Gyermekkonyvek
A legeslegnagyobb ölelés - Suzy Senior, Dubravka Kolanovic
Hód már alig várja, hogy elköltözhessen otthonról és azt csinálhasson, amit csak akar. Ám amikor elfogy minden eledele, és új barátai mind elhagyják, akkor derül ki, hogy ki az, aki mindig is szerette. A jól ismert bibliai példázat alapján írt, gazdagon illusztrált mese minden kishódnak tetszeni fog. Ajánlott 3-7 éves gyerekeknek. ..
29.00 lej
A herceg méregpohara - R. C. Sproul
„Van, hogy dolgok csodálatosan illatosak, szépek vagy ízletesek, de valójában nagyon ártalmasak. Másfelől meg nagyon kellemetlen, undorítónak tűnő dolgok lehetnek igazán jók. Eszembe is jutott egy történet, amelyre mindkét furcsaság igaz. Szeretnéd hallani?” – kérdezte nagyapa. Ebben a lebilincselő mesében Dr. R. C. Sproul teológus, lelkész és író – folytatva életművét – mély bibliai igazságokat tesz tisztán érthetővé a gyermekek számára. A Herceg Méregpohara az Úr Jézus történetét meséli el; hogyan vállalta el önként, hogy kiigya az Atya haragjának „poharát”, és milyen nagy áldozatba került ez neki: megaláztatásba, szenvedésbe és végül halálba. Azonban a történet végére a gyerekek megláthatják Krisztus győzelmét, és azt a nagy áldást, amely az Ő Atya iránti engedelmességéből fakadt. Justin Gerard gazdag illusztrációi megragadják a gyermekek képzeletét, a könyv végén található kérdések és Bibliai idézetek pedig segítenek a szülőknek, hogy könnyen érth..
49.00 lej45.00 lej
A hercegnő imája; Istenem, hol vagy? - Sheri Rose Sepherd
KALANDOK A NAGY KIRÁLLYAL - AZ ÚR KIS HERCEGNŐJE Két könyv egyben: A hercegnő imája: Eliza arra vágyik, hogy hercegnő lehessen, csillogó koronával és gyönyörű ruhával, ezért arra kéri Istent, hogy tegye valódi hercegnővé.Megtudja, hogy ő már igazi hercegnő, mert a Királyok Királyának lánya. Istenem, hol vagy?: Emma azon töprengett, miért nem látja Istent, és meghívja Őt a születésnapi partijára. Végül kiderül, hogy látja Istent mindenben amit teremtett, és hogy Ő mindig vele van. ..
49.00 lej43.00 lej
A hős imája; Az Úr hadserege - Sheri Rose Sepherd
KALANDOK A NAGY KIRÁLLYAL - AZ ÚR HATALMAS HARCOSAA hős imája: Kristóf szuperhős akar lenni, hogy másoknak segíthessen. Miután sütit ad egy kislánynak, aki nem engedhette meg magának, hogy megvásárolja azt, Kristóf megtudja, hogy ezzel is hős lehet, mert az igazi hősöknek olyan szíve van, mint Istennek.Az Úr hadserege: Dani megpróbálja kényszeríteni a kutyáját, hogy legyen része a "hadseregének". Amikor Dani apukája hazajön a katonai kiküldetésből, megtanítja Daninak, hogy a legjobb vezetők Jézusra hasonlítanak...
49.00 lej43.00 lej
A karácsonyi kuglóf - Max Lucado
A karácsony nem az ajándékokról, az ünnepségekről vagy a sütikről szól. A karácsony lényege valójában az, hogy Isten nekünk adta legdrágább ajándékát; ekkor született meg fia, Jézus Krisztus. Nyakunkon a karácsony, Berci és barátai pedig sürögnek-forognak a kertben, hogy felkészüljenek a nagy napra. Mindennél jobban várják azonban az ünnep fénypontját: Nagyi pompás karácsonyi kuglófjának érkezését. Az ünneplés majdnem meghiúsul, amikor a kert két legkomiszabb és legfalánkabb bogara, Csótány Csabi és Csani ellopják Nagyi kuglófját. Hogyan lehet így túlélni a karácsonyt?! De a kert legifjabb lakóinak szívében felragyog a karácsony igazi üzenete. Ella és Bella önzetlen, nagylelkű cselekedetükkel emlékeztetik a többieket arra, hogy az ünnep nem a sütiről szól, hanem Isten ajándékáról, amit fián, Jézuson keresztül adott mindannyiunknak...
