMBERI KÉPESSÉGEINKRE VAGYUNK KORLÁTOZVA!Hogyan képesek bizonyos szolgálók kenet alatt szolgálni azután is, hogy a szellemi és a személyes életük kiszáradt és romokban hever, miközben a szolgálatukban továbbra is megnyilvánul az erő? Benny Hinn pásztor ezeket a kérdéseket tette fel életének egy kihívásokkal teli időszakában, és a nyomozódása elvezette őt a „három folyó”, avagy a kenet típusainak mélyebb meg értéséhez az Igéből: a bennünk lévő kenetről (János első levele 2:27), a rajtunk lévő kenetről (Apostolok cselekedetei 1:8) és a történelmet alakító kenetről, ami nemzeteket épít fel és rombol le (Ézsaiás könyve 10:27).Ebben a könyvben Hinn elénk tárja a kenetnek ezt a három típusát, személyes történeteket oszt meg arról, amit első kézből tanult Kathryn Kuhlmantól és Oral Robertstől, valamint bibliai és történelmi példákkal illusztrálja tanítását. Amit felfedezhetünk:• Honnan lehet észrevenni, ha a bennünk lévő kenet meggyengült vagy eltávozott?• Az áldások – és a veszélye..
49.00 lej
A legnagyobb ajándék - Ann Voskamp
„NEM BOLTBAN KAPHATÓ KARÁCSONYT SZERETNÉK. NEM IS KÉZZEL KÉSZÍTETT KARÁCSONYT. OLYAN KARÁCSONYT, AMIT A KARJAIMBAN TARTHATOK, ÉS AMI A KARJAIBAN TART. AMI ÚJJÁTESZ, ÉS ÚJRA MEGELEVENÍT. OLYAN KARÁCSONYRA VÁGYOM, AMI EGYETLEN NEVET SUTTOG: JÉZUS.” Ann VoskampOlvasók ezreit ragadta magával Ann Voskamp Ezernyi ajándék című könyve. Ezen a karácsonyon az írónő ünneplésre hív: hogy miközben végigjárjuk az adventi utat és kibontakozik előttünk az a bizonyos Jessze-fa, ünnepeljük Istentől kapott legnagyobb ajándékunkat, az Ő Fiát, Jézus Krisztust.Jessze, Dávid király édesapja csupán egyetlen láncszem ebben az egész emberiséget felölelő, színpompás kavalkádban, amely Ádámtól egészen a Messiásig vezet. A legnagyobb ajándék Jézus Krisztus családfájának felkutatására hívja az olvasót áhítat, imádság és elmélkedést segítő kérdések által. Napról napra haladva egyre fényesebben ragyog előttünk az ígéret: a Messiás, mindannyiunk legnagyobb ajándéka.A legnagyobb ajándék szépsége és mélysége igazi kincs..
49.00 lej
A lélekmentő - Charles H. Spurgeon
Charles Haddon Spurgeon A lélekmentő Vajon ismerjük-e az igazi Spurgeont? Ismerjük-e Spurgeon teológiáját, biblikus nézeteit, szolgálatának prioritásait, missziói módszereit, lelki tusáit? Tudjuk-e például róla, hogy nem kötött kompromisszumot az igazság kárára? Tisztában vagyunk-e azzal, hogy bizonyos tankérdésekben hogyan vélekedett? Tudjuk-e miért volt kész leginkább lándzsát törni? Úgy vélem, hogy többnyire nem. Ez a könyv többek között – ezeket az elfelejtett szempontokat is hívatott elénk hozni. Mára ugyanis Spurgeonról többnyire annyi maradt meg a keresztyén köztudatban, hogy nagy igehirdető volt, aki jó anekdotákkal szórakoztatta hallgatóit. Lesz itt viszont néhány olyan szempont, amit fontosnak tartunk az olvasók figyelmébe ajánlani. Különös tekintettel a jelen kor történéseire, a teológiai irányzatok fejlődésére, valamint a mai keresztyénség válságos állapotára. ..
32.00 lej29.00 lej
A négyküllős kerék - Cseri Kálmán
A könyv a „tengely” mellett a négy küllőnek is külön fejezetet szentel, ezek pedig az ige, az ima, a közösség és a szolgálat. A négy küllő feladata: Isten igéje, amely által gyarapodunk. Az erre adott válasz az imádság, amikor Istennel beszélgetünk. A közösség Isten eszköze, hogy kijavítsa a mi hibás elképzeléseinket. Mindezek célja pedig a szolgálat, s ennek egy fontos részterülete: a bizonyságtétel, és ezek működése pedig lehetetlen a „tengely”, Jézus Krisztus nélkül. ..
22.00 lej
A szeretet négy arca - Lewis, C. S.
Az oxfordi irodalomtudós ebben a művében éleslátóan, képszerűen és kedves humorral mutat rá a ragaszkodás, a barátság, a szerelem és a felebaráti szeretet (agapé) természetére és értékeire. Jane Austentól Augustinuson át számos szerzőt idéz könyvében. „Nincs biztos befektetés. Ha szeretsz, sebezhető vagy. Szeress bármit, és biztosra veheted, hogy megszakad a szíved, de legalábbis sebet kap. Ha érintetlenül meg akarod őrizni, ne add senkinek, még egy állatnak se! Óvatosan bugyoláld be mindenféle kis hóbortba és kedvtelésbe; gondosan kerülj minden kötődést; zárd be jól önzésed ládikójába – vagy koporsójába! De ott a koporsóban – ott a biztonságos sötét, fülledt éjszakában elváltozik majd. Nem törik össze, törhetetlen, áthatolhatatlan, megváltoztathatatlan szív lesz belőle.” ..
36.00 lej
A tisztaságért folytatott harc - James M. Cecy
Ez a háború valóban megnyerhető! Ez a könyv gyakorlatias útmutató a mai világban való tiszta élethez. Különösen időszerű munka, mert társadalmunk a vesztébe rohan, nagyrészt amiatt, hogy semmibe veszi Teremtőnk útjait, a szexualitás terén is. Készüljünk fel a tisztaságért folytatott háború megnyerésére! Dr. Cecy a Szentírást, más keresztyén forrásokat és négy évtizedes szolgálatának tapasztalatait használja, hogy segítségünkre legyen. A szerzo nagy érzékenységgel, bibliai világossággal és lelkipásztori szenvedéllyel mutatja be: • a személyes tisztaság szükségességét egy erkölcstelen világban, • Isten elgondolását a szexről, mint az Ő egységének kifejeződéséről, • az erkölcsi kudarc pusztító következményeihez vezető lépéseket, • a védelmi vonalakat az erkölcstelenséggel folytatott napi harcban, • hogyan őrizzük meg elménket, testünket és egymást, • hogyan lehet rendbe jönni Istennel, önmagunkkal és másokkal, • hogyan indítsuk el a tisztaság nemzedékeken át tar..
36.00 lej
A zarándok útja - Bővölködő kegyele Bunyan, John
John Bunyan halhatatlan műve, amelyet egy börtöncella mélyén írt, és az angol irodalom leghíresebb allegóriája lett, amelyben a keresztyénenk útját egy mennybe vezető veszélyekkel és csapdákkal teli zarándok úthoz hasonlítja, amelyen hűséggel járva mégis győzelmesen célba visz, Urunkhoz és Királyunkhoz a dicsőséges mennyei honba. ..
29.00 lej
Asszony, szabad vagy! - T. D. Jakes
ISTEN SZABAD, ÉP ÉS TELJES ÉLETRE SZÁNT! Úgy érzed, múltbeli kudarcaid börtönében raboskodsz – nem bírsz szabadulni a bűntudattól, kárhoztatástól és szégyentől? A szíved valódi öröm és tartós gyógyulás után sóvárog? Ideje olyan szabad, viruló életet élned, amelyet Isten mindig is szánt neked! T. D. Jakes klasszikus sikerkönyve számtalan nőnek hozott már reményt és gyógyulást az elmúlt húsz év alatt. Akárhol tartasz is ma – lehetsz bizonytalan tini, bántalmazott feleség, reménytelen asszony vagy összetört női lélek –, lehet jobb a holnapod! Olvasd el ezt a könyvet, ha… • szeretnéd megismerni a múlt fájdalmától való szabadulás titkát. • meg akarod tudni, hogyan szabadulhatnál meg az alacsony önbecsüléstől és az öngyűlölettől. • gyógyulásra vágysz megsebzett vagy összetört szíved számára. • sóvárogsz a ragyogó, dicsőséges jövő reménységére. Számodra is elérhető a szabadság – függetlenül attól, milyen tragédiákkal, traumákkal vagy csalódásokkal sújtott az él..
49.00 lej
Az Imádság - Philip Yancey
Hallja-e Isten, amit mondok? Miért törődne épp velem? Mi értelme imádkozni, ha Isten mindentudó? Miért tűnnek következetlennek a válaszai? Miért érezzük olykor közel magunkhoz, olykor pedig távolinak? Hogyan lehetne kielégítőbb az imaéletem?Philip Yancey legújabb könyvében a következő kérdésekre keresi a választ: Hallja-e Isten, amit mondok? Miért törődne épp velem? Mi értelme imádkozni, ha Isten mindentudó? Miért tűnnek következetlennek a válaszai? Miért érezzük olykor közel magunkhoz, olykor pedig távolinak? Hogyan lehetne kielégítőbb az imaéletem? A nehéz kérdésekkel birkózva egészen új szemlélettel közelíti meg az imádság időtlen témakörét.Kötés: keménytáblásOldalszám: 508..
42.00 lej40.00 lej
Böjt 2.0--Újraélesítve - Jentezen Franklin
Lépj egy szinttel feljebb a bőjtben! J. Franklin ebben a könyvében megmutatja, hogy böjtölés által miként töltődhetsz fel újra szellemi energiával. ..
35.00 lej
Boldog feleség - A Krisztusnak alárendelt nő - April Cassidy
"A könyv segítségével őszintén magunkba nézhetünk, hogy megállapítsuk, vajon tényleg olyan-e a házasságunk, amilyennek szeretnénk!"- Shaunti Feldhahn, társadalomkutató, a For Women Only (Csak nőknek) című bestseller könyv írója. Manapság a munkahelyeken előszeretettel sorolják a női alkalmazottakat külön-féle kategóriákba, és elmondható, hogy a legkedveltebbek köztük azok, akik az ún. A személyiségtípusba tartoznak, azaz, akik motiváltak, követelőzők, ambiciózusak és erősek. Ám amikor a házasság kérdésére terelődik a szó, ugyanezek a jellemvonások bizony épp a visszájára sülhetnek el. Elvégre senki sem azért megy férjhez, hogy cserébe előléptetést vagy jutalmat kapjon. Akkor tehát mit tehet egy nő?April Cassidy első kézből ismeri ezt a küzdelmet. Abban a hitben ringatta magát, hogy nagyszerű keresztény feleség, miközben azért könyörgött Istenhez, hogy változtassa meg a passzív férjét: tegye olyanná, aki szenvedélyesebben szeret, jobban kiveszi részét a csalá..
45.00 lej
Csodálatos szeretet - Igaz történetek - Corrie ten Boom
„Nem Corrie-val találkoztam e lapokon, hanem Corrie Krisztusával.”– Norman Grubb, az első kiadás előszavábólCorrie ten Boom túlélte a náci koncentrációs tábort, és Krisztus nemzetközi hírű bizonyságtevője lett. Megpróbáltatásainak történetét A menedék és a Börtönlevelek című kötetekben olvashattuk.Ebben a könyvében azokból a csodálatos találkozásokból mesél el néhányat, melyek utazó szolgálatának első évei során, táborokban és börtönökben, egyetemisták és színészek, kifinomult és írástudatlan emberek között estek meg vele. Mindegyik egy-egy hiteles bizonyság, mely ma is elevenen szól, és Isten üzenetét hordozza.A könyv tartalma:Előszó1. Tervek2. Megbocsátás3. A visszaút4. Váratlan ünnep5. Ne féljetek!6. Isten Igéje élő és ható7. A tenger mély8. Soha többé Németországba!9. Az én csokoládés prédikációm10. Az evangélium hirdetése szóban és tettben11. Hitler katonája voltam12. Hollandia13. Hitünk munkálója14. Közbenjáró imádság15. Menekültek bajban16. Székek a táborban17. Hollywood18. Lond..
34.00 lej33.00 lej
Elég jó nő - Révész Szilvia
Egy mai nő számára az élet olyan, mint egy láthatatlan csapdákkal teli útvesztő: számtalan lehetőség kínálkozik a boldogulásra, de kevés a támpont ahhoz, hogy jó döntéseket hozzunk. Egyszerűbbnek tűnik sodródni a tömeggel, mint kitaposni a saját ösvényeinket. De nézhetünk az életre úgy is, mint csodálatos kalandra, a felfedezésre váró lehetőségek tárházára, ahol a legváratlanabb helyzetek is áldásokat hozhatnak. Egy biztos: bárhol tartunk is az utunkon, számíthatunk Isten támogatására, személyes útmutatására. Révész Szilvia könyve arra bátorít, hogy éljünk akként a nőként, akinek Isten szánt minket, hogy végül hálával, örömmel és elégedetten tekinthessünk majd vissza a megtett útra. ..
28.00 lej
Élet és Ige - Gyökössy Endre
A kötet utat mutat mindenki számára, miként lehet a külső vihar ellenére belső emberségünkben békességet nyerni, a zivatarok utáni pocsolyában is meglátni a kék égen felragyogó napot. ..
19.00 lej
Elhívás - Oss Guinness
Hogyan fedezzük fel és teljesítsük be Isten tervét az életünkbenOs Guinness modern klasszikusa arra invitálja az olvasót, hogy az identitással, az élet értelmével és céljával kapcsolatos kérdésekre adható végső választ kutassa. Rátapint a mindannyiunk szívében rejlő vágyakozásra, és megerősíti bennünk a reményt: minket is céllal teremtettek. Arra is rámutat, hogy az elhívás nemcsak az egyes emberre, hanem az egész társadalomra hatással van a történelem minden korszakában. A szerző bestsellerének több fejezettel kiegészített új kiadása közös gondolkodásra és személyes átformálódásra inspirál, és kérdésekkel is segíti a súlyos témák feldolgozását. Ez a könyv mindazoknak szól – keresőknek és hívőknek egyaránt –, akik készek elindulni a bátorságot és elszántságot igénylő úton, hogy felfedezzék és betöltsék hivatásukat. ..
46.00 lej
Én soha nem hagy(ta)lak el - Louie Giglio
Az Én soha nem hagy(ta)lak el című könyvében Louie Giglio pásztor arra hív bennünket, hogy az egész életünket átformáló módon értsük meg Isten jellemét: tökéletes Atyaként tekintsünk rá, aki azt akarja, hogy az áldásai vízesésként zúduljanak ránk. Tudnod kell, hogy Isten nem a földi apa nagyobb változata, hanem a tökéletes változata. És Ő arra hív téged, hogy szeretett fiaként és lányaként szabadságban járj...
35.00 lej
Extravagáns szeretet - Derek Prince
Extravagáns szeretet Isten akarata az életedre Derek Prince A mi emberi szeretetünk gyakran olyan szánalmas, zsugori és önző, Isten szeretete viszont óriási, határtalan és mértéknélküli! Hogyan tudunk kitörni? Van a szeretetnek mélysége? Olyan mértéke, amit az ember nem ismer, nem gyakorol, vagy csak nagyon kevesek? Honnét tudhatnánk ezekről, hogy megéljük azt, amit ISTEN MINDENNAP MEGÉL? Tudjuk, hogy Isten alaptermészete a szeretet. Ám Ő sokkal nagyobb és hatalmasabb annál, mint ahogy bárki el tudná képzelni, és ez igaz az Ő szeretetére is. Derek Prince új könyvében bibliatudósként, megfelelő alapossággal járja körül a témát: Isten meglepő és mértéknélküli szeretetét. Amit tanulmányozhatsz: - Jézus személye és szolgálata új megvilágításokban, - egy prófétikus beteljesedés: a főpapi szolgálat. - A szeretet extravagáns megnyilvánulásai és azok hatása. - Hogyan lesz kézzelfogható Isten akarata az életedben. - Kulcsok a megfelelő életcélhoz. ..
25.00 lej
Ezernyi ajándék - Ann Voskamp
AZ "Ezernyi ajándék" arra hív,hogy hagyjuk ott a büszkeség ,a félelem és az ökölbe szorított kézzel irányítani akarás kiaszott földjét és vessük magunkat Isten karjaiba,aki túlcsordulásig tölti meg poharunkat. ..
38.00 lej
Fegyelem - a hívő élet ábécéje - Elisabeth Elliot
"Szánjuk oda életünket Istennek!", "Kövessük Krisztust!", "Engedelmeskedjünk!" - váltig ismert felszólítások, de vajon mit jelentenek a gyakorlatban? Elisabeth Elliot válasza talán kényelmetlen, de egyértelmű: aki Krisztust követi, fegyelmezett életet él. A fegyelem a hívő válasza Isten hívására, Isten uralmának elismerésére. Könyve bölcs és a mindennapi életben jól hasznosítható eligazítást tartalmaz arra nézve, hogyan bánhatunk fegyelmezetten testünkkel, időnkkel, gondolatvilágunkkal, anyagi javainkkal, munkánkkal és érzéseinkkel. S hogy nem komor, örömtelen az ilyen élet? A köztudattal ellentétben nem abban van a boldogság, "ha csak azt tesszük, amit akarunk, és nem tesszük meg, amit nem akarunk". Ellenkezőleg! Boldogságunkat egyedül az engedelmességben találjuk, s a szabályok betartása tesz szabaddá...
45.00 lej
Félelem nélkül – Carter Conlon
„Olyan napokban élünk, amikor a félelemre számtalan okunk van. A világgazdaság olyannyira az összeomlás szélén billeg, melyről még csak nem is sejtettük, hogy életünk során bekövetkezhet. A legtöbb hírműsort – és saját elménket is – a jövőbeli életkörülményeket fenyegető veszélyek uralják: Hogyan vészeljem át a holnapot? Megmarad vajon az állásom? Képes leszek gondoskodni a családomról? Szemünk előtt ott lebeg egy látszólag elkerülhetetlennek tűnő, tömegpusztító fegyverekkel vívott háború képe. Nap mint nap elárasztanak minket a bolygónk veszélyes méreteket öltő pusztulásáról, a lehetséges energia- és élelmiszerhiányról szóló statisztikák. Mindezek mellett szemünk láttára hullik szét a család intézménye – az a mag, melyet Isten arra teremtett, hogy stabilitást, gondoskodást és rendszert hozzon az otthonokba és a nemzetekbe.”Ezekben a bizonytalan időkben vagy hagyjuk, hogy megfojtson bennünket a félelem, vagy megértjük, hogyan tudunk igazán Isten „Ne félj!” parancsának szabadságában éln..
39.00 lej
Héber - Magyar szótár - Pollák Kaim
Héber-Magyar teljes szótár zöld műbőrkötéses, keményfedeles kivitelben. Kategória: Szótár Oldalszám: 409 Kivitel: keménytáblás ..
57.00 lej
Hinni Jézusban - John Stott
John Stott legnépszerűbb és immár klasszikusnak számító könyvében a kereszténység legalapvetőbb tényeit és tanításait összegzi tömören, kristálytiszta logikával és közérthetően. Valóban Isten Fia volt a Názáreti Jézus? Miért feszítették keresztre? Igaz-e, hogy feltámadt a halálból? Mit jelent ma az ő követőjeként élni? A keresztény hit alappilléreinek összegzése segít a hívőknek, hogy újra átgondolják hitük alapjait és értelmét, a keresőknek pedig jó áttekintést nyújt a kereszténység mibenlétéről. ..
29.00 lej26.00 lej
Igazi kereszténység - Bob George
Tíz keresztyénből legfeljebb egy él igazán boldog és bővölködő életet, míg a többi kilenc fásult és leterhelt, pedig mindent úgy tesz, ahogy a nagykönyben meg van írva. Mi hiányzik hát? Hol a hiba? Bob George – sok más keresztyénhez hasonlóan – nagy örömmel indult el ezen az úton, de aztán kiábrándult, megfáradt. Saját életének küzdelmeiből, sok éves tanítói és lelkigondozói tapasztalatából merítve arról ír ebben a könyvben, hogy miért veszíti el sok hívő ember a kezdeti lelkesedését, és miért válik számára a keresztyénség puszta megszokássá. Bob rámutat: egyedül úgy lehetséges igazi keresztyén életet élni, ha megmaradunk abban a szabadságban, amelyre Krisztus elhívott minket. – Mit jelent az, hogy Krisztus bennünk él? – Hogyan élhetek naponként az Úr örömében? – Ha valóban új teremtés lettem, miért küzdök még mindig a régi bűnökkel, kísértésekkel? Az Igazi keresztyénség mindenkinek nagy segítségére lesz, akinek&..
29.00 lej
Imádkozz Isten Igéjével a gyermekedért - Jodie Berndt
Imádkozz Isten Igéjével a gyermekedértHOGYAN IMÁDKOZZUNK ISTEN AKARATA SZERINT A GYERMEKEINKÉRTSzülőként nincs annál nagyobb megtiszteltetés, mint hogy az imáinkon keresztül együttműködhetünk Istennel, és hozzájárulhatunk ahhoz, hogy céljai megvaló-suljanak szeretteink életében.Ezt a húszéves évfordulóját ünneplő „modern klasszikust” most átdolgozott és kibővített kiadásban olvashatjuk. A könyvből megérthetjük, hogyha szülőként a Bibliára hagyatkozunk a vágyaink és kéréseink megfogalmazásakor, azzal meg-nyitjuk az ajtót Isten gondviselő szeretete előtt, és megszabadulhatunk olyan érzé-sektől, mint a gyermekeinkkel kapcsolatos aggodalom és félelem.Az Imádkozz Isten Igéjével a gyermekedért című könyv megtanít arra, hogyan imádkozzunk a gyermekünkért olyan fontos területeken, mint például a hite, a jellemének fejlődése, a biztonsága, a kapcsolatai vagy a jövője. Teljesen új fejezetek szólnak arról, hogyan imádkozzunk a gyermekünk identitástudatának alakulásá-ért, valamint azért, hogy bölc..
59.00 lej
Ismerd Meg Nevét! - David Wilkerson
„Isten a nehézségeinket – az életünk legnehezebb, legmegpróbálóbb időszakait – arra használja, hogy reményteljes kijelentéseket adjon nekünk önmagáról. Minden egyes kijelentés olyan, akár a gyémánton megtörő különböző fények: az Úr személyiségének különböző jegyeit fedik fel. Megismerjük, milyen szívvel van irántunk és mekkora hatalma van az életünkben. E kijelentések ragyogása akkor a legfényesebb, amikor sötét napokat élünk, ugyanis ezek a legalkalmasabb időszakok arra, hogy megértsük: Isten képes megszabadítani, és ezt valóban szeretné is megtenni.” ..