15.00 lej
A kislány és a királylány - MESE AZ IGAZI SZÉPSÉGRŐL - Újföldi Kitti
MESE AZ IGAZI SZÉPSÉGRŐLTalán nincs a világon egyetlen kislány sem, aki ne álmodott volna arról, hogy milyen jó lenne, ha hercegnőnek született volna. Milyen pompás érzés lehet csillogó ékszerekkel díszített gyönyörű ruhákban járni, szebbnél szebb frizurával billegni a tükör előtt..Vajon valóban ebben rejlik az igazi boldogság, vagy valami egészen más a titka? Honnan fakad a valódi, hervadhatatlan szépség, mely nemcsak a külsőt, hanem a - tükörben láthatatlan - belső embert is széppé teszi?..
36.00 lej
A rejtett tekercsek titka 1-3 - 1. A kezdet 2. A bárka 3. A nagy megmenekülés
A rejtett tekercsek titka (3 kötet)A KEZDETCsatlakozz te is Peterhez és Maryhez, akik kutyájuk, Hank társaságában olyan ősi tekercsekre bukkannak, amelyek izgalmas bibliai korokba repítik vissza őket.Első kalandjuk során Peter és Mary a sötétség közepén lebegve találják magukat, még a világ teremtése előtti időben! Kövesd végig kalandjukat, melynek során szemtanúi lehetnek a teremtésnek, találkoznak Mihály angyallal, orrszarvúk és elefántok hátán utaznak, és megküzdenek a fondorlatos kígyóval az Édenkertben. Vajon sikerül megfejteniük a tekercs titkát, mielőtt végleg a múltban ragadnának?A BÁRKACsatlakozz te is Peterhez és Maryhez, akik kutyájuk, Hank társaságában olyan ősi tekercsekre bukkannak, amelyek izgalmas bibliai korokba repítik vissza őket.A bárka című részben Peter, Mary és Hank visszautaznak Noé korába, és segítenek Noé családjának befejezni az előkészületi munkálatokat a bárkán, mielőtt lecsap az özönvíz. Útjuk során összeakadnak fiatal bajkeverők egy csoportjával, és meg k..
89.00 lej79.00 lej
A teljes illusztrált Bibliai Atlasz gyerekeknek
TÖBB SZÁZ KÉP, TÉRKÉP ÉS TÉNY, AMELYEK ÉLETRE KELTIK A BIBLIÁT ..
74.00 lej
A teljes illusztrált Bibliai Szótár gyerekeknek
MEGHATÁROZÁSOK A-TÓL Z-IG, AMELYEK SEGÍTENEK MEGÉRTENI A BIBLIÁT ..
74.00 lej69.00 lej
Az első Bibliám - Lizzi Ribbons
Ez a gyönyörű képes Biblia különleges ajándék a gyermek születésére, keresztelőjére vagy más ünnepi alkalomra. Helye van benne fényképnek, családfának és fejlődési naplónak is. Több mint hatvan ó- és újszövetségi történet, gyermekimák és igeversek ismertetik meg Istent és az ő szeretetét a kicsivel, és válhatnak később saját olvasmányaivá. Oldalszám: 142 ..
39.00 lej
Bátorító mesék - Stresszoldó mesék - Mézes Judit
A frusztrációk feldolgozásában jelentenek segítséget ezek a mesék. Lelki támaszt, bátorítást és útmutatást adnak.Annyi mindentől félhet gyermekünk: az oltástól, az éjszaka árnyaitól, az ismeretlentől, az új kihívásoktól. Hogyan bátorítsuk őt? Hogyan önthetünk belé egészséges önbizalmat ahhoz, hogy kibontakozzon és merjen élni képességeivel?Oldalak száma: 88 old...
34.00 lej29.00 lej
Béni, a büdösbogár táborba megy - Max Lucado
A Hessbogár táborban valami bűzlik... Senki nem érti, hogy Béni - a büdösbogár miért büdös. A Hessbogár tábor egyik lakója szeretne vele barátkozni, de elég egy pöffenet, és máris mindenki menekül. Amikor azonban Hatmas Hetvenkedő megjelenik a színen - és a bogarak veszélbe kerülnek - , Béni a lehető legszokatlanabb módon menti meg a helyzetet. Max Lucado csodálatos szerző - ebben a könyvében a bogarak fontos leckét tanulnak meg a barátságról, és hogy milyen fontos ELFOGADNI MÁSOKAT OLYANNAK, AMILYENEK ISTEN TEREMTETTE ŐKET!Berci és barátai sorozat egyik része ..
15.00 lej
Bibliai kalandor - Jónás - Fábiánné Tenkely Noémi
Foglalkoztatófüzet kisiskolásoknak képregénnyel, feladatokkal, társasjátékkal A több füzetből álló, 6–10 éveseknek szóló foglalkoztatósorozat minden része egy-egy bibliai történeten alapul. A képregény formájában bemutatott történethez szórakoztató, változatos, egymásra épülő játékok, rejtvények kapcsolódnak. A füzetben található társasjáték és kreatív kézügyességi feladat élvezetes időtöltést jelenthet az egész családnak, de a kiadvány hasznos segédanyag lehet iskolai, gyülekezeti csoportok számára is. ..