31.00 lej
Jézus - Az Isten, aki név szerint ismer - Max Lucado
Jézus. Talán csak hallottál róla. Vagy tudod, ki ő, sőt, imádkoztál is hozzá. De mennyire ismered őt? Max Lucado több mint három évtizede ír Jézusról. Ebben a könyvben még mélyebbre visz a Megváltó életének és jellemének megismerésében. Nemcsak tényeket tudunk meg Jézusról, hanem megismerjük a szívét: az örömét és a bánatát, a szenvedélyét és a fájdalmát, s hogy miért olyan fontos neki a mi megmentésünk. Jézus harminchárom éven keresztül átélte és átérezte mindazt, amit mi: a gyengeséget, a fáradtságot, a szomorúságot, az elutasítást. Elfáradtak a lábai és fájt a feje. Kísértések érték és próbára lett téve az ereje. Ebben a megvilágításban gondolni Jézusra majdhogynem tiszteletlennek tűnik. Sokkal könnyebb, ha kihagyjuk a testet öltés emberi oldalát. Takarítsuk csak el a trágyát a jászol körül! Töröljük ki a verítéket a szeméből! Ha csak isteni oldalát látjuk, akkor távoli, becsomagolható és kiszámítható marad. De ne tegyük ezt! Hadd legyen annyira emberi..
25.00 lej
Jézus hív - Jézus szólít - Sarah Young
Miután sok éven keresztül a misszionárius Sarah Joung a saját szavait írta le imanaplójában, úgy döntött, hogy jobban fog figyelni a Megváltó hangjára és elkezd figyelni arra, amit Ő mond. Ennek a gyönyörű könyvecskének a lapjain olyan Igék és üzenetek találhatók,amelyeket Jézus helyezett a szívére. Bátorításnak, vigasztalásnak, reménységnek a szavai. Jézus téged is ugyanígy szólít. Lehet, hogy -a szerzőhöz hasonlóan - neked is szükséged van arra, hogy jobban érzékelhesd "a Veled lévő Istent". Az amit a könyvben találsz, abban fog segíteni, az év minden napján, hogy egyre közelebb kerülj Krisztushoz, és ezáltal egyre közvetlenebb kapcsolatot élj meg Vele. ..
44.00 lej
József - Cseri Kálmán
Hogyan lesz az éretlen "cifra ruhás" kamaszból, apuka kedvecéből a mindenható Isten ezköze, üdvtervének fontos láncszeme, a Megváltó előképe ? József neve ,jelleme a szenvedlések és a megpróbáltatások kohójában tisztult meg és vált Isten számára használhatóvá. ..
25.00 lej20.00 lej
Kegyelem napról napra - Max Lucado
A Kegyelem napról napra című kötet naponkénti olvasmányai megszólítanak, közel hozzák hozzánk a bibliaverseket a mindennapok helyzeteiben. A közkedvelt író, Max Lucado kiterjedt munkásságának válogatott részletei Isten mérhetetlen szeretetéről és kegyelméről beszélnek. „Ahogy szülőként igyekszem gondoskodni a gyermekeim szükségleteiről – olvashatjuk az első lapokon -, úgy készít el mennyei Atyánk is mindent, amire valóban szükségünk van. És talán pont ezeken az oldalakon keresztül. Az a vágyam, hogy Isten felhasználja ezeket a találkozásokat arra, hogy még többet adjon olvasóimnak önmagából – kegyelmet napról napra.” ..
39.00 lej
Keresztény vagyok - Lewis, C. S.
„Mindenekelőtt azt a kérdést kell feltennünk: melyik ajtó az igazi, s nem azt, hogy melyik tetszik a legjobban a színe vagy a burkolata alapján. Magyarán, a kérdés soha ne az legyen: Kedvelem-e ezt az istentiszteleti formát?, hanem az, hogy Igazak-e ezek a tanítások? Valóban szent hely-e ez? Amikor eljutottunk a saját szobánkba, legyünk szívélyesek azokhoz, akik másik ajtót választottak, és azokhoz is, akik még mindig az előcsarnokban várakoznak! Ha rosszak, még inkább szükségük van imáinkra; ha ellenségeink, akkor pedig még parancsunk is van rá, hogy imádkozzunk értük” – írja C. S. Lewis szókimondó, őszinte és sziporkázóan szellemes apologetikai művében. A szerzőnek ez a kötete a BBC rádióban elhangzott előadás-sorozatának gyűjteménye. Benne az erkölcs, a képzelet és a racionalitás – avagy a jó, a szép és az igaz – szempontjából egyaránt lenyűgöző erővel vonultatja föl a keresztény eszméket, tudatosan mellőzve a felekezeteket elválasztó dogmati..
39.00 lej
Keserűből édeset - Révész Szilvia
Istennel a kríziseken átA krízisekről általában azt gondoljuk, hogy fölöslegesen megkeserítik az életünket. Ám a keserű is válhat édessé – ahogy a Bibliából ismert Naomi és Ruth példája is mutatja.„Életünk története nem más, mint kríziseink története” – fogalmazza meg a szerző, aki első könyvében mély hitére és gazdag élettapasztalatára építve mutatja be, hogy válsághelyzetben hozott döntéseknek sorsfordító erejük van...
23.00 lej
Közbenjáró imádság - Hogyan használja fel Isten imáinkat,hogy mozgassa a mennyet és a földet.
A könyv felfedi,hogy Isten milyen formában munkálkodik népe által. Krisztus Teste gazdagabb lesz ismeretben és a közbenjárás mélységében ,készen arra,hogy célba találjon ..
25.00 lej
Krisztus az Ószövetségben - Charles H. Spurgeon
Amikor C. H. Spurgeon (1834–1892) – a 19. század legismertebb ébredési prédikátora – Igét hirdetett vagy tollat ragadott, üzenete középpontjába mindig az ember teljes elveszettségét állította, és Jézus Krisztus páratlan, semmihez sem hasonlítható áldozatát mutatta be. Az evangélium lényegére való összpontosítás, amit mindig új kifejezésekkel és illusztrációkkal 40 éven át fáradhatatlan szenvedéllyel hirdetett, minden bizonnyal egyik oka annak, hogy prédikációi még halála után több mint 100 évvel is időszerűek, és máig sok nyelven újra és újra kiadják.Előszeretettel kutatta az Ószövetség olyan személyeit, mint Ábrahám, Dávid és Salamon, a különböző áldozati előírásokat és próféciákat, melyeket aztán az Újszövetség fényében magyarázott, és Jézus Krisztusra utaló jelképekként értelmezett.Ebben a kötetben azokat a prédikációit gyűjtöttük össze, amelyek a leghatásosabban mutatnak az Ószövetségen keresztül Krisztusra...
25.00 lej
Mi az evangélium? - R. C. Sproul
R.C.Sproul - Mi az evangélium? Elhiszed az örömhírt? Sokan azt hiszik, hogy mivel Isten jó, elfogad minket, ha helyesen élünk. Ez azonban nem jó hír, mert egyikünk sem olyan jó, mint Isten. Ha magunk maradunk, megkapjuk, amit életünkkel valójában megérdemlünk: az Ő ítéletét. Ebben a könyvecskében Dr. R. C. Sproul az evangéliumot, Isten örömhírét mutatja be, amely a hozzánk hasonló bűnös embereknek szól. Mi soha nem menthetnénk meg magunkat igaz ítélete alól, de Isten arra szólít fel minket, hogy bízzunk az Ő Fiában, Jézus Krisztusban, mert egyedül Ő szabadíthat meg minket igaz élete, engesztelő halála és győzedelmes feltámadása által. Dr. R. C. Sproul Fontos kérdések című sorozata tömör válaszokat kínál olyan lényeges kérdésekre, amelyeket a keresztyének és a komoly keresők gyakran megfogalmaznak. Dr. R. C. Sproul a Ligonier Ministries alapítója, a sanfordi (Florida, USA) Saint Andrew’s Chapel alapító lelkipásztora, valamint a Reformation Bible Colle..
35.00 lej32.00 lej
Milyen hatalmas a mi Istenünk! - Louie Giglio
Lásd meg Istent a teremtett világ csodáiban!Miért van a Földnek szüksége a Holdra? Hogyan jönnek létre az örvények? Mitől világít valami a sötétben? Hogyan tanulnak meg a madarak énekelni? Tudtad, hogy van valaki, aki ismeri a válaszokat ezekre a kérdésekre, sőt minden kérdésre, ami valaha is felmerülhet benned? „Nagy a mi Urunk, és igen erős, bölcsessége határtalan.” (Zsoltárok 147,5)Csodálkozzunk rá együtt Isten nagyságára tudományos tények, érdekes feladatok, fényképek és mókás grafikák segítségével! Ebben a 100 újabb áhítatban is Isten kezének munkáját fedezhetjük fel – a távoli galaxisoktól kezdve a mikroszkopikus világig: Világűr és csillagokFöld és időjárásNövények és éghajlatokÁllatok – viselkedésük és élőhelyeik Emberi testünk, érzelmeink és képzeletünkÉs még sok minden más! Minden áhítatban található egy Gondoltad volna? című rész tudományos érdekességekkel, feladatokkal, valamint egy imádság is. Louie Giglio – Leírhatatlan című könyvének folytatásában – újabb példák..
76.00 lej
Minden gyermeknek szüksége van imádkozó édesanyára - Fern Nichols
Fern Nichols szenvedélyesen hisz az imádság hatalmában. A földkerekséget átívelő imádkozó szolgálat alapítójaként tudja, hogy Isten csodákat visz véghez a gyermekeink életében és a házasságaikban, ha rendszeresen imádkozunk. ..
27.00 lej
RENDÍTHETETLEN REMÉNYSÉG - Derek Prince
ÖRÖMTELI VÁRAKOZÁS MINDEN IDŐBENBár a hitről sok tanítás született, a remény gyakran észrevétlen marad. Pedig a hit csak azttudja birtokba venni, amit remélünk. (Zsidókhoz írt levél 11,1) A remény nélkülözhetetlen,létfontosságú és pótolhatatlan. Ahol remény van, ott élet, győzelem és végtelen lehetőség van.Miaz igazi reménység? A Biblia meghatározása a reményről éles ellentétben áll a világéval. Míg avilági remény nem más, mint vágyálom, addig a Szentírás a reménységet biztos várakozáskéntfesti le, amely természetfeletti erőt szabadít fel.Ha igaz reményben gyökerezel, akkormegragadhatsz minden ígéretet, amit Isten adott!A neves igehirdető és író, Derek Prince aremény erejéről ezt írja:- ablak arra, ahogy Isten látja a valóságot,- biztos horgony az élet minden viharában,- mély kút, amelyből meríthetünk a szellemi szárazság idején,- és természetfeletti erő, amely felruház az imádságban való kitartásra, amíg Isten ígéreteimeg nem valósulnak.Ragadd meg a reménység rendíthetetlen erejét és ..
29.00 lej
Sámuel próféta, az imádkozó ember - F. B. Meyer
Sámuel volt a Bibliában az egyik nagy imádkozó, akinek az élete és szolgálata Isten ószövetségi népénél a legnagyobb változásokhoz kapcsolódik, mert Isten uralmát a királyi uralom váltja fel. Egy anya szívből jövő imádságára Isten a gonosz időkben a gyermek Sámuelt adja ajándékba válaszul. A következetes, imádságtól vezérelt nevelés hatására olyan ember lesz belőle, aki prófétai hivatásában Isten igaz eszközének bizonyul. Ha beszédeit, szolgálatait vizsgáljuk, még ma is sok hasznos tanítást és buzdítást kapunk, amelyek az Úr Jézusnak odaszánt, megszentelt élethez vezethetnek...
17.00 lej
Sorsfordító imádságok - Cseri Kálmán
Az imádkozás mikéntjével, valamint céljával és értelmével kapcsolatosan megannyi kérdés merül fel még az erre hajlandóságot mutató, cselekvésre elszánt emberben is. Cseri Kálmán könyve azonban recept helyett a „nagy imádkozók” példáját kínálja fel segítségül kételyeink eloszlatására. Az ősatyáktól indulva elvezeti az olvasót az első gyülekezetig, majd az egyháztörténet gazdag tárházából vett élő példákkal bizonyítja, hogy az imádkozó ember olyan „csatorna” Isten számára, akin keresztül isteni áldás áradhat a világba. ..
25.00 lej23.00 lej
Szemeimet a hegyekre emelem - Billy Graham
Szemeimet a hegyekre emelem - Billy Graham Oldalszám: 400 Méret: keménytáblás Kivitel: 142 x 197 mm ISBN: 978-963-288-510-0 Kiadás éve: 2019 Több mint ötven év igehirdetői tapasztalata és a szerző sziklaszilárd hite tükröződik a világszerte ismert evangelista, Billy Graham (1918-2018) mára klasszikussá vált áhítatoskönyvében. A 366 elmélkedés segít az olvasónak, hogy a Szentírás mellett elcsendesedve a figyelmét naponta Istenre, a hegyek és völgyek teremtőjére irányítsa, akitől az egyedüli és biztos segítség jön. ..
42.00 lej
Tanítványság - Út a lelki érettséghez - M.de L.van Weenen
A misszióból és megszentelésből álló kettős feladat nem egyes lelkes hívők hobbija, hanem az egyház létezésének alapja és Krisztus minden követőjének a kötelessége. ..
25.00 lej
Tudom, kinek hittem - Cseri Kálmán
Az Apostoli Hitvallás magyarázata (Javított kiadás) A kötet az Apostoli Hitvallás magyarázata, amely általában a hitvallások születésével, szükségességével foglalkozik, valamint a Credo fő egységeinek bibliai-teológiai üzenetét bontja ki, az akkori szellemi áramlatok és a mai kihívások tükrében. ..
10.00 lej
8.00 lej5.60 lej
180 nap alatt a Biblián át - Philip Yancey és Tim Stafford
A 180 bibliai fejezetből készült válogatás, valamint a két szerző által hozzájuk fűzött rövid kommentárok célja, hogy felkeltsék az érdeklődést a Biblia olvasása iránt. A 180 szövegrészlet a Biblia 66 könyvének mindegyikéből legalább egy fejezetet tartalmaz, és olyan módon van összeállítva, hogy átfogó képet adjon a Biblia főbb témáiról, és láthatóvá tegye a Biblia egyes könyvei közötti összefüggéseket.A Biblia történetfolyamának jobb áttekintését segíti, hogy a válogatás a bibliai események történeti sorrendjét követi. Miközben Dávid életének eseményeiről olvasunk, megismerkedünk az általa írt zsoltárokkal is. A próféták könyveinek egy-egy fejezetével párhuzamosan saját koruk történeti hátterét is megismerhetjük a Biblia történeti könyveiből válogatott megfelelő részletek alapján. Ugyanígy az evangéliumi szövegrészletek válogatása összetett képet ad Jézus földi életéről, Pál apostol leveleit pedig az élettörténetébe ágyazva ismerhetjük meg.Ha mindössze 10-15 percet szánunk a napi szöv..
32.00 lej
21.00 lej
3:16 A remény számai - Max Lucado
A J A János 3,16 lélegzetelállító, észbontó, mindent meghatározó állítása az,hogy Isten" a Fiát adta",hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen. ..
25.00 lej
A 30 napos hittisztító kúra - Laura Harris Smith
Újraindítógomb a tested, az elméd és a lelked számára!Laura Harris Smith, a testi-lelki egészség szakértője, aki egyébként okleveles táplálkozási tanácsadó is, nemcsak a testet, de az elmét és a lelkedet is célba veszi ezzel a forradalmian új, úttörő jellegű tisztítókúrával.Napról napra, imáról imára szembesülsz 30 elterjedt hit-méreganyaggal: olyanokkal, mint a kétely, a csüggedés, a harag; és megszabadulsz tőlük.Az egyes napokhoz tartozó egyszerű, fizikai méregtelenítés adott szervekhez köti az eltávolí-tandó hit-méreganyagokat, így a 30. nap végére eléred a teljes testre kiterjedő megtisztulást.Sok-sok receptet találsz a saját konyhádban is fellelhető összetevőkből álló finom turmixok, levesek, ivólevek és főételek elkészítéséhez. Van egy külön rész a zöldséggyűlölőknek is! Ismerd fel az összefüggést a testi és a lelki egészség között, és kezdd el jobban érezni magad testileg, érzelmileg és lelkileg egyaránt!Vállald a 30 napos méregtelenítő kihívást! Nyerj hozzáférést a napi videókh..
50.00 lej
A Biblia alaptanításai I-V. - Derek Prince
A sorozat 5 kötete egy csomagbanI. A hit alapjaiDerek Prince egy élő legenda, a hit huszadik századi nagyjainak egyike. Munkásságának egyik fő műveként arra vállalkozott, hogy összefoglalja a bibliai kereszténység legfőbb tanításait.Ennek a sorozatnak az első, bevezető kötetében az Istennel való találkozásról, valamint a Szentírásnak a hívő emberre gyakorolt hatásáról olvashat inspiráló, izgalmas tanulmányokat.II. Megtérés és hitAz első részben Isten hívásáról és az arra adandó egyetlen helyes válaszról, a megtérésről olvashatunk egy nagyon izgalmas tanulmányt, amelyből azt is megtudhatjuk, hogy mivel szokás a megtérést összetéveszteni.A második rész magával a bibliai hittel foglalkozik, és olyan életbe vágó kérdéseket feszeget, mint a hit és az üdvösség, a hit és a cselekedetek kapcsolata, valamint a törvény és a kegyelem.III. A Jordántól pünkösdigAz első részben a vízkeresztségről olvashatunk egy tanulmányt, melyben megismerkedhetünk a keresztény vízkeresztség történelmi előzményeive..
79.00 lej
A Bibliai hit - Kenneth E. Hagin
Kenneth E. Hagint jogosan nevezik világméretekben a „modernkori hitmozgalom atyjának”. Közel 70 éven át hirdette a hit jelentőségét, szerepét és igazságait, miután 1933-ban, 16 évesen átadta életét a Názáreti Jézus Krisztusnak. A bibliai hit című könyve méltán tekinthető szolgálata esszenciájának. Jelen kiadás egy kibővített, átdolgozott változata az először 1974-ben – magyar nyelven pedig 1990-ben – publikált írásának. A szerző Isten igéjéből kiindulva arra mutat rá – miközben számos gyakorlati példát és igaz történetet is felsorakoztat –, hogy miként keletkezik a hit, és hogyan szabadítható fel az emberi élet minden területén. „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik – olvashatjuk a Zsidókhoz írt levél 11,6-ban. Tehát ha Isten azt követelné, hogy olyankor is legyen hitem, amikor az lehetetlen, akkor jogom lenne megkérdőjelezni az Ő igazságosságát. De ha kezembe adja m..
49.00 lej45.00 lej
A bibliai prófécia magyarázata - Daniel P. Roger
A Jelenések könyve utolsó időkről szóló magyarázata. Kiváló könyv azok számára, akik világos, tömör magyarázatot szeretnének a Bibliában megemlített eljövendő eseményekről. Külön foglalkozik a próféciák kiemelkedő személyeivel. ..
9.00 lej6.30 lej
A bocsánatkérés 5 nyelve Amikor nem elég a "Sajnálom" - Gary Chapman és Jennifer Thomas
Gary Chapman és Jennifer Thomas több száz emberrel, egyedülállókkal és házasokkal találkozott tanácsadói munkája során. Közös kutatásuk eredményeként a szeretetnyelvekhez hasonlóan leírták a bocsánatkérés formáit, azaz „nyelveit” is. A bocsánatkérés öt nyelve: FÁJDALMUNK KIFEJEZÉSE: „Sajnálom.” A FELELŐSSÉG VÁLLALÁSA: „Hibáztam.” KÁRPÓTLÁS: „Mivel tehetném jóvá a történteket?” ŐSZINTE MEGBÁNÁS: „Ígérem, nem fordul elő többé!” A MEGBOCSÁTÁS KÉRÉSE: „Meg tudnál bocsátani?” Könyvükben bemutatják ezeket a bocsánatkérő nyelveket, számos példával illusztrálják, hogyan lehet őket egy családi, baráti vagy üzleti kapcsolat rendezésében használni, körüljárják a megbocsátást érintő lélektani kérdéseket, motivációkat és gátakat. ..
32.00 lej
A bölcsesség kezdete - Derek Prince
Hogyan hozd ki a legtöbbet az életedből? A nemzetközileg elismert bibliatudós, Derek Prince a laikusok számára érthetően magyarázza el „az Úr félelme”, „a bölcsesség kezdete”, „az ismeret kezdete” és „az élet forrása” bibliai fogalmát és megnevezését. Mélyreható alapossággal fejti ki Isten szándékát életed megáldására, hogy ezáltal megtapasztald: • a szabadságot minden félelemtől, • az alázatosság áldásait, • az örömöt és a békességet a kapcsolataidban, • a hosszú és egészséges életet, • a bűn hatékony elkerülését, • az isteni kegyelmet és az Istennek való átadottságot, • az engedelmességből fakadó megelégedettséget, • Isten életedre vonatkozó szándékának beteljesülését. E könyv lapjain feltárul egy követendő minta, hogy olyan életet élhess, amilyet mindig is akartál. Egy áldott életet, melyet Isten elérhetővé tesz mindazok számára, akik félik Őt és arra vágynak, hogy jobban megismerjék, és j..
39.00 lej
A boldogság titka - Billy Graham
Boldogság. Mindannyian erre vágyunk. Ezt keressük a munkánkban, a kapcsolatainkban. Keményen dolgozunk érte – végül mégis elégedetlenek és üresek maradunk. Jézus Krisztus hegyi beszédének boldogságról szóló tanításából kiderül, hogy az igazi boldogságot hiába keressük, rátalálni nem lehet, csupán ajándékba kapni, miközben az igazán fontos dolgokkal foglalkozunk. A maradandó boldogság elérése nem a körülményeinktől függ – belső változás szükséges hozzá. ..
30.00 lej26.00 lej
A célra nézz! - Cseri Kálmán
Pál apostol erre akarja bátorítani Timótheust: a célra nézz! Érdemes kitartani. Timótheus, téged Isten azzal a kiváltsággal ajándékozott meg, hogy embereknek az evangéliumot hirdeheted. Hogy miközben beszélsz, sokan rádöbbennek arra: Isten őket is örök üdvösségre hívta el, és örök dicsőséget kapnak majd. Ez mindent megér. Ezt a szolgálatot csak úgy lehet végezni, hogy közben egy sor kellemetlenség, gúny, megaláztatás, hátratétel stb. ér. Ez vele jár. Egyre nehezebb lesz a helyzetük azoknak, akik az evangéliumot hirdetik, de embereket a halálból az életre segíten - van ennél nagyobb dolog? Abba ne hagyd, fel ne add! A célra nézz! ..
19.00 lej
A Föld legboldogabb emberei - Demos Shakarian
Erről a könyvről joggal állíthatjuk, hogy jóval több szerzője életrajzánál – egyúttal a Teljes Evangéliumi Üzletemberek Nemzetközi Szövetségének megalakulásáról és kezdetéről tudósít. Tanúivá válunk, hogy mi történik, ha valaki megtanul teljes egészében Isten vezetésére hagyatkozni. Demos üzletember, aki kiemelkedő sikereit hitének, kitartásának köszönheti. E könyv bizonysága annak, hogy Isten ma is élő, ugyanúgy cselekszik, ahogyan azt tette a Biblia korában. A történet mondanivalójának értékét növeli üdítően természetes írásmódja. Demos Shakarian élettörténete választ ad arra a mindenkit érdeklő kérdésre, amelyet a könyv címe, oly igényesen vet fel: Valójában kik a legboldogabb emberek a Földön? ..
40.00 lej
A győztes hit - Jerry Savelle
Hogyan valósítsuk meg az Istentől kapott álmainkat? Hit, harc, győzelem – ezek a Biblia szerint összetartozó fogalmak. A hit hőseinek életútjuk során mindig emberfeletti akadályokat, az ellenség dühödt támadásait kellett legyőzniük. A hazánkban is közkedvelt hit-prédikátor, Jerry Savelle, ebben a könyvében kifejti: a hívőt Isten úgy vezeti az általa kijelölt jövő felé, hogy első lépésként szellemi látást, „álmot” helyez a szívébe. Ahogyan a hit atyja, Ábrahám, egész életében a mennyei látást követte, úgy kell a mai hívőknek is vigyázniuk az Istentől kapott álmaikra. Az ellenség stratégiájának fontos eleme, hogy az isteni álmoktól megfosszon, hiszen így Isten áldásait is el tudja lopni tőlünk. A győztes hit cím könyvből megtanulhatjuk, hogy – milyen hatással van az Istentől kapott álom az emberre, – hogyan szerezzük vissza ellopott álmainkat, – hogyan álljunk fel vert helyzetből, – hogyan arassunk teljes diadalt hit által. A könyv ára: 990.- Kateg..
16.00 lej
A győztes oldalán - Friedhelm König
Válasz 10 téves tételre a keresztyénységgel kacsolatban. ..
15.00 lej10.50 lej
A hegyi beszéd Zsidó szemszögből - Anatoli Uschomirski
A keresztyének 2000 éve olvassák a hegyi beszédet, azt azonban gyakran elfelejtik: Jézus zsidó volt, és először a zsidókhoz szólt, amikor az Ószövetség kihívást jelentő kijelentéseit beszédében újraértelmezte.A hegyi beszéd a Máté evangéliumában számos olyan ószövetségi utalást rejt, amelyet sokszor nem veszünk észre. Ez gyakran egyoldalú képet eredményez nemcsak a hegyi beszédről, hanem sok más újszövetségi szövegről is.Anatoli Uschomirski ebben a könyvében az Újszövetség egyik legismertebb szövegének új, szélesebb perspektíváját kívánja megnyitni, a rabbinikus irodalmat is segítségül hívva. A szerző nem leértékelni akarja a keresztyén értelmezést, hanem rá akar vezetni arra, hogy még jobban megértsük, mit akart Jézus valójában mondani hallgatóságának akkor, és mit akar mondani nekünk ma. Anatoli Uschomirski 1959-ben született. Zsidó családban nőtt fel Ukrajnában, 1992-ben költözött Németországba. Ott bekapcsolódott az „Evangéliumi Szolgálat Izraelért” ..
25.00 lej
A hit botránya - Németh Sándor
Ez a könyv Európa legnagyobb karizmatikus keresztény gyülekezete vezetőjének, a jelenkori reformáció egyik legjelentősebb személyiségének az írásait tartalmazza...
39.00 lej27.30 lej
A hit ereje 1-2 - Smith Wigglesworth
Hiterősítők minden napra - Első kötet (január-június) Smith Wigglesworth Az elhívásra válaszolva Smith Wigglesworth szaván fogta Istent – ez a döntése drámai eredményekkel járt. A vakok újra láttak, a süketek hallottak, a betegek egészségesek lettek, a mentális betegségekben szenvedők meggyógyultak. Még halottak is feltámadtak. A hited növekedni fog, ahogy olvasod Wiggleworth téged is tettekre sarkalló megértéseit a hittel teljes életről. Wiggleshworth-höz hasonlóan te is rájössz, hogy képes vagy… • bátran cselekedni Istenért • megelégíteni szellemi szomjúságodat • legyőzni azokat a félelmeidet, amelyek eddig téged győztek le • átélni a Mester gyógyító érintését • uralmat venni a sátán fölött • hatékony lélekmentővé válni • megtalálni Isten erejét a mindennapi életedhez Amint napról-napra felfedezed a Hit Apostolának ezeket az alapigazságait, rá fogsz csatlakozni Isten csodálatos erejére, kivetsz minden kételkedést, felépíted hitedet, és látni fogod, ahogy a ..
84.00 lej
A hittel teli nő - Cynthia Heald
Oldalszám: 116 Kivitel: puhatáblás ISBN: 978-615-5446-54-2 Kiadás éve: 2019 Vajon milyen egy hittel teli nő? Olyan valaki, aki sosem kételkedik Istenben, és mindig összeszedett? Legendás imaharcos, aki minden helyzetben elő tud kapni a tarsolyából egy odaillő igeverset? Cynthia Heald ennél sokkal reálisabb képet tár a mai keresztyén nők elé. Magunkra ismerhetünk személyes hitharcaiban, amikbe bepillantást enged, és tanulhatunk, növekedhetünk Isten igéjéről való egyedi meglátásaiból. "Ennek a témának a tanulmányozása megváltoztatott, megújított és arra ösztönzött, hogy tovább növekedjek a hitemben és folytassam a hitben járást" - jelenti ki. Könyvében azzal az őszinte imádsággal osztja meg tanulmányozásának eredményeit, hogy mi, akik olvassuk, szintén megváltozzunk, megújuljunk, és bátran járjuk tovább a hit útját. ..
19.00 lej
A hívők hatalma - Kenneth E. Hagin
A hívők felfedezetlen hatalma Jézus Krisztusban. Kevesen vannak, akik érintőlegesen ugyan, de megértést kaptak e hatalomról, ami Jézus Krisztusban a miénk. ..
25.00 lej
A Kapernaumi százados - Cseri Kálmán
Ha valaki rosszul lesz, orvost hívnak hozzá. Lehet, hogy az orvos azt mondja: itt már nem lehet segíteni, előbb kellett volna szólni. Vagy ezt: ez nem az én területem, hívjanak hamar egy másik szakorvost. De az is lehet, hogy megvizsgálja a beteget, megállapítja a baj okát és segít. A százados azonban olyan hatalmasnak látta Jézust, hogy azt mondta: neked nem is kell eljönnöd a beteg szolgámhoz. Itt kimondod, hogy mit akarsz, és a szolga otthon meg fog gyógyulni. Ez a történet bátorít minket, hogy annak lássuk Jézust, Aki Ő valójában, és ezért merjünk Benne sokkal jobban bízni. Neki valóban minden lehetséges. Az is, ami az embereknek lehetetlen ..
17.00 lej
A kegyelem ege alatt - Száz év – száz vers - Túrmezei Erzsébet
Túrmezei Erzsébet (Tamási, 1912 – Budapest, 2000) magyar–német szakos tanár, költő, műfordító, diakonissza főnökasszony.A Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesületben 1941-ben avatták diakonisszává, rövid gyülekezeti szolgálat után éveken keresztül leány-népfőiskolát vezetett. Versei és műfordításai egyházi újságokban jelentek meg, önálló kötetekkel is megörvendezette olvasóit.1951-ben a többi egyházi rendhez hasonlóan a Fébét is feloszlatták, a népfőiskolai munkát beszüntették, a diakonisszák szétszóródtak. Ő a balassagyarmati szeretetotthont vezette huszonnégy éven keresztül.Ezekben az években versei csak gépírással terjedtek, közlésüktől – felsőbb utasításra – az egyházi újságok is elzárkóztak.Hosszú esztendők után jelenhettek meg újra versei, verseskötetei. Túrmezei Erzsébet részt vett egyházunk új énekeskönyve szerkesztésében, számos éneket írt, élete utolsó tíz évében pedig az újraindult Fébé egyesület főnökasszonya volt.Kötetünk címadó versét nyugdíjasként írta. Ebbe..
24.00 lej
A kenet ára - Juan José Churruarín
Ha igazságot ás valóságot kívánsz keresztény életedben, ha tényleg akarod az Isten tervét, ha többre szomjazol Krisztusból, és kenetéből, s ha a felszínen túli megtapasztalásra vágysz, a Szent Szellem dimenziójában való mélyebb életre, bármibe is kerüljön, akkor ez a te könyved. ..
18.00 lej
A keresztyén és a lelki fegyelem - Donald S. Whitney
Rámutat a lelki diszciplínák: bibliaolvasás, imádság, szolgálat, sáfárság, böjt... fontosságára és gyakorlásának mikéntjeire. Méret:142 x 198 mm Kiadás éve: 2018 Kötés: puhakötés Oldalszám: 320 ..
30.00 lej
A keresztyén hit alapjainak tanulmányozása 2 - O. J. Gibson
Olyan öt kötetből álló sorozat 2. kötetét tanulmányozhatja az olvasó, amely nagy segítséget nyújt a keresztyén élet elméleti és gyakorlati kérdéseinek megismerésében. A szerzők nagy gondot fordítottak arra, hogy egyszerűen és érthetően fejezzék ki azokat a bibliai fogalmakat, amelyek nélkülözhetetlenek a keresztyének számára. A könyv nem csak elméleti ismeretek megszerzését, hanem rendszeres tanulmányozással a mindennapok gyakorlatát is segíti.Biblia iskolák számára különösen ajánlott könyv. ..
15.00 lej
A keresztyén hit tanulmányozása 3 - O. J. Gibson
Olyan öt kötetbőll álló sorozat harmadik kötetét tanulmányozhatja az olvasó, amely nagy segítséget nyújt a keresztyén élet elméleti és gyakorlati kérdéseinek megismerésében. A szerzők nagy gondot fordítottak arra, hogy egyszerűen és érthetően fejezzék ki azokat a bibliai fogalmakat, amelyek nélkülözhetetlenek a keresztyének számára. A könyv nem csak elméleti ismeretek megszerzését, hanem rendszeres tanulmányozással a mindennapok gyakorlatát is segíti. Nagy előnye a munkafüzet jellege, mert a leckékhez kapcsolódó kérdések megválaszolása tényleges tanulmányozásra ösztönöz. Egyéni tanulmányozáson túl, ajánljuk kiscsoportos foglalkozásra is, ahol a foglalkozásvezető - felkészülve a leckékből - tanfolyamszerűen segítheti a résztvevőket hitük meggyökerezésében és növekedésükben. Biblia iskolák számára kiváló könyvsorozat. ..
15.00 lej
A királynő birodalma - C. Peter Wagner
Vajon az imádság valóban megváltoztatja-e a világot? Nem kérdés, hogy a válasz igen! Ebben a könyvben bátorítást kapsz az imádságokra adott azon drámai válaszokon keresztül, amelyek radikális módon megváltoztatták a világot az 1990-es években, és a legnagyobb szellemi aratást kellős közepébe helyeztek bennünket, amelynek a világ valaha is a szemtanúja lehetett. Merre kell innen továbblépnünk? A Királynő birodalma című könyvben C. Peter Wagner öt magasszintű keresztény vezető és közbenjáró írásait gyűjtötte össze, akik segítenek majd neked annak megértésében, merre tart a Krisztus Teste imamozgalma az új évezredben egy még nagyobb aratás elérése érdekében. Együttesen választ adnak sok kérdésre, például a következőkre: - Ki ez a "Királynő", és hol van a birodalma? - Miért él olyan sok megtéretlen "keresztény" a 40/70-es ablakban? -A 40/70-es ablakért folytatott buzgó imádkozás hogyan fogja kifejteni hatásait az egész világon? - Hogyan tudjuk a Királynő birodalmának kincseit átvinni Isten..
15.00 lej
A kriptonit kiiktatása - John Bevere
A kriptonit kiiktatása John Bevere AHOGY SUPERMANNEK, aki átugrik minden akadályt, és legyőz minden ellenfelet, Krisztus követőiként nekünk is megvan az a természetfeletti képességünk, hogy leküzdjük az elénk kerülő kihívásokat. De a gond Superman és a mi esetünkben is az, hogy létezik egy kriptonit nevű anyag, ami ellopja az erőnket. A könyv arra kínál válaszokat, hogy sokan miért vagyunk képtelenek megtapasztalni azt az isteni erőt, ami magától értetődően jelen volt az első századi keresztények között. A kriptonit kiiktatása című könyvben John Bevere felfedi, hogy mi a kriptonit, miért teszi megalkuvóvá közösségeinket, és hogyan szabadulhatunk a fogságából. A kriptonit kiiktatása nem egy szirupos olvasmány, és nem félénk szívű embereknek íródott. Komoly igazságot tartalmaz Krisztus bármely követőjének, aki vágyódik rálépni a változás kihívást jelentő, de jutalmat rejtő ösvényére. Oldalszám: 320 Méret: 152 x 228 mm Kivitel: kartonált Kiadás ideje: 20..
50.00 lej
A Lélek ajándékainak 3 színe - Christian A. Schwarz
A Lélek ajándékainak 3 színe - Christian A. Schwarz Oldalszám: 144 Méret: 170 x 240 mm Kivitel: kartonált ISBN: 978-963-288-374-8 Kiadás éve: 2017 Vajon a gyakorlatban mit jelent Krisztus testének tagjaként élni? Hogyan engedhetünk teret az életünkben azoknak a lehetőségeknek, amelyekkel Isten megajándékozott bennünket? És milyen kézzelfogható változásokra számíthatunk ennek eredményeképpen? A szerző új könyvében a Lélek személyre szabott ajándékainak felfedezésére invitálja olvasóit, melyek önmagunk, kapcsolataink és közösségünk fejlődésének is fontos eszközei lehetnek. ..
30.00 lej25.00 lej
A Lelkipásztori hivatás művészete - Eugene H. Peterson
Eugene Peterson, akit a „lelkészek pásztoraként” ismernek, visszatér az alapokhoz, hogy meghatározza a lelkipásztor eredeti, és ma is érvényes hivatását. Gondolatai bölcsességet és felüdülést kínálnak azoknak, akiket felőröl az elvárásoknak való megfelelés és a „gyülekezet működtetésének” kényszere.„A könyv őszinte vallomás a lelkipásztori hivatásról, amelyet a szerző – nem titkoltan – felforgató szándékkal írt. Igazán jó lett volna, ha annak idején – a lelkészi szolgálatra készülésemkor – bátorságot adott volna az induláshoz, fanyar öniróniájával és humorával józanságra és alázatra tanított volna. Nem is beszélve a lelkesítésről és az inspirációról.”Varga Gyöngyi evangélikus lelkész, teológiai tanárOldalszám: 212Kiadás éve: 2022..
33.00 lej
A Mária Csoda - Jack Hayford
A Mária -csoda bátorítást,felfrissülést és annak a megértését hozza,hogy mennyire fontosak vagyunk a Mindenható Isten szemében és megmagyarázza mit jelent az Ő Szent Szellemének mélyebb folyamát befogadni életünkbe. ..
20.00 lej14.00 lej
A megvallás ereje - E. W. Kenyon és Don Gossett
SEMMI SEM ÉR FEL A SZAVAID EREJÉVELHa híjával vagy bárminek, hajlamos vagy önmagad legnagyobb ellenségének lenni, vagy elmulasztod megtenni, amiről azt mondtad, hogy meg fogod, akkor ez a könyv megmutatja:• hogyan juss erős hitre• hogyan élj pozitív felfogással• hogyan veheted birtokba, amit megvallaszA „meg van írva” és a „viszont meg van írva” elve kihívást jejent mindenki számára, aki a Bibliával a hit természete szerint foglalkozik. Az Ellenség is tud sok mindent, ami meg van írva, de ahogy Jézus is, a Szent Szellem által minden becsületes hívő arra is fog emlékezni, ami viszont meg van írva. Ez fontos akkor is, amikor a megvallás rendkívül fontos, de sokszor hanyagolt témájával foglalkozunk...
29.00 lej
A Mennyei ember - Liu Csen-Jing
Igaz történet a huszadik századi Kínából Jün testvér (Liu Csen-Jing) a kínai házigyülekezetek hálózatának egyik legfőbb vezetője, akinek kalandos életútján keresztül hiteles bepillantást nyerhetünk a Kínában működő úgynevezett földalatti egyház kibontakozásába és működésébe. Az olvasónak bizonyára az az érzése támad helyenként, mintha az Apostolok cselekedeteinek újabb fejezeteit olvasná - persze mai szereplőkkel és helyszíneken - ezúttal a huszadik század végi Kínában. De Jün testvér és a kínai egyház történetének egy nagyon megrázó oldala is van. A hitük miatt bebörtönzött, brutális kínvallatásokban részesített, embertelen körülmények között fogva tartott, sokévi kényszermunkára, sőt nemegyszer halálra ítélt keresztények és családjaik szenvedéstörténete a médiából megszokottnál jóval árnyaltabb képet fest Kína újkori fölemelkedéséről és gazdasági sikereiről. Az európai olvasót helyenként bizonyára sokkolni fogják az e lapokon elmesélt hiteles történetek, ugya..
30.00 lej
A nagy válás - C.S.Lewis
A szerző ebben a könyvében arra az örök emberi kísérletre kíván rámutatni, amellyel a jót és a rosszat, a mennyet és a poklot próbáljuk minduntalan összeházasítani; s arra, hogy miért érkezik el szükségszerűen e kényszerházasság vége: a nagy válás.A pokolból a mennybe látogató turistacsoport találkozásai és beszélgetései arra a kérdésre is szolgálnak némi útmutatóval, hogy vajon miért juthatnak „jó” emberek örök kárhozatra. A fantáziadús szórakoztató szatíra jelenvaló világunk, mindennapi cselekedeteink következményeinek tudatosítása révén ébreszt bennünk kíváncsiságot halál utáni sorsunkkal kapcsolatban.Kiadás éve: 2022Kiadó Harmat KiadóKötés: puhakötésOldalszám: 140..
35.00 lej
A Név ereje - Derek Prince
A könyv segít nekünk Isten mindenható erejének föltárásában ,Isten számos Nevének és címének --köztük az "Ő AKI gondot visel ","Ő AKI gyógyít "és a Békesség Fejedelme felfedezése révén.Miközben megismerkedsz Isten tulajdonságaival,és bensőséges módon megismered Őt, meglátod Ígéreteinek bőséges áldását. ..
30.00 lej
A női lélek gyógyulása - Joyce Meyer
Vajon meg tud-e gyógyulni egy nő szíve és lelke, ha mély sebeket ejtettek rajta a körülményei? Képes lehet-e újra szeretni és bízni, ha olyan férfi sebezte meg, akitszeretett, és akiben megbízott? Olyan nőként, akit éveken át bántalmaztak, magára hagytak és elárultak a hozzá legközelebb állók, Joyce Meyer válasza ezekre a kérdésekre egy határozott „Igen!” Meyer derűlátása saját életútján kívül annak is köszönhető, hogy tanúja volt: olyan nők, akik nem hitték, hogy teljesen legyőzhetik a fájdalmukat, vagy egyáltalán rájöhetnek, hogyan fogjanak hozzá; a Biblia életet átformáló bölcsességében rátaláltak az útmutatásra, amelyre szükségük volt. Meyer sikerkönyve, a Beauty for Ashes elbeszéli gyógyulásának történetét. Azóta eltelt egy kis idő, és Joyce A női lélek gyógyulása című könyvével még mélyebben tárja fel történetét és a gyógyulás útját, amely minden nő számára elérhető. A fejezetek átvezetnek számtalan akadályon, amelyek gátolják azt, hogy Isten szeretett g..
37.00 lej
A Szabadító - Neil T. Anderson
Olyan szokások rabja vagy, amelyektől képtelen vagy szabadulni? Bűnbe estél, pedig keresztyén vagy, ilyesmi pedig nem történhet meg egy keresztyénnel...? A Biblia többször figyelmeztet, hogy minden keresztyénnek harcolnia kell a Sátán és a sötétség erői ellen. Nemcsak a bennünk dúló küzdelem a valóságos, de az azt legyőző megoldás is. Ez a könyv olyan kérdésről szól, amely a jelenkor keresztyénségben vagy túl van hangsúlyozva, vagy nem foglalkoznak vele. A démoni világ, a démoni befolyásoltság, a megkötözöttség, valamint a győzelmes hívő élet kapcsolatáról kevés az egyszerű és világos tanítás. Kényes téma, mert sokan idegenkednek tőle, de megkerülhetetlen, mert az okkult szokások, misztikus kultuszok, keleti vallások, ezotéria egyre inkább belefolynak a mindennapjainkba, és ha nem ismerjük fel káros hatásukat, megbéníthatják növekedésünket. Neil T. Anderson ma az egyik legtapasztaltabb és legmegbízhatóbb szaktekintély ezen a területen az Egyesült Államokban. A Szabadító c. könyve na..
26.00 lej
A Szellem ajándékai - Derek Prince
Hogyan működjünk együtt Isten természetfölötti erejével? A mai egyház előtt álló egyik legnagyobb kihívás az, hogy a Szent Szellem ereje által demonstrálja: Jézus valóban él és az evangélium valóban igaz! Rendkívül nagy szükség van arra, hogy a világ meglássa az evangélium hirdetését követő jeleket és csodákat: Isten valóságos jelenlétének megnyilvánulásait. Ehhez viszont olyan egyházra van szükség, amelynek munkájában minden hívő aktívan részt vesz: betölti Istentől rendelt funkcióját és építi a gyülekezetet a szellemi ajándékok segítségével. A Szellem ajándékai nagyon gyakorlatias és rendkívül erőteljes segítség lehet a Kedves Olvasónak abban, hogy megtalálja és be is töltse Istennek az életével kapcsolatos tervét, és hatékonyan, sikerrel szolgálja az Urat! ..
37.00 lej
A Szellemet meg ne oltsátok - William L. De Arteaga
A világ leggyorsabban növekvő szellemi irányzatának, a karizmatikusoknak hitelveit és gyakorlatát több neves keresztény szerző és tanító is össztűz alá vette az utóbbi években. Napjainkig ez a mű az ilyen jellegű támadásokra adott legösszetettebb és legjobban dokumentált válasz.DeArteaga a karizmatikusoknak mind az erényeit, mind a melléfogásait őszintén elemzés alá veti, ugyanakkor rámutat, hogy Isten Szellemének mozgásával szemben a legnagyobb kihívást nem a külső, hanem a belülről jövő kritikák jelentik. ..
39.00 lej
A szellemi felnövekedés - Kenneth E. Hagin
A Krisztus Testének - az Egyháznak - szükséges van olyan tagokra, akik szellemileg felnőttek. Mindnyájan az újjászületéssel, csecsemőként kezdjük a felnövekedést, de Istennek nem az az akarata, hogy mindörökre csecsemő keresztények maradjunk. Ő azt akarja, hogy a szellemünkben felnövekedjünk, és felnőtt keresztény váljon belőlünk. Ebben a könyvben Kenneth E. Hagin párhuzamba állítja a testi és szellemi felnövekedés állomásait. Segítségedre lesz abban, hogy meg tudd határozni, te magad hol tartasz most szellemiekben, és irányt mutat további szellemi fejlődésedhez. Segít abban, hogy a következő lépcsőfokra léphess. ..
40.00 lej
A szellemi konfliktus - Derek Prince
A föld és így az emberi létezés egy gigantikus szellemi összecsapás része. ISTEN ORSZÁGA ÜTKÖZIK A SÁTÁN KIRÁLYSÁGÁVAL.• Hol és hogyan folyik ez a háború?• Mi ebben a háborúban a hívő, az egyház szerepe?• Kimaradhatunk-e belőle?• Honnan ered, és mi lesz a vége?• Hogyan lehetünk győztesek a sötétség erőivel szemben?Ezekre a kérdésekre keresi a választ ebben a könyvében Derek Prince, aki korunk egyik legismertebb bibliatanítója volt, és több évtizeden át tanulmányozta ezt a kérdést Isten Igéje alapján.„Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. Annak okáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellen állhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.” Efézusbeliekhez írt levél 6,12–13..