14.00 lej
Bibliai történetek - Állatok a Bibliában - Scur Katalin
Sorozat: Bibliai történetek - képességfejlesztő sorozatTe milyen állat lennél legszívesebben? Tudtad, hogy az állatoktól sokat tanulhatsz? Ebben a részben megismerheted az állatok tulajdonságait, melyek számodra is tanulságosak lehetnek.A foglalkoztató könyv otthoni tanulásra és hitoktatói foglalkozásokra is ajánlott.oldalak száma: 36Kiadás éve: 2021..
10.00 lej7.00 lej
Eltévedt méhecske
Eltévedt méhecske - Gaál Éva „Az ELTÉVEDT MÉHECSKE minél inkább kapálózott, annál erősebben markolták a szálak. Haspók vigyorogva dörzsölgette ötödik és hatodik lábát: – Hát megvagy! – ballagott kényelmesen Méhecske felé. CSUDABOGÁR olyan volt, mint a többi csudabogár, csak egy pöttyöcskével több csillogott a hátán. Ezért azt hitte, ő a legszebb bogár a világon. Sőt! A legokosabb is. PICIPOCI HÁROMSZÍNű TÖRTÉNETE: Hahó, Mókuci! Megkérhetlek egy kis szívességre? – kiabált fel a magasba Picipoci. -Megmegmeg… – makogta Mókuci vidáman. – Lennél szíves befesteni sárgára, rózsaszínre és égszínkékre? -velük és más kedves figurákkal találkozhatunk a kedves, tanulságos történetekben.„ ..
15.00 lej
Én Vagyok - Isten nevei a Bibliában - 40 ok, amiért bízhatsz Istenben - Diane Stortz
Én Vagyok - Isten nevei a Bibliában - 40 ok, amiért bízhatsz IstenbenOldalszám: 224 ..
89.00 lej85.00 lej
Fehérke
Kedves történet gyerekeknek egy elveszett báránykáról ..
19.00 lej16.00 lej
Folti - Mese a megbocsátásról és a kegyelemről - Andy Addis
A könyv tartalma Levél a szülőkhöz1. fejezet – Az utazás megkezdődik2. fejezet – A takargatók3. fejezet – A tettetők4. fejezet – Az ujjal mutogatók5. fejezet – A KirályKalauz a családi beszélgetésekhezSegítség szülőknek: hogyan vezessem gyermekemet Krisztushoz? Előszó A Folti olyan történet, melyet fel kell olvasni a gyerekeknek és meg kell velük beszélni. Az a reménységem, hogy Folti története beszélgetéseket fog indítani Isten jóságáról, saját bűnösségünkről és Jézus áldásáról.Mivel a könyv célja a gyerekekkel való irányított beszélgetés, íme, hogyan ajánlott használni:1. Imádkozz gyakran azért, hogy legyen lehetőséged Krisztusról beszélgetni a gyermekeiddel!2. Olvasd el végig az egész történetet, mielőtt elkezdenéd a gyermekeidnek felolvasni!3. Naponta egy fejezetet olvass fel nekik hangosan, és használd a könyv végén található útmutatót a beszélgetéshez! Ne felejtsd el időben elolvasni az útmutatót és készülni!4. Légy felkészülve rá, hogy imádkozz gyerm..
39.00 lej
Gyerekek Bibliája - Rhona Davies
Ahogy a gyerekek a Biblia különböző történetein keresztül elmerülnek Isten beszédében, jobban megérthetik a keresztény hitet és Isten irántuk tanúsított szeretetét. ..
48.00 lej46.00 lej
Gyermek-Biblia - Alexander, Pat
A Gyermekbiblia az 9-14 éves korosztály számára mutatja be a könyvek könyvét. Történetei végigkalauzolnak a Biblia lapjain a kezdetektől az ősatyák életén és a próféták tanításain át, Jézus és az apostolok munkásságáig. Szövege az eredeti szelleméhez hűséges, mégis a gyermekekhez közelálló nyelven mondja el az örök történeteket. Gazdag illusztráció teszi maradandó élménnyé a Szentírással való ismerkedést. Szép kivitelű, kemény táblás könyv. ..
45.00 lej
Hat csodálatos nap
Hat csodálatos nap A teremtés története Mary E. Erickson Szerettél volna ott lenni, amikor Isten teremtette ezt a világot? Vajon hogyan érezted volna magad, látva Őt, ahogyan csillagokat teremt az égre és megtölti az óceánt halakkal? A Hat csodálatos nap című könyv olyan, mint egy dicsőítő ének a mi Teremtőnknek. Minket és gyermekeinket is csodálattal tölthet el a mi nagy Istenünk bölcsessége, hatalma és teremtő ereje, amit ebből a könyvből is megismerhetünk. A könyv magyar és angol nyelvű, így segít a gyermekeknek az angol nyelv elsajátításában is. ..