24.00 lej
A Szent Szellem keresztség - Kenneth E. Hagin
Az Ígéret teljességében járni A Szent Szellemet megismerni nekünk keresztényeknek létfontosságú. Ha többet tudunk az Ő szerepéről a Szentháromságban, jobban megérthetjük az életünkre vonatkozó terveit. Választ találhatunk a könyvben a következő kérdésekre: - Hogyan lehet elfogadni a Szent Szellem-keresztséget? - Kell-e nyelveken imádkoznunk? - Van-e bármi haszna a nyelveken szólásnak? - Beszél-e az Ige olyasmiről, hogy a Szent Szellemre várakoznunk kellene? ..
34.00 lej
A szeretet másik arca-a Harag - Gary Chapman
Ha nem tud megfelelően bánni a haragjával,ez a könyv Önnek szól. Gary Chapman könyve mindenkinek szól,aki szeretné,hogy a harag ne romboló erőként nyilvánuljon meg az életében,hanem-a szeretet szolgálatába állítva -pozitív szerepet játsszon:orvosolja az igazságtalanságot,kiigazítsa a rosszat és helyreállítsa a megromlott kapcsolatot. ..
32.00 lej
A tizenkét bűn - Sergio Scataglini
Hogyan kerüljük el a keresztyén élet mindennapi buktatóit. ..
30.00 lej21.00 lej
A történelem formálása ima és böjt által - Derek Prince
A közbenjárás művészetének klasszikus remekműve ez a könyv. Nemcsak a közbenjáró imádkozás bibliai alapjait tartalmazza, hanem a történelem alakulásának és alakításának biblikus szemléletét is. Beszél a böjt és ima egymást erősítő szerepéről, a világi hatalmasságokért való imádkozás, sőt böjtölés gyakorlati kérdéseiről is...
29.00 lej
A Vérszövetség
A Vérszövetség E. W. Kenyon Az Úrvacsora fontosságát kevesek értik manapság. Ha végre megértjük az igazságot, ami az utolsó vacsoráról való megemlékezéseink mélyén rejlik, és annak alapját alkotja, a szívünk boldog izgalommal felel a feltáruló új lehetőségekre, és igazán vágyni fogunk arra, hogy megragadhassuk azt az erőt, átélhessük azokat a győzelmeket és csodákat, amik bizony az apostolok mindennapi életének szerves része voltak. A biblia két szövetségből, két szerződésből, azaz két egyezményből áll. Az első szövetség Ábrahám és Jahve között köttetett, s a körülmetélkedés volt a pecsétje. Az új szövetséget az Úr Jézus Krisztus vére pecsételte meg, Isten egyszülött Fiának vére. Szavakkal lehetetlen pontosan leírni, mit jelent számunkra A vérszövetség. ..
35.00 lej
A világmegváltás hajnalpírja - Erich Sauer
ószövetségi üdvtörténetA szerző megkísérli felvázolni az isteni üdvterv kifejlődésének évezredeken át tartó „zarándokútját”, a világ teremtésétől kezdve egészen Krisztusig, a világ Megváltójáig. ..
10.00 lej7.00 lej
A zsoltárok csodálatos világa - Gyökössy Endre
Olvasóink kérésére jelentettük meg újra ezt a kitűnő elmélkedési könyvet. A híres lelkigondozó lelkipásztor nem magyarázza végig mind a százötven zsoltárt, hanem azokról elmélkedik, amelyek különösképpen szólnak hozzánk, Jézus mai tanítványaihoz. „Mélylélektani szempontból fogom magyarázni a zsoltárokat, természetesen az eredeti szöveg és a kommentárok figyelembevételével. Szeretném megérteni, mit mondanak ezek a sokezer éves ősi imák a mai modern ember számára, hogy felfedezzük: tulajdonképpen csak a kosztümök változtak, az emberek nem, a sebek is ugyanazok, ugyanúgy fájtak régen, mint ma. Szeretném felmutatni az örök embert, örök problémáival, lelki sebeivel” – vallja írásáról a szerző. A kötet különlegessége, hogy zsoltárról zsoltárra haladva bevezet minket a keresztény meditációba, megtanít a szemlélődő imamódra ..
45.00 lej
Ábrahám útja - Cseri Kálmán
Ahol Ábrahám megállt, sátrat épített, és mellé mindig épített oltárt is, amelyenél Istent imádta... Volt azonban életében egy időszak, amikor Isten nélkül járta útját, s ennek rossz következményeit el is kellett szenvednie. ..
15.00 lej
Ahogy Noé napjaiban történt - Jeff Kinley
A/5, 184 oldal Szerző: Jeff Kinley Noéról és bárkájáról szól a Biblia egyik legizgalmasabb története. Mégis a legtöbb ember emlékezetében úgy él, mint olyan gyerektörténet, amellyel képeskönyvekben és a vasárnapi iskolában lehet találkozni. Pedig az a tragédia, hogy Isten rázúdította ítéletét a földre, valóban megtörtént. Jézus próféciájára pedig már végképp nem figyelünk, amely szerint a föld utolsó napjaiban ugyanaz fog történni, mint Noé napjaiban. Mit értett vajon ezen? Azt, hogy feltűnő párhuzamosságok vannak Noé napjai és az utolsó idők között. Most teljesedik be Jézus próféciája? Ha igen, hogyan fogadjuk? Az Ahogy Noé napjaiban történt c. könyv • megvizsgálja, mikor érkeznek el az utolsó idők, • megerősíti, hogy Isten még egyszer meg fogja ítélni a világot, • segít a hívőknek, hogy bölcsen éljenek, és kihasználják az alkalmas időt. Egy izgalmas betekintés abba, ami következik! „Noé története több ezer évvel ezelőtt történt, és ..
30.00 lej
Ahogy szeretni érdemes - Max Lucado
Hogyan szeressünk, amikor nehéz szeretni? Hogy adhatnánk magunkból olyat, amivel mi magunk sem rendelkezünk? Mások szeretetének titka az, ha mi magunk Isten szeretetében élünk. ..
25.00 lej
Ahol a kincsed van. Szólások és közmondások a Bibliából
Ahol a kincsed van. Szólások és közmondások a BibliábólA Biblia ismerete nélkül nehéz tájékozódni az irodalom, a történelem és a művészetek világában. De ez az ősi könyv áthatja mai beszélt nyelvünket is. Kötetünkben a Bibliából eredő leggyakoribb szólások és közmondások mai jelentését, használatát mutatjuk be. Elsősorban az általános iskolás korosztály tagjainak szeretnénk a mindennapi életben még használatos, de a forrásuktól már elszakadt kifejezések segítségével is rámutatni a Biblia és az abból eredő nyelvi kincseink fontosságára...
12.00 lej
Aki győz - Békési Andor,dr.
Hét üzenet Krisztus leveleiből. A megtérő, a szenvedő, a szolgáló, a bizonyság- tevő, a hitvalló, és a Krisztust váró gyülekezetek képe a Jelenések könyvében. ..
10.00 lej
Akiket szorongat a szeretet - Heidi Baker
Akiket szorongat a szeretet Heidi Baker Heidi Baker a boldogmondások friss megközelítésével mutatja be könyvében, mit jelent teljesen Istentől függeni, és milyen az igazi keresztény közösség. Mozambik háború tépázta, szegénység sújtotta országában Heidi és férje megtapasztalták Isten csodák útján bekövetkező gondviselését, és tanúi voltak, ahogyan a kétségbeejtő élet-halál helyzetekben rekedt emberek szíve átformálódott. Csatlakozz hozzájuk, és fedezd fel Isten királyságának valóságát itt a Földön! - Ha kérdés számodra, hogy valóban tudnál-e radikális szeretettel élni… - Ha nem vagy biztos abban, hogy a boldogmondások csakugyan jelentenek-e valamit… - Ha nem tudod, hogyan követhetnéd Jézust teljes mértékben… „Ha Isten nincs velünk, nem akarjuk folytatni. Ha a hegyi beszéd egyszerűen haszontalan, akkor a missziómunkánk reménytelen. Nincs tartalék tervünk. Nekünk nincs semmi más, csak Ő.” -Heidi Baker ..
38.00 lej33.00 lej
Áldás és átok - Derek Prince
oldalszám: 300 "A felületes szemlélő számára az emberi élet a fény és az árnyék zavaros egyvelege, melyben semmilyen rendezettség, törvényszerűség nem fedezhető fel. Két ember fej fej mellett indul, hasonló a hátterük, képességeik is szinte azonosak, és egyazon irányba haladnak. Mégis, az egyik szinte mindig a siker és beteljesedés fényében jár, a másik pedig alig-alig pillantja meg a világosságot, egyfolytában a kudarc és az akadályoztatás árnyéka lebeg fölötte, s életének gyertyalángja idő előtt kihuny." Derek Prince e sorokkal kezdi világszerte számos nyelven átütő sikerrel publikált bestsellerét, mely bibliatanítói és szerzői munkásságának egyik legerőteljesebb darabja. Hazánkban is már három kiadást és számos utánnyomást ért meg ez a mű, melynek most negyedik, javított kiadása kerül a magyar olvasó kezébe. Ez a könyv kendőzetlen őszinteséggel leplezi le a Bibliában átokként megnevezett sorsromboló erőket, mint ahogy kialakulásuk okaiba, illetve a belőlük..
29.00 lej
Allahot kerestem, Jézusra találtam - Nabeel Qureshi
Egy elkötelezett muszlim találkozása a kereszténységgel„Mert ez nem rólad szól” – hallja miértjeire Nabeel a döbbenetes választ, és ezzel gyógyul ki jogosnak tűnő önsajnálatából. Egy szenvedélyes apologéta nem apologetikus, hanem személyes vallomásán át éri el szívünket-agyunkat: ezért hiteles, ezért emberi, és ezért isteni ez a könyv. Qureshi Allahot keresve Jézust találta meg – így igazi önmagát is –, könyve tehát rólad és rólam szól. Horváth Levente lelkész, a Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány vezetője A fiatalon elhunyt Nabeel Qureshi könyve intim betekintést nyújt egy pakisztáni származású, nyugaton letelepedett muszlim család életébe. A tengerésztisztként dolgozó apa ʼUmar ibn al-Khattábig, a négy kalifa egyikéig vezeti vissza származását, és Nabeel édesanyja is neves muszlim hittérítő felmenőkkel büszkélkedhet. Így hatalmas tragédiaként élik meg fiuk növekvő érdeklődését a kereszténység iránt. Minden tiltakozásuk ellenére azonban Nabeel egyre közelebb sodród..
45.00 lej
Amit a pokolról mindenkinek tudni kell! - Mary K.Baxter
Isten több, mint negyven napon keresztül látomásokat adott Mary Baxternek a pokolról és megbízta,hogy mondja el mindenkinek: válassza az életet! Egyben világos jelzése annak, hogy mindnyájunknak szükségünk van a megváltás csodájára. ..
32.00 lej
Apostoli kézikönyv 1. kötet - Rony Chaves
Rony Chaves apostol és próféta a nemzetközileg leginkább elismert latin-amerikai írók és prédikátorok egyike. Rendelkezik Teológia Honoris Causa doktorátussal, valamint Pásztori Teológia és Szolgálat doktorátussal, melyeket a Spanyol Nyelvű Teológiai Főiskolán szerzett Kaliforniában.Floridában, az Egyesült Államokban megkapta a „keresztény szolgálatok díszdoktori címét” is a Canon Teológiai Főiskolától. Üzenete egész nemzeteket rázott meg, és erőteljes apostoli-prófétai szolgálata tömegeket változtatott meg. Apostoli és prófétai munkája a Föld több mint 60 országára kiterjed. Az Egyesült Keresztény Szolgálatok Apostoli Hálózatának és a Latin-Amerikai Apostolok Szövetségének igazgatója.Ennek a kézikönyvnek az anyaga Rony Chaves apostoli szolgálattal kapcsolatos írásainak és tanításainak a gyűjteménye.Néhány téma a könyvből:• Az apostol és az apostoli hivatal jellemzői és funkciói• A Küldött kenete• Az apostoli szolgálat a stratégiai szellemi harcban• Apostoli atyaság• Az új apostoli ref..
39.00 lej
Arafat harcosa voltam - Tass Saada
Tass Saada történetének könyvét két okból is nehéz lesz letenni. Először is olyan lebilincselően mutatja be kalandos életét, hogy azzal szinte kiragadja olvasóját a maga hétköznapjaiból. Egy pillanat alatt a Fatah soraiban találjuk magunkat, bejárjuk a muszlim országokat – átszelve időt, kultúrát, látva háborút és békét. Másrészről azért lesz nehéz letennünk a könyvet, mert cselekvésre hív. Megértjük, hogyan lesz egy eltökélt muszlimból Jézus tanítványa, és hogy mi lehet a mi részünk Isten nagy tervében. Izmaelnek sok utóda van még, akik lehet, hogy épp ránk várnak!Uzonyi Barnabás lelkipásztor, a Kultúrák Közötti Misszió vezetője Három az egyben! – lehetne ajánlani akár így is Saada könyvét: a 11. fejezetig fordulatos „kalandregény”, amely testközelből mutatja be a 60–70-es évek közel-keleti konfliktusoktól szabdalt régióját; a kötet második fele megtérés-, pontosabban beérkezés-történet. De aki teljes olvasmányélményre számít, mellőzze az előbbi tagolást, így a judeo-keresztény világ ..
48.00 lej
Az 5 szeretetnyelv: Istenre hangolva - Gary Chapman
Chapman abból indul ki, hogy a szeretetnek az emberi kapcsolatokban megfigyelhető kifejezési módjai az isteni szeretet visszatükröződései. Ha Isten saját képére teremtette az embert, akkor joggal várhatjuk, hogy a szeretetnek ez az öt kifejezési formája Isten jellemében és természetében is megnyilvánuljon. Chapman könyvéből megtudhatjuk, hogyan érezteti velünk Isten a szeretetét és hogyan szól mindenkihez azon a szeretetnyelven, amelyik a legkifejezőbb számára. ..
32.00 lej30.00 lej
Az alázat teológiája - Rony Chaves
A Szent Szellem folyamatosan dolgozik bennünk azért,hogy le tudjunk győzni minden gőgöt és hiúságot. Ez a könyv azzal a szándékkal íródott,hogy megmutassa ,milyen nagy szükség van arra.hogy mindnyájan alázatosan szolgáljuk Istent és az embereket .Rony Chaves apostol és próféta, a legismertebb latin-amerikai igehirdetők és írók egyike. Üzenete egész nemzeteket rázott meg, és sokak életét megváltoztatták erőteljes próféciái. Tanítói és prófétái szolgálata a föld több mint 60 országát éri el. Ő az Egyesült Keresztény Szolgálatok Apostoli Hálózatának és a Latin-Amerikai Apostolok Szövetségének az igazgatója.Néhány fejezetcím a könyvéből:A kendő erejeFiam, térj vissza az egyszerűséghezA tisztelet kultúrájaHogyan nyerjük meg könnyen a csatátAz a legnagyobb mindenki között, aki szolgál ..
25.00 lej
Az apai szív - Klaus Güntzschel
Az apai szív Klaus Güntzschel „Az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz…” Az Ószövetség legutolsó verse nagyon jól rámutat napjaink egyik problémájára, az apa-gyermek kapcsolatra. Vajon az apák egy kihalóban levő fajhoz tartoznak? Meghatározóvá vált a példaképek hiánya? A házasság után társadalmunk most még a családot is tönkreteszi? Gyermekeink apátlan árvák módjára nőnek fel? A szerző nagy, ha nem egyenesen féktelen örömét leli abban, hogy apa lehet. Feleségével, Utéval közösen hat gyermeke van. Kiváltságnak érzi, hogy mint apjuk kísérheti őket útjukon. Ez a könyv szenvedélyes védőbeszéd az apaság mellett, és egyformán szól mind az apákhoz, mind a fiakhoz. A Példabeszédek könyvét veszi alapul, „kihallgatja” Salamont, aki sétálni viszi a fiát, és miközben megpihennek egy-egy padon, bölcs dolgokat tanít neki. Mindennek ma is rendkívül aktuális üzenete van. Hallgatózz te is! ..
22.00 lej
Az élet nem rólam szól - Max Lucado
Az élet nem rólam szól Ments meg Uram minket attól az élettől, melyről azt hittük, boldoggá tesz minket! Max Lucado Az első perctől kezdve a saját utunkon akarunk járni... "Olyan házastársat akarok, aki boldoggá tesz engem, és olyan munkatársakat, akik mindig kikérik a véleményemet." "A nekem megfelelő időjárást akarom, olyan közlekedési viszonyokat, melyben haladni tudok, és olyan kormányt, mely az érdekeimet szolgálja." Önreklámozás. Önfenntartás. Énközpontúság... MINDEN RÓLAM SZÓL. Mindenki azt mondta, hogy ez így van, igaz? Mi pedig szavukon fogtuk őket. Azt hittük, önmagunk bálványozása boldoggá tesz minket. Ez a hit azonban káoszt teremtett: zajos otthonokat, stresszes vállalkozásokat, kegyetlen kapcsolatokat. Annyi haszontalan dolgot hajszolunk - mondja Max Lucado -, hogy lemaradunk a legfontosabbról: az Istennek szánt életről. Ha céllal akarsz gyorsan haladni, íme a cél! Az életnek akkor van értelme, ha elfogadjuk benne a helyünket! Örömeink, problémáink..
25.00 lej
Az elhívás - Rick Joyner
A Krisztus ítélőszéke előtt c. könyv folytatása ..
20.00 lej14.00 lej
Az elme harctere - Joyce Meyer
Isten Igéje világossá teszi számukra.hogy a gondolkodásunkat meg kell újítanunk, hogy megtanulhassunk úgy gondolkodni, ahogy Isten gondolkodik. Lehet, hogy vannak életednek olyan megkövült területei, amiket fel kell törni. Egy háború zajlik, és az elméd a harctér. A jó hír azonban az, hogy Isten a te oldaladon harcol. ..
39.00 lej
Az élő Istennel jártam - Pat Robertson
Vajon hogyan csinálta?Egy amerikai szenátor gyermekeként nőtt fel, majd tengerészgyalogos hadnagyként szolgált a koreai háborúban.A Yale Egyetemen szerzett doktori diplomát, és egy bibliaiskolában kapott mesterképzést teológiából.Megalapította az első keresztény kábeltelevíziót Amerikában, majd olyan szervezetet hozott létre, ami a világ minden táján gazdagítja a családok mindennapjait.A hit hírnökeként, aki a médián keresztül hirdeti Jézus evangéliumát, Pat Robertson évtizedek óta jelent életmódjával inspirációt generációk sora számára. A sokféle képen túl, ami idő közben róla kialakult - filantróp, keresztény televíziós műsorvezető, republikánus elnökjelölt - Robertson igazából csak egyetlen módon szeretné, ha emlékeznének rá: hogy Istennel járt, az Ő útjait követte és a Mindenható dicsőségére munkálkodott. Ismerje meg Ön is, mi történik, ha valaki az Istenbe vetett hitből él!Oldalszám: 368..
69.00 lej
Az előttünk álló aratás - Derek Prince
Hogyan élheted túl az utolsó időket? Derek Prince azt mondja, hogy az aratás már a küszöbön van, és Istennek aratómunkásokra van szüksége. Ezrekre, akik Isten Igéjének sarlójával aratnak. Eljött az aratás ideje, mert a Föld aratnivalója megérett. Meglepő, de sokan azt hiszik csak egy aratás lesz. Az események isteni elrendelés szerint fogják követni egymást. Derek Prince elmondja, hogyan változott meg az élete azáltal, hogy megváltoztatta a gondolkozásmódját az isteni eseményekről, és téged is ugyanerre bátorít. „Elég hosszan éltem, és elég régóta tartozom keresztény közösségekbe ahhoz, hogy észrevegyem: nagyon gyakran nem azok érnek el eredményeket, akik sok szellemi ajándékot kaptak, hanem az odaszánt életűek. Valaki egyszer azt mondta: ’Isten csak egyetlen képességet vár tőlünk, hogy álljunk a rendelkezésére.” Derek kérdezi tőlünk: „Te az Ő rendelkezésére állsz? Szembe tudsz-e nézni félelem nélkül a korszak végével? „ ..
37.00 lej
Az eredményes bőjt - Derek Prince
Az olvasó szembesülhet azzal,hogy a böjt és az ima radikális változásokat képes előidézni egyének és közösségek életében egyaránt. Gyakorlati kérdéseket is tárgyal: mi a böjt célja? *hogyan érdemes a böjtre felkészülni? *mennyi ideig böjtöljünk? *milyen lelki,szellemi és fizikai hatásokkal jár a böjt? ..
20.00 lej
Az Érzelmek Megzabolázása - Andrew Wommack
Érzelmeinket: – élvezni kellene – jónak teremtették – minden embernek tudni kellene irányítania őket. Valószínűleg kapásból eszedbe jutnak olyan esetek, amikor nagyon lobbanékony voltál, és a legkisebb kellemetlenségre vagy provokációra ugrottál. Azután vissza kellett menned elnézést kérni azért, hogy így elragadtattad magad. SOHA TÖBBÉ! Az érzelmek megzabolázása c. könyv arra tanít meg minket, hogyan vállaljunk felelősséget az érzelmeinkért, és hogyan uralkodjunk önmagunkon. Andrew Wommack a saját tapasztalatait osztja meg velünk, beleértve a vietnami háborús élményeit is. Bemutatja, hogy miért vannak érzelmi problémáink, megoldásokat kínál a Bibliából, és elmondja, hogy Isten válaszai miért hoznak maradandó, tartós eredményeket. Az érzelmek irányításáról könnyű beszélni, de sokkal nehezebb cselekvő módon uralkodni felettük! A jó hír az, hogy mindez lehetséges! Mindenkinek javára válhat ez a könyv. Az olyan ember, aki tudomást sem vesz és figyelemre sem méltatja élt..
32.00 lej
Az evangélium Ézsaiás könyvében - Charles H. Spurgeon
Spurgeon szónoki képességeinek legjavát használja, hogy közel vigye hallgatói és olvasói szívéhez Ézsaiás próféta üzenetét ebben a hét igehirdetésében:• A Mindenható és az Ő szabadítása• A vigasztalás szolgálata• Csodálatos a neve• Tanácsos a neve• Erős Isten a neve• A te Megváltód• Ingyen kegyelemC. H. Spurgeon (1834–1892) hosszú éveken át prédikált Londonban, minden vasárnap reggel és este 6000 ember előtt beszélt.Igehirdetései máig megközelítőleg 150 millió példányban jelentek meg szerte a világon...
25.00 lej
Az igazi hit és imádság - Müller György
A hit misztérium: titok, rejtély, talány (1Timóteus 3,9). Kevesen jutnak el a megfejtéséhez. Müller György (1805-1898) eljutott. Pedig fiatal korában csalt, sikkasztott, sőt börtönbe is került. Egy bibliaórán szólt hozzá Isten és ő átadta neki az életét. Kegyelem által a hit hőse lett Müller György. Élete mindennél hangosabban hirdeti, hogy Isten imádságot meghallgató, szerető mennyei édesatyánk. Minden munkájában egyedül Istentől kért és várt mindent. Bristoli árvaházaiban napról napra kétezer árváról gondoskodott, anélkül, hogy egyszer is adakozásra szólított volna fel. Két beszéde: ablak. Az igazi hit és imádság titkaiba láthatunk bele. ..
6.00 lej
Az Ige kihirdetésének ereje - Derek Prince
Isten Igéjének kihirdetése, megvallása által hatalmas erő szabadul fel!Annak ellenére, hogy ez a csodálatos lehetőség a rendelkezésükre áll, a keresztények közül sokan mégsem tudnak erről. Pedig Isten Igéje a személyes problémáktól a nemzetközi krízisekig minden helyzetbe erőteljesen és hatékonyan be tud avatkozni. Sok évtizedes szolgálata során Derek Prince minden nap megvallotta és kihirdette Isten Igéjét. Személyesen megtapasztalta, milyen drámai módon képesek megváltoztatni a szellemi légkört ezek a kihirdetések. Tőle megtanulhatjuk, hogyan alkalmazzuk Isten Igéjének kihirdetését a saját körülményeink között. Isten teremtő és élet-átformáló ereje minden helyzetben felszabadul – függetlenül attól, milyen problémával kell szembenéznünk. Minden egyes hívőnek kiváltsága és felelőssége, hogy Isten Igéjét kihirdesse. Ebben a könyvben Derek Prince először megosztja velünk a bibliai alapelveket, majd tanácsokat ad, hogyan alkalmazzuk ezeket a gyakorlatban...
29.00 lej
Az ima és böjt ereje - Mahesh Chavda
Mahesh Chavda: Az ima és a böjt ereje Az imádkozó Egyház félelmetes erejének felszabadítása Istenünk gondoskodott számunkra egy olyan útról amely a kudarcból egyenesen a csodálatos győzelembe vezet ,és amelyen a magasságban lakozó gonosz erősségek maghajólnak az ő megváltó szeretete előtt. Amikor a vereség arcodba néz, Az ima és a böjt ereje hatalmat ad, hogy kinyisd a benned lévő Szent Szellem erejét! Akár fizikai, akár pénzügyi, akár családi válságról van szó, Mahesh Chavda egyszerű,erőteljes megoldások kulcsát nyújtja felénk mert ő maga is győzedelmeskedett ilyen támadások felett az imádkozó és böjtölő életmódjával és ösztönözni fog a harc megvívására, az ima és a böjt erejével bevihessük Isten dicsőségét életünkbe, gyülekezetünkbe, városunkba és nemzetünkbe. Mahesh Chavda az észak-karolinai Charlotte-ban, az All Nations Church alapítója és vezető lelkésze. Mahesh nemzetközi szolgálattal rendelkező evangélista aki feleségével, Bonnie-val több százezer embert vezettek Kris..
44.00 lej
Az imádkozó nagyszülő hatalma - Stormie Omartian
A nagyszülővé válás Istennek az ember számára adott egyik legnagyobb ajándéka. Unokáidat szeretni kiváltság. Szereteted kimutatásának a legnagyszerűbb módja az, ha imádkozol értük. E könyvben - az író és előadó - Stormie Omartie javaslatokat kínál föl a nagyszülök számára ennek gyakorlásához. - Imádkozz unokáidért - Imádkozz önmagadért - Imádkozz unokáid szüleiért ..
29.00 lej
Az istenfélő nők szokásai - Joyce Meyer
Aki megváltoztatja a szokásait, megváltoztatja az életét! Mindennapi életünket szokásaink alakítják ki. Vannak köztük jók is, például az, hogy eljárunk munkába, rendszeresen fogat mosunk, vagy kuponokat használunk a vásárlásnál, hogy pénzt takarítsunk meg. Akadnak olyan szokásaink is, amelyeken szívesen változtatnánk – ilyen a körömrágás, a túlzott koffeinfogyasztás vagy az ingerlékenység. A rendkívül népszerű szerzőnek ebben a kötetében felfedezhetjük, milyen szokásokat kell kialakítaniuk az istenfélő nőknek – azoknak, akik szeretnének egyre növekedni Istenben, és úgy élni, ahogyan az Előtte kedves. Isten azt szeretné, ha megelégedett életet élnénk szoros közelségben Vele. Ha a helyes változásokra összpontosítunk, engedelmeskedünk az Úr útmutatásának, és együttműködünk a Szent Szellemmel az Isten szerinti szokások kialakításában, egyre inkább olyanná formálódunk, amilyennek Isten látni szeretne. Átélhetjük azt az örömöt és céltudatosságot, amely abból fakad, hogy ..
35.00 lej30.00 lej
Az Isteni gyógyulás hét alapelve - Kenneth E. Hagin
„Miért nem gyógyul meg mindenki? Miért van, hogy némelyek meggyógyulnak, mások viszont nem? Melyik a legjobb módja annak, hogy az isteni gyógyulást elfogadjuk?” – hallani sokszor ezeket a kérdéseket. Egy fél évszázadon átívelő szolgálat gazdag tapasztalataiból merítve válaszol Kenneth E. Hagin ezekre, illetve az ezekhez hasonló kérdésekre ebben a könyvében. Kenneth E. Hagin tizenévesen kezdte tanulmányozni az isteni gyógyulás témáját, miután több kiváló orvos is teljesen lemondott az életben maradásáról. 16 hónapig feküdt bénult állapotban élet-halál között, komoly szívbetegségben szenvedve. Ám miután valóságosan találkozott a Názáreti Jézus Krisztussal, és elhitte, hogy a gyógyulással kapcsolatos igék szó szerint értendők, teljes szívével hinni kezdett bennünk, aminek végeredménye az lett, hogy gyógyultan kelt fel a betegágyról. Kenneth E. Hagin legfőbb célja egész életében az volt, hogy Isten beszédének erejét, tekintélyét és tévedhetetlenségét hirdesse. ..
15.00 lej
Az Öröm vonzásában - C..S..Lewis
„Amitől a legjobban féltem, végül is bekövetkezett. 1929 tavaszán megadtam magam, és elismertem, hogy Isten: Isten; letérdeltem és imádkoztam. Azon az éjszakán talán én voltam a leginkább levert és a legvonakodóbb megtérő bűnös egész Angliában” – írja C. S. Lewis lelki fejlődésének egyik meghatározó pillanatáról. Felejthetetlen önéletírásában a tünékeny, ám egyfolytában hívogató „Öröm” utáni kereséséről vall. Arról, hogy miképpen jutott el az ateizmustól a kereszténységig, a pogány istenektől Krisztusig, a kozmikus Logosztól a személyes Teremtőig. A visszaemlékezés élénken számol be az író belső életéről és motivációiról, az angol magániskolák tapasztalatairól, valamint a kereszténység felé vezető útjának meghatározó alakjairól, például G. K. Chestertonról és J. R. R. Tolkienról. Oldalszám: 280Kiadás éve: 2021..
37.00 lej
Az úrvacsora ereje - Derek Prince
MIT TANÍT NEKÜNK A BIBLIA AZ ÚRVACSORÁRÓL? Az Újszövetség az úrvacsora hét megközelítését tárja elénk. Ezek közül három a Krisztushoz fűződő kapcsolatunkra vonatkozik, három a Krisztus testéhez való viszonyulásunkra fókuszál, egy pedig azt mutatja meg, hogy miként álljunk a világhoz. Miközben az úrvacsorát tanulmányozzuk, meglátjuk Főpapunkat, akivel mély közösségbe léphetünk és azt is, hogy hogyan kell ezt megtennünk. ⦁ Hirdesd ki az Ő áldozati halálát! ⦁ Válaszd el magadat a világtól. Mindig jöjj ki a sötétségből az Ő világosságára! ⦁ Emlékezz Rá és várakozz a visszatérésére! ⦁ Vedd át az életet és ünnepeld Jézust! ⦁ Lépj közösségre a Jézus Krisztusban hívőkkel! Becsüld meg Krisztus testét, a helyi gyülekezetet. A tanítás segítségével, amit Derek Prince megoszt velünk erre a hét szempontra vonatkozóan, jobban meg fogod érteni az Úr közösségét és gazdagabb megtapasztalásban lesz részed minden egyes alkalommal, amikor úrvacsorát veszel. Ahogy..
27.00 lej25.00 lej
Az utolsó ajtó - Norbert Lieth
A szerző a laodiceai gyülekezethez írt levélből kiindulva fedi fel a súlyos gondot,miszerint Jézus mai gyülekezete messzemenően langyos és rest lett. ..
10.00 lej7.00 lej
Azusa utca és azon túl. Igaz történetek - Tommy Welchel
Az apostolok cselekedetei soha nem ért véget ! Tommy Welchel egykor a valaha történt egyik legnagyobb szellemi kitöltetés ,az amerikai Azuza utcai ébredés szemtanui körében élt . Ez idő alatt olyan csodákról szóló beszámolókat jegyzett fel ,amelyeknek ezek az emberek fiatalokként voltak szemtanui ,vagy éppen ők vitték véghez azokat. ..
30.00 lej
Bálványaink - Timothy Keller
Talán nem hullunk térdre Afrodité szobra előtt, nem gyújtunk valódi tüzet Artemisz oltárán ,ám azok,akik a meggazdagodás és a mind nagyobb megbecsülés reményében törtetnek előre az életben szeretteiket és barátaikat elhanyagolva , mégis csak áldozatot mutatnak be. Minden kultura felépíti a maga oltárait s valamennyinek megvannak a saját "papjai"és szertartásai.Az író számos ismert és rejtőzködő bálványt leplez le: a perfekcionizmust,a munkamániát vagy a kényszeres igényt mások irányítására....... ..
32.00 lej29.00 lej
Biblia ismerete IV., A - John F. Walvoord, Roy B. Zuck
Kommentársorozat negyedik könyve. Ézsaiás-Ezékiel A nyolc kötetes sorozat tudományos igényességgel halad végig az egész Biblián. ..
55.00 lej52.00 lej
Biblia ismerete VI., A - (Máté - János) - John F. Walvoord, Roy B. Zuck
Máté - János Kommentársorozat hatodik könyve. Máté-János A nyolc kötetes sorozat tudományos igényességgel halad végig az egész Biblián. ..
55.00 lej52.00 lej
Biblia ismerete VII., A - ( Apostolok cselekedetei-Kolossé) - John F. Walvoord, Roy B. Zuck
Apostolok cselekedetei-Kolossé Kommentársorozat hetedik könyve. Apostolok cselekedetei-Kolossé A nyolc kötetes sorozat tudományos igényességgel halad végig az egész Biblián. ..
55.00 lej52.00 lej
Bibliai alapfogalmak - Cseri Kálmán
Sokan egyáltalán nem értik egy -egy bibliai kifejezés eredeti jelentését ,mit jelent például a hit ,a bűn,a menny és a pokol a Szentírás szerint?. Ki tulajdonképpen az Isten, az ember és kicsoda a Sátán?ezeket az alapfogalmakat vesszi e könyv sorra ,megvizsgálva mit tanít ezekről Isten Ígéje. ..
22.00 lej
Bízzál az Úrban - Müller György
Sokunknak nehezére esik nehéz körülmények között az Úrban bízni. Müller György a bristoli árvák atyja talán a legilletékesebb arra, hogy erről a témáról nyilatkozzék. ..
6.00 lej
Börtönlevelek…egyetlen kapcsolata a külvilággal - Corrie Ten Boom
1944-ben Corrie ten Boom és családja, az ellenállás részeként és keresztyén hitük melletti elkötelezettségből holland zsidókat bújtatott a náci megszállók elől. Idővel Corrie-t és az egész családot letartóztatta a Gestapo és Scheveningenbe, majd a vughti koncentrációs táborba zárták őket. A börtönbe zárva levelek útján tartotta szeretteivel a kapcsolatot.E leveleket az elképzelhetetlen megpróbáltatások, a talpra állás és az Úrba vetett töretlen hit történetei töltik meg. A kötetbe válogatott írások mélyen megindítják az olvasót, hiszen ezek jelentették az egyetlen kapcsolatot a családdal, a külvilággal. Corrie Krisztus iránti szeretetének és odaszánásának bizonyságai, s egyúttal inspiráció mindenkinek.Oldalszám: 88..
24.00 lej
43.00 lej40.00 lej
Céltudatos gyülekezet - Rick Warren
Korszakalkotó könyv, mely a gyülekezetek nemzedékeire lesz hatással! Rick Warren hiszi: ahhoz, hogy egy gyülekezet egészséges legyen, céltudatossá kell válnia, és az 5 újszövetségi cél köré kell felépülnie, amit Jézus adott a gyülekezeteknek. A lényeg a gyelekezet egészsége, nem a növekedése! Ha egészséges, természetes módon növekedni fog...
55.00 lej
Csak pár lépés - Bill Hybels
Vezessük hitre az embereket néhány egyszerű lépés segítségével! Mi lenne, ha tudnád, hogy ha egyszerűen odamész valakihez, és megszólítod, azzal megváltoztathatod az illető örökkévaló sorsát? Csak pár lépés egy örökre szóló változásért! Ez nem a módszerekről szól, hanem arról, hogy őszinte érdeklődést tanúsítunk egy másik ember iránt. Csak annyi kell hozzá, hogy a szíved ráhangolódjon a Szentlélekre, kész légy kimerészkedni "kényelmi körödből", és belépni valaki másnak az életébe. A Csak pár lépés a huszonegyedik századra szabott személyes evangélizáció. A Ne térítgess, élj! c. könyvében lefektetett alapra építve Bill Hybels megmutatja, hogyan teheted magadévá az elsőként Jézus által bemutatott modellt, aki több mint 2000 évvel ezelőtt kilépett a Mennyből, hogy reményt és megváltást hozzon a bukott világban élő összetört embereknek. Most rajtad a sor! Lehet, hogy a te történeted nem ilyen drámai, mégis megváltoztathatja az életét valakinek, aki csupán néhány lépésnyir..
39.00 lej
Csendben Istennel – mindennap - Joyce Meyer
Kezdd az éved minden napját bátorító igeversekkel, békés elmélkedéssel és Joyce Meyer szívhez szóló, inspiráló gondolataival! Az élet nyomasztó terhei közepette talán nem könnyű mindennap időt szakítani arra, hogy mindent félretéve egyszerűen Istennel legyünk, de Joyce ebben a könyvben üdítően bölcs szavakkal bátorít, hogy naponta töltsünk időt az Úr jelenlétében, hogy így megújulhasson gondolkodásunk, és örömmel folytathassuk utunkat. Az élet zsúfolt, és sokszor bizonytalan, mégis élhetünk teljes békességben Istennel, ha mindennap biztatást merítünk ezekből az inspiráló gondolatokból. Ezek a csendben töltött idők a napjaid legjobb részét fogják jelenteni. JOYCE MEYER a világ egyik vezető gyakorlati bibliatanítója. Napi műsorát (Enjoying Everyday Life) szerte a világon több száz televíziós csatorna és rádióállomás sugározza. Eddig több mint száz könyvet írt. Legsikeresebb művei közé tartozik a Power Thoughts, a The Confident Woman, a Look Great, Feel Great, a Starting Yo..
49.00 lej44.00 lej
Csodák - Eric Metaxas
A csodák jelenségének szemnyitogató és inspiráló feltárása a New York Times népszerűségi listáját vezető Bonhoeffer: Pásztor, mártír, próféta, kém szerzőjétől. Mik a csodák, és miért hisznek olyan sokan bennük? Mit mondanak nekünk magunkról? És mihez kezdünk az olyan megtapasztalásokkal, amelyeket nem tudunk megmagyarázni? A Csodákban Eric Metaxas lenyűgöző – időnként egyenesen felvillanyozó – bizonyítékokat tár elénk arra nézve, hogy van valami valóságos, amivel számolnunk kell, akármit is gondoltunk idáig erről a témáról. A Csodák egyben időszerű, átgondolt, udvarias válasz az „Új ateisták” – Richard Dawkins, Christopher Hitchens és Sam Harris – könyveire, akik szenvedélyesen bizonygatják nemcsak a csodák és a természetfeletti lehetetlenségét, hanem azt is, hogy egyenesen káros hinni ezekben. Metaxas – akit az ABC News „a hit szellemes nagykövetének” nevezett – a témához illő súllyal és széles látószöggel foglalkozik a csodákkal, a hit és a tudomány összeegyeztethet..
48.00 lej39.00 lej
Csodálatos alkotás - Dr. Paul Brand & Philip Yancey
Az emberi test végtelenül lenyűgöző titkok tárháza. A bőr rugalmassága, a csontok ereje és szerkezete, az izmok dinamikus egyensúlya - fizikai lényünk egy magasabb rendű tervezés eredménye. A híres lepra-sebész, Paul Brand és a hazánkban is népszerű író, Philip Yancey könyvéből megismerhetjük a látszólag hétköznapi létünk által feltárt örök igazságokat. Az emberi test ablak Isten teremtésének építményébe, bizonyíték Isten dicsőségére.ISBN 978-963-288-566-7Méret 142 x 197 mmKiadás éve: 2021Kiadó Harmat KiadóKötés: keménytáblásOldalszám: 304..
49.00 lej44.00 lej
Csodálatos vezetés - Elizabeth Mittelstaedt
Csodálatos vezetés Lídia, Ruth, Naómi, Ráhel és Lea – öt legendás nőalak a Bibliában. Inspiráló életútjukból erőt és bátorságot meríthetünk. Bár más időkben éltek, mégis olyan tükröt tartanak elénk, amelyik segít jobban megértenünk a saját életutunkat. Egy időre most bújjunk az ő bőrükbe, és lássuk meg, hová vezet minket Isten! Elizabeth Mittelstaedt őszinte, szórakoztató és egy csipetnyi humorral fűszerezett jellegzetes stílusában a bibliai beszámolókba beleszőve, személyes tapasztalatait is megosztja velünk. ..
35.00 lej
Csodálatos... - William MacDonald
Isten csodálatos teremtése. Isten csodálatos gondoskodása. Isten csodálatos megváltása. ..
24.00 lej16.80 lej
Csűrcsavar levelei - C. S. Lewis
A cambridge-i irodalomprofesszor, író és kritikus leghíresebb könyvében 'alulnézetből' láttatja a világot. Az ember ősi ellenségével szemben a szatíra fegyverét alkalmazza, jelezve, hogy félelmesen komoly, mégsem rémületes valósággal van dolgunk. A tapasztalt főördög leveleiben időszerű, huszonegyedik századi tanácsokkal látja el a kezdő kísértőt: hogyan térítse le a jó útról a gondjaira bízott fiatalembert. Új kiadás, új borítóval...
32.00 lej
D. L. Moody - Egy világhírű evangélista élete - Arthur P. Fitt
"Egy fiatal amerikai, aki cipőkereskedésben eladó volt, az evangéliumi világ egyik legnagyobb hatású evangélistája lett. Az igehirdetései és az általa elterjesztett evangéliumi énekek ma is az egész világon ismertek. Nem végzett teológiai tanulmányokat, bibliaiskolát, hanem csak a Bibliát olvasta, tanulmányozta és az abban nyert örökkévaló kincseket adta tovább millióknak. Könyvünkben megtalálható: - az életrajza - az általa leggyakrabban használt példák és történetek - négy fontos igehirdetése azokról, akik ""másként gondolták"", mint Isten."..
15.00 lej
Dániel könyve - Wallace, Ronald S.
Dániel könyve a babiloni fogság idején játszódik, és fő üzenete, hogy Isten a nehéz helyzetekben sem hagyja el népét. Az ismert ószövetségi könyv bizonyos részletei - a három férfiú a tüzes kemencében - mindig is népszerűek voltak, de mit kezdjen a modern olvasó Dániel titokzatos próféciáival? Vajon csak a prófétát követő korra alkalmazhatjuk, vagy vonatkozik miránk is? Ronald S. Wallace e nehéz kérdésekre választ keresve tárja fel Dániel könyvének üzenetét. ..
35.00 lej24.50 lej
Egész életre szóló garancia - Bill Gillham
Mit jelent Krisztusban lenni, hogyan élhetünk az új teremtés adta lehetőségekkel? ..
25.00 lej
Egy imaharcos titkai - Derek Prince
Hogyan lehetek bizonyos abban, hogy az imáimra választ kapok? Hogyan fedezhetem fel Isten akaratát az életemre? Hogyan imádkozzam bizodalommal? Milyen hatalmam van Krisztusban az imán keresztül? Hogyan lehetek biztos abban, hogy az imáim biblikusak? Mi az ima természete és célja? Mi a böjt célja, és hogyan kapcsolódik az imához? Mi a közbenjáró imádság? E kérdésekre adott válaszokon túl olyan ismeretet és információt találsz itt, melynek segítségével Isten imaharcosaként új életet alakíthatsz ki. Ettől az érett hívőtől kapott útmutatás alapján nagyobb bizodalommal és hatékonyabban imádkozhatsz már a mai naptól. Kívánjuk, hogy felfegyverkezve ezekkel az igazságokkal, lásd meg a hited növekedését, a Szent Szellem gyújtsa meg szenvedélyed lángjait a mindennapi Istennel való közösségre, hisz Istenünk jó; Ő még mindig a Kegyelem Királyi Székén van, ígéretei igazak, és őszinte imáidra a válasza: Ámen! ..
55.00 lej
Egyedül kegyelem által - Derek Prince
Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy tökéletesnek kell mutatni magunkat. Valójában – mondja Derek – sosem leszünk képesek a törvény betűinek megfelelően élni. Milyen jó, hogy nem is kell megfelelnünk ezeknek! Valójában csak akkor találkozunk az igazi tökéletességgel, ha felhagyunk az állandó erőlködéssel, hogy tökéletesek legyünk. Hogyan lehetséges ez? Egyedül kegyelem által. „Ez a kegyelem ingyenes. Nem lehet kiérdemelni, nem lehet megdolgozni érte. A kegyelem nem csak azoké, akik érdemtelenek, hanem azoké is, akik jogosulatlanok rá. Más szavakkal, még akkor is, amikor ítéletet és haragot érdemlünk, Isten az Ő kegyelméből jóval ajándékoz meg minket.” – mondja Derek Prince. E könyv segít téged abban, hogy felfedezd, mi az, ami igazán számít, és hogy megragadhasd a szerető és könyörületes Isten ingyen ajándékát. Itt az idő, hogy abbahagyd az erőlködést, hogy elfordulj a törvényeskedés hazugságaitól, és megtapasztald az Ő mindent átfogó kegyelmének szabadságát. Figyelmébe aj..
49.00 lej
Egyedüli fenség + Útmutató a tanulmányozáshoz - William MacDonald
A/5, 272 oldal Az Egyedüli fenség c. könyvében William MacDonald megvizsgálja Isten jellemvonásait, azokat, amik csak rá lehetnek jellemzőek, és azokat, amelyekben az emberiséget is részesíti. Ennek a mélyreható bibliatanulmánynak a segítségével jobban megismerheted Isten tulajdonságait, és hozzájárul a hétköznapi keresztyén életedben is a növekedéshez azon jellemvonások tekintetében, amelyeknek mi emberek is részesei vagyunk. MacDonald, aki alapos kutató munkájáról és közérthető nyelvezetéről ismert, megmutatja, hogy Isten személyének komoly tanulmányozása révén lehetséges kiépíteni egy bizalmas, komoly és hűségen alapuló kapcsolatot Ővele. Könyve arra ösztönzi olvasóit, hogy szívből imádják Istent, teljesen megbízzanak benne, Őt hűségesen szolgálják és minden útjukban az Őhozzá való hasonlóságot keressék. A kötet részét képezi Brad Hanes tanulmányozást segítő útmutatója, egy munkafüzet, amely egyénileg vagy csoportban is használható. A könyv anyagát dolgozza fel, s..