10.00 lej
Igeutazók Bibliája - 85 illusztrált bibliai történet! - Tracey Madder
Szálljon fel a buszra! Igeutazóink (Lana, Griffin és Martin) életreszóló kalandra indulnak, amely során testközelből élhetik át a Biblia legelragadóbb történeteit.Az Igeutazók Bibliája egyedi látásmóddal közli a Szentírásnak a gyerekek által legkedveltebb részeit, így a Teremtést, Noé bárkáját vagy Jézus születését. A gyerekeket valósággal beszippantják e történetek, miközben kulturális, földrajzi ismereteket szerezhetnek, illetve megismerik a bibliai korok életmódját is. Gyönyörű illusztrációk, szórakoztató ismeretanyagok és fejből megtanulható igeversek vonzzák majd vissza a gyerkőcöket ehhez a könyvhöz, hogy mindig valami újat tanulhassanak a Bibliáról.Kiadás dátuma: 2022-01-21Oldalszám : 368..
75.00 lej
Illemtudó mesék - Gani Zsuzsanna
Hogy értik azt a felnőttek, mikor azt mondják, viselkedj? Miért fontos az illem? Miért jó betartani bizonyos szabályokat?Az Illemtudó mesék nemcsak élményt nyújtanak, örömet szereznek, hanem közben segítik a szociális tanulási folyamatot is. Észrevétlenül fejlesztik a gyermekek értelmét, érzelmi gazdagságát, szociális érzékenységét, szókincsét, kifejezőkészségét. A rövid történetek tanulsága gondolkodásra késztet, a mesék végén a kérdések tartalmas, személyiségformáló beszélgetések elindítói lehetnek a szülők és gyermekek között. Minél korábbi életszakaszban kell elkezdeni kialakítani az igényt a felelősségteljes életre és cselekvésre. Minden szülő számára fontos, hogy gyermeke nyitott, érdeklődő, másokat elfogadni tudó, együttműködő, önmagát értékelni tudó emberré fejlődjön, valamint természeti és társadalmi környezetében jól tudjon tájékozódni.Ajánljuk iskolába készülő gyermekeknek, kisiskolásoknak és kiskamaszoknak.Oldalak száma: 72..
32.00 lej29.00 lej
Kegyelem itt és most - 365 áhítat gyerekeknek - Max Lucado
365 áhítat gyerekeknek Kegyelem itt és most - Max Lucado A felnőtt olvasók számos áhítatoskönyv között válogathatnak napi elcsendesedésükhöz. Képes-mesélős Bibliák is akadnak szép számmal. De mit adjunk a gyerekünk kezébe, aki elhatározza, hogy mindennap szeretne csendességet tartani? Vagy milyen vezérfonalhoz nyúljon az a család, ahol a szülők leülnének iskolás gyerekeikkel egy közös áhítatra? Max Lucado közvetlen hangvételű áhítatoskönyve hétköznapi, ám fontos témákat vet fel. Bátorítást, ötleteket ad a mindennapi megvalósításhoz is. A hiánypótló könyv nagy segítség a képes Bibliák világából kinőtt gyerekek önálló, rendszeres igeolvasásához. ..
49.00 lej45.00 lej
Kicsik képes Bibliája - Pasquali, Elena
Pasquali, ElenaKicsik képes BibliájaRajzolta: Priscilla LamontEbből a kisebbeknek szóló képes Bibliából úgy mesélhetjük el a gyerekeknek a történeteket, hogy átélhetik a teremtés szépségét, izgulhatnak Dávidért a csatában, Dánielért az oroszlánok között és Jézus tanítványaiért a viharban.A beleélést segítik a gyermekek fantáziáját megragadó illusztrációk és a könnyen érthető szöveg is. A történetekből a kicsik is megérezhetik, hogyan gondoskodik Isten az emberekről, hogyan tartja meg az ígéreteit, és miként hív bennünket, hogy szeressük őt és egymást.Fordító: Mucsi ZsófiaMéret: 176×214 mmKötés: keménytáblásOldalszám: 192Kiadás éve: 2015, 2022..
55.00 lej49.00 lej
Legkisebbek Bibliája - Gwen Ellis
A Legkisebbek Bibliája a benne található DVD-vel azt a célt hivatott szolgálni, hogy a gyermekek játékos formában ugyan, de a lehető legtöbbet tudjanak meg Istenről és az Ő igéjéről. A könyvben található 40 bibliai történet, amelyeket a szerző rövidített formában ismertet meg a kicsikkel. A színes illusztrációk és mesefigurák megragadják a gyerekek figyelmét. ..