24.00 lej
Egyre növekvő hit - Kenneth E. Hagin
A remény szava: "Egyszer meglesz nekem, amire szükségem van..." A hit szava: Már most az enyém minden, amire szükségem van!" Kenneth E. Hagin legnépszerűbb tanításainak e válogatott gyűjteményével erős alapot vethetünk a hitünknek, ami nélkülözhetetlen a hitben járó élet megismeréséhez. Oldalról oldalra haladva felfedezéseket tehetünk: -Hogyan születik a hit? -Mit jelent a "most-hit"? -Milyen az, ha szívvel hiszünk? -Hogyan fejleszthetjük a szellemünket? -Milyen az isteni fajta hit? ..
30.00 lej
El Shaddai - Kenneth E. Hagin
Miként élhetünk örömteli hosszú életet? Amikor Kenneth E. Hagin ágyhoz kötött tinédzser volt,a sátán megpróbálta megfosztani őt az életétől. Akkor Isten Szelleme a Szentírás következő mondatával szólt a szelleméhez: „Hosszú élettel elégítem meg őt." (Zsolt. 91:16) Kenneth E. Hagin a Szentírást tanulmányozva megtanulta, hogy Isten valóban hosszú életet ígért nekünk, és az Ő Igéje kijelenti, a hívők tehetnek bizonyos dolgokat, amelyek meghosszabbítják vagy megrövidítik az életüket. A szó, El Shaddai egyike a hét szövetségi névnek, melyen keresztül Isten kijelentette önmagát Izraelnek. El Shaddai héberül azt jelenti „Mindenben Elegendő" vagy „Isten, Aki több mint elegendő". Az El Shaddai címő könyv Kenneth E. Hagin egyik legismertebb és legkedveltebb prédikációján alapul, mely megmutatja, hogy a mi szerető Mennyei Atyánk a bőség és a hosszú élet Istene. Fedezd fel az El Shaddai című könyvben mindazt, amit..
26.00 lej
Élet a Szent Szellemmel - Katherine Ruonala
Élet a Szent Szellemmel BENSŐSÉGES KAPCSOLATBAN ISTEN SZELLEMÉVEL Katherine Ruonala ÉHEZEL AZ ISTENNEL VALÓ IGAZI KÖZÖSSÉGRE? SÓVÁROGSZ AZ Ő EREJÉNEK A MEGTAPASZTALÁSA UTÁN? EGYÜTT AKARSZ MŰKÖDNI VELE A MÁSOK FELÉ IRÁNYULÓ SZOLGÁLATBAN? A Szent Szellemmel, mint a Szentháromság harmadik személyével való bensőséges kapcsolat fejlesztésére nem gyakran bátorítanak a gyülekezeteinkben, és sok hívő küszködik azzal a kérdéssel, hogyan is viszonyuljon Őhozzá. Nem ismerjük még Őt úgy, mint aki azért van velünk, hogy vigasztaljon, tanítson, betöltsön és erővel ruházzon fel bennünket, valamint hogy elvezessen Isten életünkre vonatkozó céljainak a teljességébe. Nos, nem csupán megismerhetjük Őt, de át is élhetjük a Vele ápolt tartalmas kapcsolat örömét és áldásait. Ebből a könyvből megtudhatod, hogyan tudjuk megtapasztalni mindezt. Katherine Ruonala prófétai és gyógyító szolgálatban áll, és nemzetközi szinten munkálkodik konferenciák előadójaként, a szeretet és a remén..
39.00 lej
Életed 6 legfontosabb döntése - Sean Covey
Ma egy tinédzsernek több kihívással kell szembenéznie, mint valaha. Miközben ezek között próbálnak navigálni, olyan döntéseket hoznak, melyek romba dönthetik vagy megalapozhatják a jövőjüket. A kiemelkedően eredményes fiatalok 7 szokása szerzőjének tanácsai segítenek, hogy bölcs és megfontolt döntések révén ne csupán túléljék, hanem javukra fordítsák életüknek ezt a meghatározó időszakát. ..
39.00 lej
Életünk iránytűje - Pálhegyi Ferenc
Könyvemmel Isten üzenetét igyekszem korunk embere számára érthetőbbé és befogadóbbá tenni. ..
25.00 lej17.50 lej
Élj a lehetőséggel! - Max Lucado
Isten arra teremtett minket,hogy nagy tetteket hozzunk létre. ..
25.00 lej
Élj aggódás nélkül! - Joyce Meyer
Oldalszám: 160 Méret: 118 x 178 mm Kivitel: puhatáblás Élj aggódás nélkül! Cseréld békére a szorongást! Joyce Meyer Túl sokat aggódsz? Tele vagy szorongással? Folyton idegeskedsz? Isten nem ilyen életet szánt neked! Joyce Meyer, a világhírű tanító, több nagy sikerű könyv szerzője igazán egyszerű, gyakorlati lépésekkel mutat rá arra, hogyan lehet igazán bízni Istenben. Miként lehet a stresszes helyzetekből győztesen kijönni és a szorongás helyett a békességet választani. Vesd az Úrra gondjaidat, és fedezd fel, hogyan élhetsz aggódás nélkül! ..
29.00 lej
Élj és adj! - Derek Prince
Keresztényként sok esetben a körülményeink foglyai vagyunk, sőt néha alatta élünk, pedig a mi Istenünk a bőség Istene. Ő nem szegény, nem szűkmarkú, nem korlátozott. Mi mégis gyakran úgy érezzük, mintha Isten áldásai elkerültek volna minket és azért küszködünk, hogy elégségünk legyen. A probléma az, hogy nem ismerjük Őt igazán, és azt sem, hogyan férjünk hozzá Isten anyagi gondoskodásához. Nem értjük, hogyan nyerjük el és mit kezdjünk vele, amikor már a miénk. Derek Prince, az elismert bibliatanító bölcsességgel és mélyrehatóan mutatja be, hogyan léphetsz be örökségedbe. Feltárja előtted: • hogyan szabadulhatsz meg a szegénység szellemétől, annak tévedéseitől, • Isten természetfeletti gazdagságának titkait, sőt elnyerésének öt alapelvét, • a bővölködő élet megteremtéséhez szükséges gyakorlati lépéseket és irányelveket, • hogyan áldhatsz meg másokat az Ő túláradó bőségéből. Isten bőkezűen meg akar ajándékozni az Ő királyságának áld..
47.00 lej
Élj úgy, hogy élvezd! - Joyce Meyer
Élj úgy, hogy élvezd! Joyce Meyer Ki ne szeretne örülni az életnek és jó napokat látni?! Mégis, hányan és hányan saját maguk tesznek ellene, és rontják meg mindennapjaikat és az egész életüket. Pedig ebből csak egy áll rendelkezésünkre. Érdemes lenne megtalálni a módját, hogy úgy éljük ezt az egyet, hogy szeressük és élvezzük annak minden napját. Ez a legtöbb embernél egy vadonatúj hozzáállás kialakítását igényli. Ha kész vagy erre a változásra, mert szeretnéd félelmek és rettegések helyett örömteli várakozással kezdeni napjaidat, akkor ez a könyv neked szól. Amit pedig tapasztalni fogsz, természetessé teszi, hogy újra és újra el akarod majd olvasni. Az igazi eredmény azonban az lesz, hogy szeretni és élvezni fogod az Istentől kapott életedet! ..
39.00 lej
Élni mint só és világosság - Derek Prince
Isten hív, hogy formáld át a világot Az Úr Jézus mondja a Máté 5,13-14 verseiben: A föld sója vagy….! A világ világossága vagy….! Hegyen épült város, mely el nem rejthető. ISTEN HÍV, HOGY FORMÁLD ÁT A VILÁGOT! Sok nemzet eddigi történelmének valószínűleg a legnagyobb krízisével néz most szembe. Micsoda tragédia lenne, ha mi keresztények semmilyen pozitív hatással nem tudnánk lenni arra a nemzetre, ahol élünk! Isten népének sorsa a győzelem. Légy része az Úr tervének, mely átformálja az életedet, más emberek és a hazád életét! Jézus Krisztus soha nem találkozott olyan helyzettel, amikor azt kellett volna mondania: „Sajnálom, nincs mit tenni.” Ehelyett azt tanította, hogy a hívők a föld sója és a világ világossága. A világnak égető szüksége van változásra, és mi vagyunk azok, akiknek ezt a változást el kell hozni. A népszerű író és bibliatanító, Derek Prince összegzi a világban keresztényként elfoglalt stratégiai helyzetünket – mind előjogainkat, mind felelőssé..
45.00 lej40.00 lej
Élő víz - Jün testvér - Liu Csen-Jing
Erőteljes tanítások "A mennyei ember"nemzetközi bestseller szerzőjétől, Jün testvértől. Jün testvér tűzben izzik Jézusért! ..
35.00 lej29.00 lej
Elrejtett kincs VI - Ficsor Károly
Hit és gyógyulás- a keresztyén élet többféleképpen értelmezett és sokrétüen magyarázott nagy kérdései. Akármennyit beszélünk vagy olvasunk a hitről,csupán száraz elmélet marad mindaddig, amig nem tudunk a hitünk szerint cselekedni is.Mert a hit cselekedetek nélkül halott.Mi is a hit? Hogyan kaphatod meg? Tehetsz valamit a hitedért , annak növekedéséért, vagy Isten ad , amit ad, ...és kész?Hogyan tudod felismerni konkrét helyzetekben, hogy a "hited" csak a saját kívánságod, vagy tényleg megláttad az Ő tervét ,és hiszel annak valóságában? ..
0.00 lej
Elvetettség (új kiadás) - Derek Prince
Elvetettség (új kiadás) Derek Prince Derek Prince kiváló tanulmányában nagyon érzékletes módon diagnosztizálja az elutasított ember lelki gyötrelmeit. Sok évtizedes tapasztalata és a Szentírás alapján az elvetettségnek olyan lehetséges okait tárja fel, mint - nem kívánt terhesség - a szülők válása - gyermekkori bántalmazás, illetve molesztálás - iskolai kudarcok, tanulási zavarok - szeretetüket kimutatni képtelen szülők stb. Oldalszám: 84 ..
13.00 lej9.10 lej
Emberek a kereszt körül - Cseri Kálmán
Kik voltak jelen Jézus Krisztus szenvedésénél és halálánál? Hogyan viselkedtek egyenként és a tömegben? MIképpen hatott a szemtanúk életére, ami a Golgotán történt?Törvényszerű-e, hogy az ember megváltozik,amikor megérti a kereszt üzenetét? ..
25.00 lej
Engedd ki a gőzt - Joyce Meyer
MINDIG IS LESZNEK AZ ÉLETÜNKBEN STRESSZES HELYZETEK, AMELYEKKEL SZEMBE KELL NÉZNÜNK, de Isten segítségével megtaláljuk a módját, hogyan győzzük le a stresszt, és megtanuljuk azt az örömteli, bővölködő életet élni, amelyért Jézus az életét adta. Készen állsz? Azt hiszem, Isten valami jót tartogat számodra. Ebben a könyvben megosztok veled a saját életemben és másokéban történt eseményeket. Beszélünk majd Isten ígéreteiről és utasításairól. Ellátlak néhány hasznos gyakorlati tanáccsal is. És mindezeken keresztül, minden egyes fejezetben, minden egyes oldalon azért imádkozom majd, lásd meg, nem kell, hogy lenyomjon a stressz – a stressz olyan dolog, amit legyőzhetsz! ..
39.00 lej
Engedd, hogy Isten vívja harcaidat! Viharban is békességben! - Joyce Meyer
Istennek nem az a szándéka, hogy egyedül nézz szembe a problémákkal. Bízhatsz Benne melléd áll, és harcol érted. ..
29.00 lej
Engesztelés - Mi történt a kereszten? - Derek Prince
Engesztelés (új kiadás) -mi történt a kereszten? Derek Prince Mi mindent szerzett meg számunkra Krisztus engesztelő műve? A kereszten Jézus elszenvedte az összes nekünk járó gonoszt, hogy cserébe hozzáférhetővé váljon számunkra a neki járó összes jó. (bűnbocsánatot adott, valamint gyógyulást, életet, bővölködést, dicsőséget és elfogadottsátot.) Prince arra is kitér, hogy Krisztus keresztje milyen területeken szerzett számunkra szabadulást… Oldalszám: 266 ..
27.00 lej
Erőt minden napra - Joyce Meyer - Áhítatos könyv - 365 rövid üzenet, hogy minden nap nagyszerű nap legyen
Vágj neki minden egyes napnak erőt hordozó, pozitív gondolatokkal!Ha időt töltesz Istennel, olvasod az Ő Igéjét, hallgatsz Rá, és imádkozol útmutatásáért, mindennap új irgalmat és áldásokat nyerhetsz. Isten a Vele töltött idő során megerősít, és képessé tesz arra, hogy nyugodtan és bölcsen kezeld az élet dolgait, ne pedig csak átvészeld valahogy a napot. Ő újjáformál, és új erővel tölt el, hogy türelmesen kitarts a megpróbáltatások idején, és ne veszítsd el jó hozzáállásodat. A győzelem kulcsa az, hogy a kellemetlen helyzetekben is őrizd a pozitív életszemléletedet – így élvez-heted ezt az életnek nevezett utazást!A mindennapi élet folyton nyomást gyakorol ránk, és kihívások elé állít; megnehezíti azt, hogy megáll-junk, és közösségben legyünk Istennel. Joyce praktikus formában megjelenő üzenetei arra bátorítanak, hogy az év összes napján szakítsunk időt erre, hiszen így nyerhetünk Erőt minden napra!Joyce Meyer a világ egyik vezető gyakorlati bibliatanítója. Enjoying Everyday Life című ..
49.00 lej
5.00 lej3.50 lej
Ezékiás - A férfi, aki bízott Istenben Wolfgang Bühne
„Bízott az ÚRban, Izráel Istenében; nem volt hozzá hasonló senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána” (2Királyok 18,5).Milyen páratlan és rendkívüli módon értékeli Isten Ezékiás király személyét és életét! Ennek ellenére azonban Ezékiás gyakran háttérbe szorul a többi bibliai személy mögött. Ugyanakkor minden okunk megvan arra, hogy tanulmányozzuk ennek a férfinak nagy hatású történetét, mivel fontos dolgokat tanulhatunk belőle, és áldott szolgálatokra készíthet fel bennünket:– Bízzunk Istenben akár „fent”, akár „lent” járunk, vagy szürke hétköznapokat élünk meg!– A kísértések és próbák idején ne csupán saját erőnkre és bölcsességünkre hagyatkozzunk!– Ismerjük fel a jómód és a jó idők rafinált buktatóit és veszélyeit!– Ne veszítsük el bátorságunkat akkor sem, amikor Isten népe szellemi értelemben száraz időszakokon megy keresztül, hanem imádkozzunk megelevenedésért, számoljunk az ébredés lehetőségével, és tiszteljük meg Istent azzal, hogy a válságos időszakokban is egyre rendít..
19.00 lej
Ezeréves béke - Werner Mücher
Aktuális bibliai prófécia ..
10.00 lej7.00 lej
Ézsaiás könyve - Webb, Barry
"Ennek a könyvnek a megírása felejthetetlen utazás volt. Felemelkedtem a mennybe, láttam Isten dicsőségét, és azóta más szemmel tekintek erre a világra" - vallja a szerző, és erre az utazásra hívja az olvasót is, hogy Ézsaiás könyvének tanulmányozása során megismerjük Isten nagyszerű terveit ezzel a világgal. ..
40.00 lej
Fájdalmak férfia - Schlink Basilea
Jézus szenvedésének szemlélése által bűnbánatot és Iránta való mély szeretetet nyerünk. Ha bűnbánatra jutottunk, örömmel lépünk Jézus követése útjára. ..
10.00 lej7.00 lej
Félelem nélkül - Max Lucado
Képzeld el az életedet félelem nélkül. Mi lenne, ha félelem helyett alapból hittel reagálnánk a veszélyekre? ..
25.00 lej
Felismerték Őt - Cseri Kálmán
Az első húsvét délutánján két szomorú férfi indult haza Jeruzsálemből Emmausba.Tele voltak keserüséggel , minden reményük elveszett,mivel Jézust két nappal előbb megölték.Néhány óra múlva azonban ugyanez a két ember sietett vissza Jeruzsálembe ,a szívük tele volt örömmel,a szájuk örömhírrel---teljesen megváltoztak.Mi történt közben?S lehetséges -e a mi életünkben ehhez hasonló változás? Erről szól a könyv. ..
20.00 lej
Férjek és apák - Derek Prince
Egy hiteles tanácsadó és tanító segítségével a férfiak igazi áldássá válhatnak a hozzájuk legközelebb állóknak – a feleségüknek és a gyermekeiknek. Férfiak millióit hívja Derek Prince, hogy betöltsék küldetésüket, és életük példájával kiutat mutassanak a sötétségből. A nagy sikerű író és bibliatanító igen gyakran mondta, hogy a távollevő vagy kívülálló férfiak a társadalom első számú problémái. Bölcs meglátásait – a férjek és apák szerepének betöltése témájában – azóta is számos nagyra becsült vezető idézi. >>„Az apák, akiknek családjuk papjaként kellene szolgálniuk, sötétségben tapogatózva identitásukat keresik… Derek Prince, az érett földi apa és milliók szellemi atyja világosságot gyújt a sötétben.”„Bibliai alapot helyez a férfiak elé, hogy feladataikat ellátva jeleskedjenek legfontosabb szerepükben. Ha csak egy könyvet olvasol el ebben az évben, akkor ez legyen az!” ..
45.00 lej
Friss hit - Jim Cymbala
Jim Cymbala pásztor arra hív bennünket, hogy újra szenvedéllyel és mély lelkesedéssel merüljünk el Isten jelenlétében. Ez fogja helyreállítani, amit az ellenség ellopott tőlünk: a Jézus iránt érzett első szeretetünket, a buzgóságunkat, a problémás gyermekeinket, a házasságunkat, a megtört és szétszakadt gyülekezeteinket. A Brooklyn Tabernacle szívéből és lelkéből született meg a Friss hit üzenete, amit olyan férfiak és nők igaz történetei tesznek teljessé, akiknek élete a hit ereje által változott meg. Cymbala pásztor ezt írja: „Igazi hit akkor keletkezik, amikor szívünk magához Istenhez közelít, és mélyen magában elfogadja az Ő ígéreteit. Ez a hit átformálja az életedet – ha akarod, akár már ma. „Jim Cymbala izgalmas példája annak, hogy Isten vágya az, hogy természetfeletti módon megáldjon és használjon bárkit, aki az Úr hűséges és reménnyel teli követője.” – Dr. Bill Bright, a Campus Crusade for Christ International alapítója ..
43.00 lej38.00 lej
Friss szél, friss tűz - Jim Cymbala és Dean Merill
Ez történik, amikor Isten Szelleme elárasztja népe szívét Jim Cymbala és Dean Merill AZ IDŐK SÜRGETŐEK ISTEN MOZGÁSBAN VAN MOST JÖTT EL A PILLANAT... hogy megkérd Istent, lobbantsa lángra a szellemed! Jim Cymbala pásztor hisz abban, hogy Jézus meg akarja újítani népét - vissza akar hozni minket a szellemi zsákutcákból, a fásultságból és a langymeleg vallásosságból. Cymbala első kézből ismeri a különbséget. Saját gyülekezete, a Brooklyn Tabernacle 1972-ben még hűsz fővel küszködött. Aztán elkezdtek imádkozni... Isten megmozdult... az utcán megkeményedett életek százával változtak meg Krisztus szeretete által... és ma már több, mint tízezren vannak. Ennek az - Amerika egyik legkeményebb környékén levő - összetört gyülekezetnek a története jól szemlélteti, hogyan tudsz szellemi frissességet hozni a gyülekezetedbe és a saját életedbe. A Friss szél, friss tűz bemutatja, mit tud tenni a Szent szellem, ha a hívők komolyan veszik az imádkozást és az evangéliumot. Ez a..
38.00 lej35.00 lej
Gyógyító beszélgetés - Cseri Kálmán
A legtöbbünknek vannak a szívünk mélyén olyan sebek, sérelmek, bűnök, titkok, kérdések, amikről nem szívesen beszélünk, de amik annál inkább nyomasztanak. Ha azonban valaki úgy kérdez rá, hogy az bizalmat ébreszt bennünk, megnyílik a szív, és kicsit megkönnyebbülünk utána. Jézus tudott így kérdezni, és Ő nem csak egy kis megkönnyebbülést adott, hanem igazi megoldást, a sebekre gyógyulást, a bűnökre bocsánatot, a kérdésekre érdemi választ. Így beszélt annak idején a samáriai asszonnyal, és így szólít meg ma is sokunkat: új életet, önmagát kínálva. Aki neki önti ki a szívét (sérelmeit, bűneit, titkait, kételyeit), az kap helyette tőle békességet, reménységet, feladatot, mondanivalót, mások iránti szeretetet. Erről szól ez a könyv. Oldalszám: 80..
15.00 lej
Győztes gondolkodás - Joyce Meyer
A gondolkodásunk dolgozhat mellettünk, de akár ellenünk is.Nem is sejtjük, mekkora erő rejlik a gondolatainkban. Az élet minden dolga egy gondolatból ered.A gondolatokból alakul ki az a gondolkodásmód, amely megszabja életünk irányát, és végső soron meghatározza a sorsunk alakulását. A gondolkodásunk kihat mindenre bennünk, és mindenre, amivel találkozunk. Minden szavunk és minden tettünk az elménkben gyökerezik.Ebben a rövid, kivonatos műben a New York Times bestsellerszerzője, Joyce Meyer a győztes gondolkodást járja körbe. Azzá válunk, amiről gondolkodunk. A gondolatok képesek boldoggá, erőssé és sikeressé, vagy éppen bosszússá, csalódottá és gyengévé tenni az embert. Fedezd fel, hogyan változtathatsz a gondolkodásodon, hogy így elérhesd a céljaidat és megvalósíthasd az álmaidat!..
32.00 lej
Ha egy nő imádkozik - T. D. Jakes
Ma, amikor a nők befolyása összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a korábbi nemzedékekben volt, az imáik jelentősége is megsokszorozódott. Ha élünk az imádkozás lehetőségével, számtalan helyzetben megőrizhetjük saját magunk és családtagjaink szívét és lelkét a kegyelemben, és azt is folyamatosan átélhetjük, hogy nem egyedül kell hordoznunk a terheinket. Ebben a könyvben Jakes püspök tíz imádkozó nő történetét osztja meg velünk a Bibliából, hogy rámutasson, milyen életet átformáló erővel bírnak a nők, hogyha rátalálnak a hangjukra Krisztusban. Máriától megtanulhatjuk, hogy ha egy nő imádkozik, Isten megváltást és megbékélést hoz a sötétbe. Sárától azt, hogy váratlan módokon ajándékozhat meg Isten reménnyel és örömmel. Esztertől pedig hogy győzelmet arathatunk az igazságtalanság fölött. A Ha egy nő imádkozik egyszerre visszatekintés a nagy női példaképekre – akiktől a nők megtanulhatják, milyen mélységek és magaslatok tárulhatnak fel előttük az éleslátásban, az együttérzésben és az imá..