59.00 lej
Leírhatatlan - Louie Giglio
100 tudományos kaland Isten csodálatos világegyetemébenFedezd fel a világegyetem csodáit a Teremtővel!Isten személye és nagysága szavakkal leírhatatlan. Ő az, aki elrendeli mindennek az idejét, ő teremti meg a fényt, és az ő szava kelt életre mindent – a legnagyobb csillagoktól kezdve a legapróbb tengeri csillagokig. Isten hatalmas, senkivel és semmivel össze nem mérhető Alkotó, aki rólad is gondot visel és célt ad a te életednek is. „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.” (Zsoltárok 19,1)Ez a könyv a teremtett világ fenségét mutatja be tudományos tények, egyedi grafikák és fényképek segítségével.A 100 áhítat arra hív, hogy jobban megismerd Istent mint alkotót:a világűr, galaxisok, bolygók és csillagok a Föld, bolygónk szerkezete, óceánjai és időjárásaaz állatvilág az ebihaltól a dinókig emberi testünk, elménk és érzelmeink megfigyelésén keresztül.Minden áhítatban található egy „Gondoltad volna?” című rész tudományos érdekességekkel, valamint e..
80.00 lej74.00 lej
Mesélő Biblia - Bob Hartman
Ne csak felolvass,mesélj. 74 történet az Ó-és Újszövetségből.A szövegek hűen adják vissza a Szentírást,és úgy vannak megfogalmazva a bibliai események,hogy könnyen el lehessen mondani őket,nemcsak felolvasni. Melyik gyerek ne szeretné,ha valaki "fejből"mesél neki,vagy ,ha beleszólhat a történetbe? ..
54.00 lej49.00 lej
Milyen hatalmas a mi Istenünk! - Louie Giglio
Lásd meg Istent a teremtett világ csodáiban!Miért van a Földnek szüksége a Holdra? Hogyan jönnek létre az örvények? Mitől világít valami a sötétben? Hogyan tanulnak meg a madarak énekelni? Tudtad, hogy van valaki, aki ismeri a válaszokat ezekre a kérdésekre, sőt minden kérdésre, ami valaha is felmerülhet benned? „Nagy a mi Urunk, és igen erős, bölcsessége határtalan.” (Zsoltárok 147,5)Csodálkozzunk rá együtt Isten nagyságára tudományos tények, érdekes feladatok, fényképek és mókás grafikák segítségével! Ebben a 100 újabb áhítatban is Isten kezének munkáját fedezhetjük fel – a távoli galaxisoktól kezdve a mikroszkopikus világig: Világűr és csillagokFöld és időjárásNövények és éghajlatokÁllatok – viselkedésük és élőhelyeik Emberi testünk, érzelmeink és képzeletünkÉs még sok minden más! Minden áhítatban található egy Gondoltad volna? című rész tudományos érdekességekkel, feladatokkal, valamint egy imádság is. Louie Giglio – Leírhatatlan című könyvének folytatásában – újabb példák..
76.00 lej
Mindennapi vitaminjaid - Gyermekünk egészségéért - légy te a legerősebb - Scur Katalin
Az egészségre nevelést a gyermek korai éveiben már el tudjuk kezdeni: helyes, mértéktartó és tudatos táplálkozási szokások kialakításával, rendszeres mozgással, a friss levegőn való tartózkodással.Az egészségre nevelést a gyermek korai éveiben már el tudjuk kezdeni: helyes, mértéktartó és tudatos táplálkozási szokások kialakításával, rendszeres mozgással, a friss levegőn való tartózkodással. Mindezek mellett szülőként kötelességünk biztonságos környezetet nyújtani a neveléséhez, mely lelki nyugalmat és békét ad gyermekünk számara. Sok szülő szembesül azzal a problémával, hogy gyermeke rossz étvágyú, válogat, főként az egészségtelen és tápanyagszegény ételeket részesíti előnyben. Nos, ez a könyv az ő segítségükre készült, azzal a céllal, hogy gyerkőceik tudatosan és jó étvággyal fogyasszák mindazt, ami számukra a legtáplálóbb és a legegészségesebb. Ezáltal megismerhetik a könyvben található több mint ötven zöldség- és gabonaféle, gyümölcs és csonthéjas sokaságát, valamit azok, egészség..
19.00 lej17.00 lej
Óra-sziget - Gaál Éva
Aki már járt Irigy-szigeten vagy Árva-szigeten, az örömmel elkíséri Bernátot és társait az újabb kalandos útra. ..
15.00 lej
Simon a nem imádkozó sáska - Max Lucado
Amikor egy hatalmas vihar tönkreteszi Simon Nasi-kuckóját, fogalma sincs, mit tegyen. Noha Simon imádkozó sáska, azt sem tudja, hogyan kell imádkozni. Azt gondolja, Isten csak akkor hallgatja meg, ha feltűnő módon tudtára adja, hogy segítséget vár. Simon végül megtanul imádkozni, és rájön, hogy Isten mindvégig segített neki. A kert bogaraival együtt a mesét hallgató gyerekek is fontos leckét tanulhatnak arról, hogyan bízzunk Istenben, amikor imádkozunk, és hogy Isten számtalan módon válaszolhat a kéréseinkre. Oldalszám: 40..
15.00 lej
Sudoku karácsony
A sudoku az egész világon népszerű és kedvelt logikai játék, miért maradjon ki a karácsonyból? Az ünnepi időszakhoz kapcsolódó képkirakó rejtvények és kérdések színesebbé tehetik az advent és karácsony napjait.A füzet oldalain található sudoku táblák 4×4-es vagy 6×6-os mezőkre vannak osztva, a kis négyzetekben képekkel és képhelyekkel. Az üres helyekre kell a hiányzó képeket elhelyezni úgy, hogy minden sorba és oszlopba egy kép csak egyszer kerülhet, de egyszer ott kell lennie. Ezeket előbb vágd ki, majd próbáld elhelyezni a tábla üres helyein. Ha sikerült megtalálni a helyüket, ragaszd is fel a képeket.Minden rejtvényhez egy kérdés is tartozik, amin elgondolkozhatsz, ez is segít az ünnepre hangolódásban.Jellemzők5-12 éveseknek24 sudoku feladványkétféle nehézségű rejtvényekkarácsonyi képekelgondolkoztató adventi kérdésekmegoldások a hátsó oldalonFejlesztési területekLogikai következtetésTérbeli tájékozódásRendszerező képességSzín- és formafelismerésValószínűségi következtetésVizuális d..
15.00 lej
Tihamér, a kiskamasz hangya bemutatkozik - Szigeti Jenő
Tihamér történeteiben a kamasz srácok és lányok mindennapjai elevenednek meg. Éppúgy félnek és bátorodnak, lusták és szorgalmasak, mint ők. És mert épp olyan intenzitással és tanulságokon keresztül élik át mindezt, mint az emberek, lesznek naggyá történeteikkel együtt.Oldalak száma: 40..
35.00 lej19.00 lej
Tommy Joe - Szürke Sólyom testvére - Heidi Ulrich
Egy fagyos téli napon egy indián nő egy fehér kisfiút visz Beaver Lake-be. A gyermeket egy idős prémvadász felesége, Betsy mama fogadja be az otthonába. Tommy Joe Kanada északi részén, egy apró falucskában nő fel.Szereti a szabad életet az egyszerű prémvadászok és indiánok között. Elválaszthatatlan barátai a törzsfőnök fia, Szürke Sólyom, és szánhúzó kutyája, Lady Blue. De elérkezik a nap, amikor Tommy Joenak el kell válnia mindattól, amit szeretett, ami eddig az életét jelentette. Calgaryban a Nyugati Fiúiskola internátusa lesz az új otthona.Kendrick úr, az iskola igazgatója szigorú ember, de mindent megtesz, hogy új diákja be tudjon illeszkedni a városi életbe.Vajon Tommy Joe hogy boldogul a civilizált városi környezetben? Megőrzi-e Jézus Krisztusba vetett hitét? És fény derül-e végül származásának titkára? Megtalálja-e családját? Milyen szerepet játszik mindebben a titokzatos Ed úr?Egy megható történet hitről és a hatalmas Istenbe vetett bizalomról, Aki csodákat művel, és amit tesz,..
33.00 lej
Tommy Joe – A csapdaállító barátja - Heidi Ulrich
Ez a könyv (a már jól ismert) Tommy Joe életének folytatása. (3)Évek teltek el azóta, hogy Tommy Joe-nak sikerült fényt derítenie a származását övező titokra. Az orvosi egyetem elvégzése után Torontóba utazik, hogy ott végezze el segédorvosi gyakorlatát. Egy „súlyos terhet” is visz magával: egykori iskolatársát kell felkutatnia, ami lehetetlen feladatnak tűnik. De aztán történik egy komoly baleset…Ugyanakkor Kendra Sullivan nehéz döntés előtt áll. Feladja-e munkáját az árvaházban, és vállaljon-e nevelőnői állást egy indián missziós állomáson Kanada északi részén?Dan Larkins pedig, a whiskycsempész, akit Tommy Joe és Szürke Sólyom rács mögé juttatott, bosszút esküszik…Az írónő érzékletesen mutatja be fiatal hőseinek élményeit, életük irányváltásait, miközben felismerik, hogy mindig megéri a döntéseket Istennel együtt meghozniuk.Mindenkinek szeretettel ajánljuk ezt a könyvet 14 éves kortól...