39.00 lej
Harc az óriásokkal - Max Lucado
Dávid és Góliát története hétköznapi embereknek. Ha kész vagy felvenni a harcot az óriásokkal, lelkesítsen ez a történet. Az az Isten, Aki Dávidot segítette, téged sem hagy cserben. ..
25.00 lej
Házasság: Szövetség - Derek Prince
Derek Prince,az ismert bibliatanító,az egymásnak ellentmondó,zavaros véleményekkel szemben azt állítja,hogy létezik sikeres házasság,s hogy ennek a titka a Biblia oldalain bomlik ki. ..
15.00 lej14.00 lej
Házicsoportok kézikönyve 1.rész
David Yonggi Cho fiatalon tért meg a buddhizmusból. A szöuli Yoido Teljes Evangéliumi Gyülekezet alapítója és pásztora,amelynek immár 750.000 tagja van. Ebben a Gyülekezetben 50.000 házicsoport működik,és mindegyikben ezeket a könyveket használják.52 leckére van lebontva ,amelyet hetenként tanulmányoznak a sejtcsoportok. ez is hozzájárul a gyülekezet nagy növekedéséhez. ..
20.00 lej14.00 lej
Hazugságok, amiket a férfiak elhisznek - Robert Wolgemuth
..és az igazság, ami megszabadítja őketNe kapd be a horgot!VADÁSZNAK RÁD. Ellenségünk tapasztalt horgászként választja ki kiszemelt áldozata számára a legvonzóbb csalit… azt a csalit, ami a mi szemünkben egyáltalán nem nagy ügy. De minden hazugság, amire ráharapunk – legyen szó Istenről, magunkról, munkáról, pénzről vagy bármiről – csapdába ejti a szívünket és megrabolja a szabadságunkat. Ideje hát Jézushoz fordulni, és alázatosan arra kérni, töltse meg szívünket Lelkével, és harcoljon értünk. Ideje leleplezni a Sátán módszereit, és kezünkbe venni azt a fegyvert, amit Isten adott – az Igazságot. Ha az életed nem egészen úgy alakul, ahogy remélted, és többre vágysz; ha kész vagy gyökerestül kiirtani a hazugságokat, melyeket az ellenség az utadba tesz, akkor állj neki az olvasásnak! Szabadságra lettél teremtve. Itt a jegyed az útra, hogy elérd.„Ha valaha létezett »rövidebb út« az évek bölcsességéhez, akkor ez a könyv az. Benne van az a fajta bölcsesség, amely csak egy élet próbái és hibá..
25.00 lej
Hazugságok, amiket a nők elhisznek és az Igazság ami megszabadítja őket - Nancy Leigh DeMoss
A könyv sétára invitál oda, ahol minden problémánk elkezdődött: az Éden kertjébe, Ádám és Éva első otthonába, a tökéletes, ideális környezetbe. Ami ott történt, elkerülhetetlenül hatással bír minden egyes mai nő életére. A világmindenség történelmének minden egyes gondja egy hazugsággal kezdődött. Minden probléma, minden háború, minden seb, minden felbomlott kapcsolat, minden bánat egyetlen egyszerű hazugsághoz vezethető vissza. Az írónő, azon túl, hogy leleplezi ezeket a hazugságokat, bemutatja az Igazság hatalmát, amely a szabadsághoz vezető út. Az Igazság nem csupán túlélést és menekülést biztosít, hanem valódi, dicsőséges szabadságot ebben bukott, korrupt, fájdalomterhes világban. ..
25.00 lej
Hegyeket elmozdító erő - dr. Tony Evans
Valóban számít, mit mondok?A legnagyobb fegyvered – amit használhatsz jóra vagy rosszra – a szádban van.A bestselleríró Dr. Tony Evans ebben a lebilincselő könyvben abban segít, hogy megtanuljuk megszelídíteni a nyelvünket. A tanító részeken és a történeteken keresztül életmegváltoztató igazságokat mutat be.E könyvből megtudhatod, hogy mit tanít a Biblia a beszédről.Fedezd fel a kimondott szó erejét, hogy megerősítsd a hited a kételyeid közepette!Ismerd fel, mit kellene és mit nem szabadna mondani, ha Istennek akarsz tetszeni a szavaiddal!Fejleszd ki a képességet, hogy a nehéz helyzetekben is Istent dicsérve és bölcsen tudj megszólalni!Nyerj inspirációt Tony Evans nyelvről szóló tanításából, és szavaiddal mutasd be Isten jellemét. Ne hagyd, hogy a beszéded leromboljon téged vagy azokat, akiket szeretsz. Ehelyett a szavaiddal szolgálj mások felé és szólj életet a körülötted lévő világba...
35.00 lej
Hit - Yonggi Cho és Wayde Goodall
Hit Bizalom abban az Istenben, Aki érted munkálkodik Yonggi Cho és Wayde Goodall Mit tanulhatunk a Szentírásból arról, hogyan bízzunk Istenben minden körülmények között, és hogyan higgyünk valamiben, ami még nem látható? Yonggi Cho egy halálos betegségből gyógyult meg fiatal korában, amikor már csak néhány hetet jósoltak neki az orvosok. Látta a feltámadott Jézust, és hamarosan elkezdte megosztani másokkal azt a reménységet, amit Istentől kapott. Az akkori hallgatókból lett a világ legnagyobb gyülekezete. A Hit című könyvében Cho pásztor és Dr. Wayde Goodall megosztja velünk, hogy • mi a hit, és hogyan növekedjünk benne. • hogyan járjunk a Szent Szellemmel, és hogyan teremjük meg a Szellem gyümölcsét. • hogyan emelkedjünk felül a tévedéseken, és hogyan függjünk folyamatosan Krisztustól az elkeseredés idején is. • hogyan higgyünk és bízzunk Isten természetfeletti hatalmában. • hogyan használjunk fel minden helyzetet arra, hogy hatalmas dolgokat vigyünk véghez Isten..
45.00 lej39.00 lej
Hit a vezetésben - Kovács Ágnes Lilla
Lehet-e hívő emberként megalkuvás nélkül üzleti sikereket elérni a mai Magyarországon? Van-e mód a beosztottak személyes fejlődését, sőt a társadalmi hasznosság szempontjait is figyelembe véve üzletileg eredményes vezetővé válni? A könyvben megszólalók történetei azt bizonyítják, hogy igen. Vidéken vagy a fővárosban, fiatalként vagy nyugdíj előtt, nagycsaládosként vagy egyedülállóként – a kötet interjúalanyainak közös vonása, hogy akár morális dilemmák, korrupciós kísértések, magánéleti viszontagságok közepette is igyekeztek hitük szerint élni, dönteni, irányítani. Sikereket megélni, olykor elbukni, majd felállni.Hogy miképpen? Elmesélik. Sőt konkrét tanácsokat – és ezzel akár kapaszkodót – adnak az időnként megfáradt vagy elmagányosodott közép- és felsővezetőknek a tekintetben, hogy miképpen lehet a mindennapokban összeegyeztetni a hatékonyságot a humánummal, a szakmai sikereket a kiegyensúlyozott magánélettel...
55.00 lej38.50 lej
Hit által lehetséges - Derek Prince
A bibliai hit erőteljes összefoglalását, mintegy eszenciáját gyűjtötte össze és elemzi számodra Derek Prince, miközben olyan hittel kapcsolatos kérdéseket válaszol meg, mint például: Mi a Hit? Hogyan juthatsz hozzá? Hogyan erősödhet a hited? Hogyan lehetséges hit által megélni a mindennapokat? Hogyan hat ez az Istennel való személyes kapcsolatodra, a közösségedre, a szolgálatodra, az étkezésedre? ..
35.00 lej
Hit amely hegyeket mozdít - Kenneth E. Hagin
A Biblia egyik leglényegesebb állítása az, hogy minden hívő rendelkezik hittel! Ezen alapigazság ismeretében válik lehetségessé számunkra, hogy győztesek legyünk a hitéletben. A Hit, amely hegyeket mozdít című könyv hét olyan alapvető bibliai állítást vesz sorra a hittel kapcsolatban, melyek segítségével megváltoztathatjuk körülményeinket és a magas hegyeket is elmozdíthatjuk utunkból. ..
22.00 lej
Hit és kételkedés - Timothy Keller
Miért engedi Isten a szenvedést? Miért van pokol? Hogyhogy csak egy igaz vallás létezik? Hogy követhetett el az egyház ennyi igazságtalanságot? Megbízható-e a Biblia? Tényleg elfojt és korlátoz a kereszténység? A sokezer főt számláló New York-i gyülekezet világhírű lelkésze, Timothy Keller leleplez sok kereszténységgel kapcsolatos előítéletet, ugyanakkor átgondolt, érzékeny válaszokat ad a hívőkben és nem hívőkben egyaránt felmerülő kételyekre. ..
39.00 lej
Hited megtartott téged - Jim Sanders
Mindazoknak ajánlom ezt a könyvet, akik úgy érzik, az életük kudarcba fulladt, és nem látják a kiutat. Az egyetlen megoldás számukra: meg kell ismerniük Isten Igéjét. Ha megtanuljuk a bibliai hit alapelveket, és megértjük, hogyan kell alkalmazni ezeket az életünkben, akkor észrevesszük majd, hogy az életünk el kezd változni jó irányba. A könyv célja, hogy megértsük a bibliai hit működését. Miután elolvastad ezt a könyvet, már nem leszel ugyanaz, mint amikor elkezdted, mert az Ige benned is felgerjeszti a hit örömét. Ha van füled a hallásra, ez a könyv alapvetően megváltoztatja az életedet. Befolyásolni fogja abba az irányba, ahol Isten téged is – számodra még eddig el nem képzelhető módon – hatalmasan meg tud áldani. ..
20.00 lej14.00 lej
Hogyan ad Isten győzelmet? - Cseri Kálmán
Ez a történet arról szól,hogyan adott Isten győzelmet óriási túlerővel szemben is azoknak,akik bíztak Benne. ..
18.00 lej
Hogyan böjtöljünk értelmes módon? - Kenneth E. Hagin
Ószövetségi és újszövetségi példák alapján a szerző arra ösztönzi a hívőket, hogy vizsgálják meg, mik az igei okok arra, hogy böjtöljenek, és ezt ültessék át a gyakorlatba is. Beszél arról, milyen hosszú legyen a böjt, és bemutatja a böjt egy olyan alternatív formáját is, amelyet az Úr mutatott neki. Ez a tömör és lényegre törő kis könyv értékes segítséget fog nyújtani neked is. A szerző többek között az alábbi kérdésekre ad választ: - Ugye a Bibliában benne van, hogy böjtölnünk kell? - Nem az a legjobb, ha 40 napig böjtölünk, ahogy Jézus is tette? - A böjtölés ugye azt jelenti, hogy nem eszünk semmit? "A böjt megváltoztatja az embert. Segít abban, hogy a testet az uralmunk alatt tudjuk tartani, és abban is, hogy érzékenyebbek legyünk Isten Szellemére." / Kenneth E. Hagin / ..
15.00 lej
Hol van Isten, amikor fáj? - Philip Yancey
"Egyedül a szenvedés hangszórója elég erős ahhoz, hogy térdre és gondolkodásra kényszerítsen életről, halálról, igazságról… Kórházlelkész van, koktélparti-lelkész nincs."A szerző ezúttal sokak által elkerülni igyekezett területre lép: közel megy a fájdalomhoz és a szenvedéshez, hogy válaszokat találjon a földi élet árnyékos oldaláról érkező kínzó kérdéseinkre, segítségül hívva az emberi tapasztalat és a Biblia gazdagságát.Kötés: keménytáblásOldalszám: 328..
37.00 lej
Hozd világra a csodát! - Heidi Baker
Hozd világra a csodát! Heidi Baker Hozd világra a csodát! című könyvében Heidi Baker az életéből és szolgálatából vett igaz történeteket – többek között isteni meglátogatásokat és életet átformáló látomásokat – sző össze Mária várandósságának bibliai történetével, hogy megmutassa, miként lehetünk Isten dicsőségének eszközeivé itt a földön. Isten ígéreteit olykor furcsának, lehetetlennek, sőt, őrültnek találjuk. De akármilyen megvalósíthatatlannak tűnnek is az Ő ígéretei, mi is válaszolhatunk úgy, ahogyan Mária – önmagunkat odaszánva kiálthatunk „Igen!”-t. Itt az ideje, hogy ígéretünket hordozva, a lehetetlen felől meggyőződve eljussunk a társadalom valamennyi szegletébe, és meglássuk, ahogyan Isten véghez viszi a csodát rajtunk keresztül. ..
42.00 lej38.00 lej
Hűség és hütlenség A vádaskodók - Dag Heward-MIlls
Talán az egyik legnagyobb ellenség, akivel valaha is találkozhatsz,- a testvérek között lévő vádaskodó -. Ha elolvasod a könyvet, betekintést nyerhetsz, hogyan kerül bevetésre a vádaskodás fegyvere és megtudhatod,hogyan győzheted le. ..
22.00 lej15.40 lej
Hűség és hűtlenség - Dag Heward-MIlls
Bár Isten szemében a hűség alapvető követelmény egy vezető irányában, mégis nagyon kevés írás vagy prédikáció foglalkozik a témával. A szerző prófétai szókimondással osztja meg látását az olvasóval. Hogy a vezetők a hűség vagy a hűtlenség emberei-e, családok, gyülekezetek nemzetek sorsát dönti el. ..
27.00 lej18.90 lej
Így keletkezett a Biblia...
Az agyagtábláktól a könyvnyomtatásig Ki adta nekünk az Ó- és az Újszövetséget?Kánoni és apokrif könyvek | Mi az ihletettség? A bibliakritika és az Ó- és Újszövetség tartalma..
21.00 lej
Imádkozás Felnőtt Gyermekünkért - Stormie Omartian
„Uram taníts arra, hogyan imádkozzam felnőtt gyermekemért! Te Uram mindennél hatalmasabb vagy, amivel ők szembe kerülnek!” Nincs jelentősége, hogy felnőtt gyermeked fiatal-e vagy idős, imádságaidra mindig szüksége van! Ez a könyv folytatása „Az imádkozó szülő hatalma” című könyvnek, melynek eladott példányszáma több mint 3 millió. Stormie Omartian egyedülálló módon szólítja meg a felnőtt gyermekek szüleit. Megosztja velünk, mekkora személyes bizalommal emelhetik fel felnőtt gyermeküket Istenhez. A történeteken keresztül bepillantást nyerhetünk más szülők és a szerzőházaspár tapasztalataiba; ugyanakkor friss inspirációt nyerhetünk Isten szavának alkalmazásáról felnőtt gyermekeinkért folytatott közbenjárásunkban életük legkülönfélébb területein és vonatkozásában. Például – pályaválasztás, életcél megtalálás; – szülői képesség és vezetőszerep; – hit és egészség; – házasság és más fontos kapcsolatok; – anyagi küzdelmek, érzelmi megrázkódtatások; – válasz..
27.00 lej25.00 lej
Imádság és lelkialkat - Pablo Martinez Vila
Az imádság egyedülálló lehetőség,hogy helyreállítsuk a Teremtővel való bensőséges közösséget,ami lelki egészségünk alapjává válhat. ..
31.00 lej21.70 lej
Isten akaratának felfedezése és betöltése - Andrew Wommack
Az emberek többsége nem érti a rendeltetését: Isten akaratát az életére. Sokak szerint Isten akaratát meg sem tudhatjuk; szuverenitásából adódóan pedig úgyis megvalósítja, függetlenül a tetteinktől. Ez a szemléletmód túl régóta akadályozza a keresztényeket, hogy megismerjék az Úr rájuk vonatkozó tervének teljességét. Mostantól kezdve azonban már nem. Isten különleges céllal teremtett; és a jó hír: Ő azt akarja, hogy felfedezd. Ám nem elég pusztán ismerned Isten akaratát. Ha követni akarod, meg kell értened, milyen szerepet játszol benne. Talán meglepődve szerzel róla tudomást, hogy ebbe beletartozik a szíved vágyainak követése is. Mielőtt azonban nekivágsz, ügyelj arra, hogy meg tudd különböztetni Isten akaratát a saját önző kívánságaidtól. Az egyik legfontosabb lecke az, hogy nem töltheted be Isten akaratát a neked tetsző módon. Az Ő ereje és időzítése, valamint a te engedelmességed és türelmed csak néhány..
52.00 lej
Isten gyülekezetének újrafelfedezése - Derek Prince
Isten gyülekezetének újrafelfedezése Derek Prince Logos 2010 A gyülekezet Isten családja - a szeretet, az elfogadás, az öröm, a tanulás és tervek helye; menedék a világi stressz elől; egy oázis, ahol megerősödhetsz az Úrral való közösségben. 7 Prófétikus látás az egyházról Gyülekezet kormányzás, apostolok, vének, mobil szolgálatok a Biblia lapjain. Személyes növekedés és a mai gyülekezeti problémák. ..
55.00 lej38.50 lej
Isten iskolája - Gyökössy Endre
Mindenkit szeretettel hívunk és várunk Isten iskolájába ! Azokat is , akik " egyéb " iskolába nemigen szerettek járni - és azokat még inkább , akik úgy érzik , hogy az élet iskolája túl kemény leckéket ad nekik ... Isten iskolájában először is megtanulunk tanulni , majd vizsgázni ; megismerjük az engedelmesség és a szenvedés értelmét és értékét ; segítséget kapunk a kísértések legyőzéséhez ; megtudjuk , miért számít a legnagyobb fényűzésnek a harag - és hogyan kerülhetjük el ; megismerkedünk egy különleges tananyaggal , majd mentő kérdést kapunk részünk lesz egy kis "vizsgaidőszakban " ; és gyakorlati leckét kapunk a legfontosabb tudni - és tanulnivalónkból : a szeretetből. ..
26.00 lej
Isten királysága - Wayne Barrett
Amit Jézus hirdetett...és amiről mi elfeledkeztünkJézus tanításának hangsúlyos eleme volt Isten királysága. Manapság a nyugati keresztyénség számára viszont nem központi kérdés Isten országáról gondolkodni, beszélni és azt hirdetni. Mi lehet ennek az oka?Egyáltalán mi Isten királysága? Mit jelent Isten uralma alatt élni?Ez a könyv megújulásra hívja Krisztus követőit, köztük a magyar keresztyéneket is – felekezeti hovatartozástól függetlenül. A szerző átfogó magyarázatot ad azoknak is, akik ugyan még nem hívők, de szeretnének többet tudni a keresztyénségről.Dr. Wayne Barrett lelkipásztor, zenész, férj, apa, egyetemi tanár – Texasban él és tanít.Szolgálatai során 1989-ben érkezett először Magyarországra evangelizációs célból. Azóta számos alkalommal látogatott hazánkba az evangélium terjedését segíteni. Online megtekinthető tanításai: hilltoplakeschapel.org..
25.00 lej
Isten legjobbja a tiéd - Andrew Wommack
Az Istentől vett egészség és bővelkedés jobb, mint az Istentől vett gyógyulás és anyagi segítség.Ha isteni egészségben és bővelkedésben jársz, nem lesz szükséged csodára, hogy meggyógyulj vagy ki tudd fizetni a számláidat.Ha nem látod a különbséget a kettő között, akkor talán éppen ezért nem élsz Isten teljességében.A legtöbb keresztény úgy él, hogy csupán idő kérdése és beáll egy válság az életükben, ami miatt csodára lesz szükségük.Talán azt gondolod, hogy elképesztő csodáról csodára élni, de ezzel együtt válságból válságba fogsz kerülni!Szükség esetén nagyszerű dolog a csoda, de nem arra lettél teremtve, hogy folyamatosan abból élj.Isten szeretné megváltoztatni az életedet. Engedd, hogy Andrew megmutassa, hogyan veheted át Istentől a legjobbat!..
52.00 lej
Isten ma is képes rá - Kathryn Kuhlman
Ez a sikerkönyv több személy első kézből származó történetét gyűjti össze, akik a szklerózis multiplextől a szellemi ürességig terjedő, különböző csapásokból gyógyultak meg. Minden egyes oldal Isten emberiség iránti szeretetét sugározza. Olvasd el ezeket a bámulatos bizonyságokat, amelyeket Isten rendkívüli szolgája dolgozott fel, és tudd, hogy Isten ma is képes megtenni ezeket a dolgokat – teérted! „Dicsértem Istent, ahogy még soha azelőtt.” Hallottam, amint Miss Kuhlman így szól: „Ne Kathryn Kuhlmant lássátok! Felejtsd el a melletted álló személyt! Nézz fel, és lásd meg Jézust, mert Ő az Egyetlen, aki megadja neked szíved kívánságát.” A kezeimet felemelve csendben így szóltam: „Uram, elveszem ezt a gyógyulást.” Lásd meg Isten erejét és szeretetét működés közben! Ez a könyv egy klasszikus mű, amely korának legfelkentebb asszonyától származik. Minden egyes fejezet egy másik személy történetét tartalmazza. Mindegyikük hétköznapi ember, akiknek nem volt hová fordulniuk, és m..
36.00 lej
Isten megtapasztalása akaratának megismerése és cselekvése által
Szeretnéd megtanulni,hogyan hallhatod meg ,amikor Isten szól hozzád? *felismerni,hol működik Isten,és hogyan csatlakozhatsz Hozzá? *megtapasztalni ,hogy Isten rajtad keresztül véghezviszi azt,amit csak Isten tehet? Ebben segítségedre lehet ez a 12 hetes egyéni és csoportos Bibliatanulmány ..
39.00 lej
Isten orvossága - Kenneth E. Hagin
Ez a könyv a hitről szól. A hitről, amely elveszi Istentől, amit adni akar, azt amit nem tud odaadni e nélkül a hit nélkül. A mindennapok gyakorlatára alkalmazott hitről, mely az Igéből ered. ..
15.00 lej
Isten, az egyedüli Jó - John Bevere
Miért nem elegendő az Isten nélküli jó? "Manapság a jó és az Isten szavak egymás szinonimáinak tűnnek. Úgy véljük, hogy amit általánosan jónak tartanak, az minden esetben meg is egyezik Isten akaratával. Jószívűség, alázat, igazság - csupa jó dolgok. Az önzés, az önteltség, a kegyetlenség pedig a gonoszság kategóriájába sorolható. A különbség egészen nyilvánvalónak tűnik. De vajon csak ennyi lenne? Ha a jó annyira egyértelmű, miért mondja a Biblia, hogy józan, egészséges ítélőképesség szükségeltetik a jó és a rossz megkülönböztetéséhez? John Bevere legújabb könyvével nem azt tűzte ki célul, hogy megtanítsa olvasóit, hogyan váljanak önmagukat segíteni, támogatni képes személyekké, ennél sokkal többet szeretne elérni. Nem pusztán arra kér, hogy változtassunk életmódunkon - olyan ismerettel ruház fel, amey új szintre emeli az Istennel való kapcsolatunkat és valóságos változásra késztet." ..