39.00 lej
Tommy Joe – A törzsfőnök fia - Heidi Ulrich
Ez a könyv (a már jól ismert) Tommy Joe életének folytatása.Tommy Joe és osztálytársai viharos eseményekkel tarkított utolsó tanévüket töltik a Nyugati Fiúiskolában. A gyerekeket és tanáraikat egy baleset, egy váratlan találkozás, az iskolaigazgató elleni összeesküvés, illetve a titokzatos Ed úr személye tartja izgalomban az első világháború árnyékában.A tanév végén Tommy olyan hírt kap, amely talán magyarázatot adhat származására. Elindul tehát a reményteljes nyomot követve… Ezzel egy kalandos, veszélyt is magában rejtő utazás kezdődik az észak-kanadai erdőségekben.Egy olyan keresztény élet csodálatos bizonyságtétele ez a könyv, amely az Úr Jézus erős kezére támaszkodik, Őrá, aki a viharokban mindig mellettünk áll, és minden dolgunkat jól viszi véghez...
39.00 lej
Vidd magaddal Biblia
Ez a gyermekeknek szóló keményfedeles kis Biblia 23 bibliai történetet mond el egyszerű, gyermeki nyelven. A legkissebbek élvezni fogják, hogy bárhova magukkal vihetik,és közben elkezdenek megismerkedni a legnépszerübb bibliai történetekkel. ..
37.00 lej34.00 lej
Vigasztaló mesék - Stresszoldó mesék - Mézes Judit
A gyermekek gyakran szorulnak vigaszra, ha megbántják vagy kudarcok érik őket, ha csalódnak vagy a veszteség fájdalmát nem tudják feldolgozni. A frusztrációk feldolgozásában segítséget jelentenek ezek a mesék, melyek lelki támaszt és útmutatást adnak a tovább lépéshez és az egészséges személyiséggé váláshoz.Oldalak száma: 88..
34.00 lej29.00 lej
A középső. Ifjúsági regény - Ficsorné Kapus Mónika
A középső. Ifjúsági regény A fordulatos ifjúsági regény főszereplője István, akinek már elege van, nem érzi jól magát sem a családjában, sem az iskolában. Senki sem számít rá, hogy végül a nagymama jelenléte fogja jó irányba elmozdítani a fiú és az egész család életét. ..
15.00 lej
A legnagyobb ajándék - Charles Dickens - Philip Van Doren Stern
A legnagyobb ajándék című válogatás nyolc, ma már klasszikusnak számító történetet tartalmaz, olyan népszerű írók tollából, mint Charles Dickens, L. M. Montgomery vagy Louisa May Alcott. Igazi időutazásra invitálnak a szerzők, az ókori világtól kezdve egészen a 20. századi amerikai kisvárosok miliőjéig kalauzolva az olvasókat. Az itt megjelenő írások közös vonása, hogy bár eltérő korokban és helyszíneken játszódnak, az év egyik legcsodálatosabb időszakáról, a karácsony állandó varázsáról és örök értékeiről mesélnek. A kötetben található novellák és elbeszélések többsége most először jelenik meg magyar nyelven.ISBN 978-963-288-570-4Méret 130 x 197 mmKiadás éve: 2020Kiadó Harmat KiadóKötés: keménytáblásOldalszám: 160..
39.00 lej35.00 lej
A legnemesebb - Max Lucado
Amikor Felleg-Nemes Bella, a híres famanó Manófalvára érkezik, és a falu élete fenekestül felfordul, Pancsinelló számára is megváltozik a világ, mert kiderül, hogy ő csak egy "értéktelen" fából lett faragva. Barátai elfeledkeznek róla, és kiszorul minden társaságból. De Éli, a fafaragómester helyrehozza Pancsinelló kibillent érzéseit, amikor elmondja, hogy nem kell ahhoz egy bizonyos fából készülnie, hogy értékes legyen. "Azért vagy ilyen, amilyen, mert direkt ilyennek faragtalak." Néha úgy gondoljuk, híresnek vagy szépnek kell lennünk ahhoz, hogy különlegesek legyünk. De Isten máshogy gondolja; ő egy bizonyos céllal teremtett minket olyannak, amilyenek vagyunk. ..
25.00 lej
A legszebb ajándék - Max Lucado
A sorozat utolsó kötetében Manófalva lakói a közelgő nagy ünnepre, az Alkotó-napi fesztiválra készülnek. Pancsinelló valami igazán különleges ajándékkal szeretné meglepni Élit, a fafaragómestert. Míg barátainak jobbnál jobb ötletei vannak, neki magának semmi nem jut az eszébe. Hogy hogyan sikerül mégis neki kiötlenie a legszebb ajándékot, kiderül a történetből. ..