53.00 lej
Isten, Izrael és Siló - David Rubin
Isten, Izrael és Siló Visszatérés az ősi földre David Rubin Egyenesen az ősi bibliai földről... Egy megragadó bibliai és történelmi regény Izrael földjéről és a zsidó népről. Az Isten, Izrael és Siló a hitről és a küzdelemről szól, egyenesen Silóból, Izrael ősi bibliai földjének szívéből. - Ismerje meg az Izrael ősi bibliai földjén élő emberek vallási és politikai nézeteit. - Tudja meg az igazat arról a népről, akire gyakran utalnak úgy, mint a "kiválasztott nép". - Fedezze fel Izrael nemzedékének küzdelmét arra vonatkozóan, hogy betölthesse rendeltetését, miszerint "fény a nemzetek számára". David Rubin bemutatja nekünk azokat a hősies harcot folytató családokat, akik a rengeteg akadály ellenére az ősi bibliai földön élnek, és elénk tárja elképesztő történetét arról, hogy miként menekült meg a terroristák golyói elől. "Ez a könyv kivételes bepillantást enged azoknak a bátor pioníroknak a lelkébe, akik letelepedtek a Biblia földjén, ahogy azt az ősi hébe..
45.00 lej
Istenek háborúja - Rony Chaves
Rony Chaves szolgálata utóbbi húsz évét arra használta, hogy eljusson a föld legeldugottabb sarkaiba is, hogy közbenjárjon a népekért és megprófétálja a sötétség királyságának összeomlását. Ebben a könyvben összesűrítve benne vannak "ütközetei", kutatásai és ismeretei. Aki elolvassa ezt a könyvet, soha többé nem lesz ugyanaz az ember. Ez a könyv a stratégiai apostoli szellemi harc valódi kézikönyve...
29.00 lej
Istennek szentelve - John Mulinde
John Mulinde azt írja könyvében: "Hitem szerint a lakóközösségek akkor alakulnak át, amikor néhány lakójuk már olyan kétségbeesetten vágyik Isten után, hogy bármit hajlandó megtenni azért, hogy meglássa Isten beavatkozását országa életébe." John Mulinde, a szerző ezt írja könyvében: „Hitem szerint a lakóközösségek akkor alakulnak át, amikor néhány lakójuk már olyan kétségbeesetten vágyik Isten után, hogy bármit hajlandó megtenni azért, hogy meglássák Isten beavatkozását országuk életébe”. „John Mulindétől hallottam a legmélyebb tanítások némelyikét, amelyekkel életemben találkoztam. Ő nemcsak egy az istenfélő emberek és prédikátorok közül. Mulinde ritka, szokatlanul éleslátású, mélységesen bölcs és jelentős ajándékkal megáldott vezető. Aki megragadhat bármit John szóban vagy írásban elérhető tanításaiból, bölcs, ha megteszi. Amint az Átalakulások II. dokumentumfilmben látható, John egyre inkább éllovassá válik a világméretű átalakulási mozgalomban. Melegen ajánlom ezt a k..
19.00 lej13.30 lej
Istennel a pusztában / Istentől eltaszítottan? - Christian Briem
Egybekötve: Istentől eltaszítottan? című könyvvel. Isten jósága és segítsége a pusztai vándorlás korában és ma. ..
10.00 lej7.00 lej
Istentől kapott fegyverzet - Cseri Kálmán
Isten megváltott gyermeke Krisztus harcosa, aki a hit szép harcát vívja naponta. Sokan azt gondolják: Atyám kegyelmébe fogadott Krisztus áldozata árán, innentől sima az út a mennyei célig. A Szentlélek kijózanít az Ige által: Isten ellensége, akit Krisztus legyőzött a kereszten még meg akarja keseríteni kísértéseivel a Krisztust követők életét. Isten szeret minket annyira, hogy nem enged minket a körülvevő bűn világában lelki fegyverzet nélkül élnünk. Ő jól ismeri az ellenség harcmodorát. Akiket Fia élete árán megváltott, azok számára elkészítette azt a lelki fegyverzetet, amibe felöltözve győztesen megállhatunk Fővezérünk, a győztes Krisztus mögött hitben, a mindennapok harcaiban. ..
23.00 lej
55.00 lej
Jézus beszéde az Olajfák hegyén - Norbert Lieth
Máté24-25 magyarázata ..
14.00 lej9.80 lej
46.00 lej
Jézus Krisztus Iskolája - T.Austin-Sparks
E könyv tanításai mély módon szólnak hozzánk ,mintha közben üllőn formálódnánk,amelyen Isten munkálja az "edényt" Ez nem csak tanítás ,ez tapasztalat: Csak azok ,akik valóban komolyan gondolják a kapcsolatot Istennel, veszik majd a fáradságot,hogy elolvassák. ..
15.00 lej10.50 lej
Jézus Neve - Kenneth E. Hagin
A Név mögött korlátlan fedezet áll, hiszen Jézusé minden hatalom a mennyben és a földön. ..
21.00 lej
Jézussal Mindennap - Andrew Wommack
365 napi elmélkedés, melyek a körülményektől független, győztes életre inspirálnak. Életváltoztató napi bátorításokká változnak, ha megnyitja szívét Isten csodálatos kegyelmének befogadására. Andrew Wommack több mint negyven éve tanítja Isten feltétel nélküli szeretetét és kegyelmét. Tanításainak legjavát átütő erejű napi inspirációkként foglaltuk egybe e kötetben. Jézus életpéldája, halála és feltámadása adjon erőt a megbocsátáshoz, adakozáshoz és a szeretethez az év minden napján! ..
60.00 lej
Jó reggelt, Szent Szellem - Benny Hinn
Az Egyesült Államokban bombasikert aratott Benny Hinn JÓ REGGELT, SZENT SZELLEM (SZENTLÉLEK) című könyve. Három hónap alatt 240 000 példányt adtak el belőle és ezzel a keresztény sikerlisták élére került. Benny Hinn 1952 karácsonyán született Izraelben. Arab kultúrában nőtt fel, görögkeletinek nevelték és katolikus iskolába járatták. Családjával 1968-ban Kanadába emigrált. Egy hideg torontói éjszakán valóságos, személyes módon találkozott a Szent Szellemmel és ez gyökeresen megváltoztatta az életét. Isten elhívta az evangélium hirdetésére és szolgálatát jelekkel, csodákkal erősítette meg. Ebben a könyvben Benny Hinn nemcsak élete történetét meséli el, megosztja az Olvasóval azokat az igazságokat is, melyekre a Szent Szellem hosszú évek során elvezette. Mégis a könyv legfőbb célja annak bemutatása, hogy a Szent Szellemmel mindenki ugyanolyan bensőséges viszonyt alakíthat ki, mint a szerző. "Kedves Barátom, ha kész vagy arra, hogy olyan személyes kapcsolatba kerülj a Sze..
49.00 lej45.00 lej
Jó szokások kialakítása, rossz szokások kitakarítása - Joyce Meyer
Tizennégy új viselkedésforma,amely energiával tölti be életedet. Sose fogj hozzá semmihez kételkedve és attól rettegve,hogy kudarcot vallasz! Úgy kezdj hozzá ehhez a könyvhöz,hogy hiszed: meg tudsz változni! Isten segítségével képes vagy jó szokásokat kialakítani,és a rosszakat kitakarítani. ..
39.00 lej36.00 lej
Jöjj, ha szomjazol - Max Lucado
Ha megfosztjuk magunkat a lelki Víztől a lelkünk tudtunkra adja. A kiszáradt szívek kétségbeesett üzeneteket küldenek. Acsarkodó indulatok, az aggodalom hullámai, növekvő bűntudat és félelem, reménytelenség, neheztelés, magányosság, bizonytalanság. Ám nem kell kiszáradt szívvel élnünk, oda kell mennünk a Forráshoz és igyunk. ..
25.00 lej
Jöjjetek énhozzám! - Tom Wells
Tom Wells Jöjjetek énhozzám! A könyveket különféle okból szokták olvasásra ajánlani. A célkitűzések között szerepelhet az általános műveltség bővítése; egy adott területtel kapcsolatos jártasság elmélyítése; történelmi, irodalmi, netalán szakmai ismeretek megszerzése; tudományos ismeretterjesztés, stb. Máskor pusztán az időtöltés, a szórakozás, a kikapcsolódás a cél, esetleg a romantikus álmodozás a könnyedebb műfaj kedvelőinek. Ez a könyv viszont másról szól. Igen komoly célkitűzése van. Ez a könyv a lelkedről, annak megmentéséről szól! A Te lelkedről, a Te örök sorsodról! Jézus ezért hív magához! Ne miattunk szánj tehát időt elolvasására! Saját magad miatt fontos ezt megtenned! Hiszen minden embernek elemi érdeke, hogy tisztában legyen az örökkévalóság kérdéseivel. Szóval, saját lelked itt a tét! Itt valóban a lét a tét! Az örök lét! A menny vagy a pokol, az üdvösség vagy a kárhozat! Biztos ismeretek hiányában pedig igen kockázatos állást foglalni ezekben a kérd..
18.00 lej
Jöjjön el a királyságod! - Daniel Kolenda
Jöjjön el a királyságod! Daniel Kolenda A JÖJJÖN EL A KIRÁLYSÁGOD egybeépíti az evangélista égő szívét a közbenjáró túlcsorduló szívével. Ez a könyv nem egy íróasztalról vagy egy egyetemi auditóriumból származik, hanem a poros földeken zajló aratás munkásainak élmezőnyéből, ahol életek és lelkek forognak kockán; ahol az ima nem luxus, hanem a túlélés eszköze. Ez a könyv az elsőtől az utolsó betűig lendületes, kijózanító, prófétikus kihívás Isten népe felé: a történelem e legsürgetőbb órájában válaszolnunk kell a közbenjárásra szóló felhívásra. Oldalszám: 160 Méret: 118x178 mm ..
28.00 lej19.60 lej
15.00 lej10.50 lej
Jónás - Cseri Kálmán
Isten üzen a világ Ninivéjének. A Biblia nem más, mint Isten béke-üzenete. Meg akar tanítani minket újra élni. ..
17.00 lej
Jósáfát - Cseri Kálmán
Jósáfát király Dávid egyik késői utóda. Abban a sötét korban, amiben élt, olyan volt ő, mint egy fénylő szövétnek. Pedig neki is volt hitbeli erőtlensége és erkölcsi bukása, ő is volt engedetlen Isten igéjének. De meg tudta bánni bűnét, és ragaszkodott Istenhez. Ezért pozitív példa mégis számunkra. A hívő élet buktatóit és győzelmeit szépen megfigyelhetjük életében. Ma különösen is nagy szükségünk van pozitív példaképekre. A televízió, a filmek, a sajtó sok negatív hőst állít elénk. Sokan már a gyilkosnak drukkolnak, és észre sem veszik, hogy szörnyű bűn emberéletet kioltani. A Szentírás sok igazi hőst mutat be nekünk, akik tudtak másokért élni, áldozatot hozni, jó ügyekért lemondani a maguk élvezeteiről. A legfőbb példa pedig számunkra a mi Urunk Jézus Krisztus, aki mondta is: "példát adtam néktek". ..
19.00 lej
Kegyelem - az evangélium ereje - Andrew Wommack
Nem az számit, amit te teszel, hanem amit Jézus tett. ..
39.00 lej
Kegyelemtől megragadva - Max Lucado
A világ útja afelé vezet, hogy keményebben gondoskodjunk magunkról, sőt sikeressé tegyük magunkat. A kereszt útja azonban arra vezet, ahol abbahagyjuk a küszködést, abbahagyjuk a törtetést, abbahagyunk minden magunk kitalálta erőfeszítést, hogy Isten határtalan, felszabadító, felüdítő kegyelmébe zuhanjunk. ..
25.00 lej
Keresztyén élet és hitvallás - Billy Graham társaság
Négyrészes tanulmány,mely újra felébreszti hitedet és segít másoknak is beszélni róla. ..
2.00 lej1.40 lej
Kerül, amibe kerül - David Benham, Jason Benham
NÉZZ SZEMBE A FÉLELMEIDDEL, NE RAGASZKODJ GÖRCSÖSEN AZ ÁLMAIDHOZ, ÉS ÉLJ GYŐZTES ÉLETET!Készen állsz, hogy teljes lényeddel hitből élj?A Benham fivérek Kerül, amibe kerül című könyvéből megismerhetjük alapelveiket, és azt, hogy milyen kemény munka árán formálódott jellemük az évek során. A texasi egypetéjű ikrek gyerekkorát legendás csínytevések tarkították. Édesapjuk azonban rövid időn belül a helyes mederbe terelte felesleges energiáikat, erős hitet oltott beléjük, és szilárd munkaetikára nevelte őket, melyek mind a mai napig meghatározó jelentőségűek az életükben. A sport önfegyelemre tanította őket: többek között amerikai futballoztak és baseballoztak; tehetségükre a Sport Illustrated magazin is felfigyelt. A Major League Baseball játékosügynökei kezdték nyomon követni játékukat, és gyerekkori álmuk lassan beteljesedni látszott.David és Jason felküzdötték magukat a profi baseball világába, de sportkarrierjüknek a pályán elszenvedett sérülések miatt vége szakadt. Fel kellett ..
59.00 lej
Két természet Isten gyermekében - E.W.Bullinger
Gal. 5,17 Isten gyermekeinek belső harcáról ..
10.00 lej7.00 lej
Ki a mi Istenünk? - Cseri Kálmán
A mi Istenünk ma is elhív embereket az Ő szolgálatára. ..
17.00 lej
Kicsoda Jézus Krisztus? - Cseri Kálmán
Kicsoda Jézus Krisztus? Megváltónk isteni személyével kapcsolatban sok a tudatlanság, és sok hamis, téves elképzelés él sokaknak a fejében. Márpedig a láthatatlan Istent Jézus mutatta be nekünk, Ő hozta közel hozzánk, Ő élte elénk. Helyes istenismeretre csak az jut el, aki igazán megismeri Jézus Krisztust. Nekünk döntő fontosságú, hogy helyes istenismeretre jussunk, mert ez határozza meg a földi életünket és az örök életünket is. Hiszen "az az örök élet - mondta Jézus -, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust" (Jn 17,3). ..
21.00 lej
Kikezdhetetlen bizalom - Joyce Meyer
Kikezdhetetlen bizalom Találd meg az Istenben való bizalom örömét! Joyce Meyer Mivel az emberek hajlamosak arra, hogy önmagukban bízzanak, és függetlenségre törekedjenek, általában elég sok időbe kerül megtanulni, hogyan bízzunk Istenben. Ez a nehézség részben abból fakad, hogy kellemetlen tapasztalataink sokszor arra tanítanak bennünket: az emberekben nem mindig lehet megbízni. De Isten útjai jóval magasabbak az emberek útjainál, és Igéje azt tanítja az Ő jelleméről, hogy képtelen a hazugságra, vagy megtévesztésre. Remélem, ebből a könyvből megérted, hogy igenis lehetséges a korlátlan bizalom és a józan észt meghaladó hit elsajátítása. Tűzzük ki célul az Istenben való teljes bizalmat – nemcsak azért, mert ezzel Istent tiszteljük, hanem azért is, mert elképesztő haszna van. ..
42.00 lej39.00 lej
Kiválóság - Andrew Wommack
Ha őszinte vagy, beismered, hogy szeretnéd, ha előléptetésben részesülnél az életedben. A siker, a befolyás és a jólét előnyeit szeretnéd élvezni, és ezzel nincs is semmi baj. Isten is ezt akarja neked! Az előléptetés még Istentől is származik, és bár függ attól, amire Isten minden embert elhívott, minden újjászületett hívő számára elérhető! De még ha az előléptetés Istentől származik is, nem Isten határozza meg, hogy előléptetnek-e vagy sem. Hanem te magad. Te választod az előléptetést azáltal, hogy úgy döntesz, hogy kiváló szellemet fejlesztesz ki magadban, és ebben a könyvben Andrew Wommack megmutatja neked, hogyan. Dániel és barátai életéből, valamint saját életéből vett példákon keresztül Andrew felvázolja a kiválóság legfontosabb jellemzőit, köztük a Krisztusban való identitást, az igazi alázatot, a teljes engedelmességet, a kitartást és az Isten Igéjéhez való megalkuvás nélküli ragaszkodást. Ezzel ellentétben Andrew kifejti az erkölcsi relativitás és ..
37.00 lej
Konfliktus! A keresztyén élet küzdelmei a világgal,a testtel,és az ördöggel - Grant Stiedl
Konfliktus! - A keresztyén élet küzdelmei a világgal, a testtel és az ördöggelA/5, 80 oldalSzerző: Grant SteidlKonfliktus! - A keresztyén élet küzdelmei a világgal, a testtel és az ördöggel Egy dolog bizonyos, ellenségeink valóságosak, és harcolni fognak ellenünk egészen Krisztus visszajövetelének dicsőséges pillanatáig. Ebben a könyvben megpróbáltunk az Írás alapján segítséget adni abban, hogy miből ismerhetjük fel ellenségeinket, és hogyan állhatunk ellen nekik. Minden nap, akár akarjuk, akár nem, harcba sodor bennünket. A tegnap győzelmei nem garantálják a ma és a holnap győzelmét is. A jó hír azonban az, hogy a tegnapi vereségeknek nem kell megismétlődniük. Isten adjon kegyelmet, hogy magunkévá tudjuk tenni a sok harcot kitartással megvívó Pál apostolnak szívünkben visszhangzó megállapítását:"Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az Ő ismeretének illatát minden helyen megjelenti miáltalunk!" (2Kor 2,14)..
12.00 lej8.40 lej
Könyörtelen leszámolás a rohanással - John Mark Comer
John Mark Comer lelkész és író élete külső mércével mérve abszolút sikeresnek tűnt. Belülről azonban már korántsem volt ilyen szép minden. Egy megbízható mentorhoz fordult útmutatásért, és azt hallotta tőle: „Könyörtelenül számolj le a rohanással! A kapkodás a szellemi élet nagy ellensége.” Nem erre a válaszra számított, de erre volt – és erre van – szüksége.Modern világunk mérgező légkörének sokszor csak a tüneteit kezeljük ahelyett, hogy rátapintanánk az okra. Egyre többen mutatnak rá, hogy nagyon sok rossznak a rohanás, a túlzott elfoglaltság a gyökere. Ez a könyv lenyűgöző érzelmi és szellemi érveket sorakoztat fel a rohanással szemben, a lassúbb, egyszerűbb életvitel mellett.John Mark Comer az oregoni Portland központjában él feleségével és három gyermekével. A Bridgetown Church gyülekezet tanításért és látásért felelős lelkésze. Mostani gyülekezetének plántálását megelőzően egy kertvárosi megagyülekezet lelkésze volt. Még korábban zenekarban játszott. ..
42.00 lej
Könyvecske a böjtről - Gyökössy Endre
A böjt nem étlap kérdése, azaz nem akkor böjtölünk helyesen, ha az egész arról szól, hogy bizonyos dolgokat nem eszünk meg. És egyáltalán, miért kell böjtölni? Ki mondta, hogy Istennek az tetszik, ha éhesek vagyunk, vagy ha kellemetlenül érezzük magunkat, mert ezt vagy azt nem csinálhatunk? Nem, nem, egyáltalán nem ilyesmit jelent a böjt. A böjt: felszabadító érzés, ha valóban jól végezzük! Szabaddá tesszük magunkat valami sokkal jobb és értékesebb dolog számára. Közhely, de igaz, hogy teli üvegbe nem lehet semmit tölteni. Ha ecettel vagy megposhadt vízzel van teli a poharunk, előbb ki kell önteni, ha valami finomságnak akarunk ott helyet csinálni. Ez tehát a böjt, erre igyekszik tanítgatni bennünket ez a kis könyvecske… ..
14.00 lej
Követés - Dietrich Bonhoeffer
Bonhoeffer világszerte legnagyobb példányszámban eladott könyve – amely először 1937-ben jelent meg –, a hegyi beszéd magyarázata, mozgósító erejű igehirdetés és a szerző legfontosabb dogmatikai tételeinek összefoglalása. Teológiáját és spiritualitását Krisztus feltétlen követése határozza meg.A mártír teológus szerint Jézus követése felszabadít minden emberi rendelkezés, minden nyomasztó, lelkiismereti gyötrelmet okozó kényszer alól: saját törvényeink súlyos igájából Krisztus könnyű igája alá kerülünk.Oldalszám: 270..
34.00 lej
Krisztus és a Gyülekezete - William MacDonald
Krisztus és a Gyülekezetezsebkönyv, 128 oldalSzerző: MacDonald, W.Az újszövetségi gyülekezet alapelvei...
10.00 lej7.00 lej
Krisztus ítélőszéke
Milyen lesz megállni Krisztus ítélőszéke előtt? Magyarázat a 2Kor 5,10 alapján. Egybekötve J. Urwin "Halál és feltámadás között" c. írásával. ..
8.00 lej
Krisztus ítélőszéke előtt - Rick Joyner
Ez a prófétikus panoráma a sötétség és a világosság erőinek közelgő összecsapására készít fel bennünket ..
20.00 lej14.00 lej
Krisztus megtartó élete - Major W.Ian Thomas
Krisztus nem egyszerűen azért halt meg, hogy megszabaduljunk a rossz lelkiismerettől, és nem is csak azért, hogy letörölje a múlt hibáinak foltját, hanem azért, hogy elkészítse a terepet az isteni cselekvéshez. ..
11.00 lej7.70 lej
Krisztus vagy én? - Johannes Lohmann
Krisztus vagy én?B-5, 108 oldalSzerző: Lohmann, J.A szerző a Római levél naponkénti tanulmányozására dolgozta ki könyvét. A levél tanulmányozása és a könyv olvasása párhuzamosan haladhat.Segítség a Római levél megértéséhez. ..
15.00 lej10.50 lej
Krisztusban - Kenneth E. Hagin
Kenneth E. Hagin testvér kiegyensúlyozott, mélyreható tanítása arról, hogy kik vagyunk valójában Krisztusban, illetve hogyan válhat mindaz valósággá az életünkben hitünk és helyes megvallásaink által, amit Isten már elkészített nekünk Őbenne. Ismerd fel, ki vagy valójában Krisztusban, azáltal, hogy olyan újszövetségi kifejezéseket tanulmányozol, mint „Krisztusban”, „Őbenne”, „Akiben”… „Isten szemszögéből te mindaz vagy és mindaz a tiéd, amit Isten „Krisztusban” kimondott. Ő már elvégezte ezt. Minden a miénk jog szerint, amiről a Biblia azt mondja, hogy a miénk. A Biblia egy Jézus vérével lepecsételt jogerős okirat, de csak akkor lesz belőle számodra valóság, ha hiszed és meg is vallod. Isten szeretné, ha megismernénk azoknak a dolgoknak a valóságát, amelyeket Ő nekünk készített, és élveznénk is azokat. A Szentírás megmutatja nekünk, hogyan tehetjük ezt meg…” (Részlet a könyvből.) ..
10.00 lej7.00 lej
Az 5 szeretetnyelv: Istenre hangolva - Gary Chapman
32.00 lej30.00 lej
Biblia (RÚF 2014), középméret, bőrkötés, cipzár, regiszter ( index.)
160.00 lej144.00 lej
Az első Bibliám - Lizzi Ribbons
39.00 lej