25.00 lej
A sövény titka - Gaál Éva
A titokzatos sövény, a kavicsokkal jelzett út és két gyermek története egy varázslatos helyen Gerzson papával aki a helyi park és gyermekőr. Lebilincselő meseregény kiskamaszoknak, a szerző mesés rajzaival. ..
16.00 lej
Anyu, figyelsz? - Ittzés Szilvia
,,Anyu, figyelsz? Csak mert nagyon félek a Mikulástól! Nem lesz nekembajom abból, hogy ide bemászik? Meg nagyon nem örülök, hogy annyit foglalkoztok a kistestvéremmel, olyan, mintha engem már nem is szeretnétek!” Így fogalmaznának a gyerekek, ha tudnának. De mivel nem tudnak, megfogalmazta helyettünk ,,Anyu”. Öröm, bánat, játék, féltékenység, gyász, irigység, tanárok, nagyszülők, testvérek, és maga a Mikulás is – ezekből állnak össze egy négygyerekes család mindennapjai. De vigyázat, ez nem egyszerű napló! Negyven derűs, néhol szívszorító történet kezdve az internetmentes kilencvenes évekbeli óvodás évektől egészen a napjainkban elkészült diplomáig, sőt, azon is túl. A kötet különlegessége, hogy a szerző – Anyu – nem visszaemlékezik, hanem az írások akor íródtak, amikorról szólnak. Ráadásul ő maga sem tudta, hova is fog mindez kifutni… Részlet a könyből. Irodalmi élet A gyerekkönyvnapon a két lány beiratkozott az egyik Vörösmarty téri standnál a Jonatán Könyvmolyképz..
29.00 lej20.30 lej
Árva- sziget és hűség-sziget - Gaál Éva
Jézussal egy hajóban. Ha elindulunk a hit útján váratlan veszedelmek és meglepő csodák lesznek útitársaink. ..
15.00 lej
Az enyém vagy - Max Lucado
Dobozok és labdák. Színesek és szépek. Most minden famanó ezt vásárolja. Mindenki, kivéve Pancsinellót. De ő sem akar lemaradni, belenyúl hát a zsebébe. Mindent megtesz bármibe is kerül, hogy megszerezze, ami másoknak már megvan. De nem gondol rá, hogy mekkora árat kell érte fizetnie. Éli, a fafaragómester kell hogy emlékeztesse: Értékes vagy! Nem amiatt, amid van, hanem amiatt, mert az enyém vagy! Vajon nincs-e szükségünk nekünk is erre a szeretetteljes figyelmeztetésre? ..
25.00 lej
Balu a suliban - Miklya Luzsányi Mónika
„– Nem akarok iskolába menni! Utálom, mert Balunak hívnak.– Balunak? – kérdezett vissza anya. – És az miért rossz?– Mert kiröhögnek! – válaszolta sértődötten a kisfiú.– Hát, az tényleg rossz – szólt közbe apa is –, de az az igazság, hogy ez a Balu név nagyon is illik rád. Mert pont az fejezi ki, mint amit a neved jelent.– Miért, mit jelent? – nyílt nagyra Bálint szeme.– A Bálint név azt jelenti, hogy erős és egészséges. Pont úgy, mint egy medve – borzolta meg fia kobakját apa.– Szóval, lehet, hogy nem is csúfolás a Balu – szólt közbe anya is –, hanem becenév?– Az attól függ, hogy mondják – gondolkodott el Panni, mert bizony már őt is csúfolták nem egyszer.– Meg attól, hogy te miként fogadod. Mert előfordul, hogy mások rosszat terveznek ellened, de Isten jóra tudja fordítani – válaszolta apa.” „Jóra fordítani, jóra fordítani… Könnyű azt mondani” – mondhatja bárki. Bálint, vagyis Balu is ezt dörmögte az orra alá apa válaszára. És akkor már benne is vagyunk az etikai kérdések közepében: M..
25.00 lej
Bárány borka - Rácher Bícová, Ilona Komárková
Volt egyszer egy kis bari. Borbála volt a neve, és elég nagyocska volt már, de mindenki csak úgy hívta, Borka. Vagyishogy Bárány Borka. Tiszta fehér gyapja, kicsit szemtelen orra, és egészen rövid farka volt – így kezdődik a rakoncátlan kisbárányról szóló, derűs hangú példázatos mese. A keménykötésű, színes mesekönyvben a bibliából ismert elveszett bárány példázatának mai történetét olvashatjuk. A történet segít megérteni a gyerekeknek, hogy a szeretet és a megbocsátás minden nap velünk van. ..
32.00 lej
Békeföld és Manilend - Gaál Éva
Meseszatíra tizentől százévesig, mely két birodalmat, kétféle életformát mutat be, humorosan és fantáziadúsan..
15.00 lej
Berci egy közönséges hernyó - Max Lucado
Max Lucadónak mindig is szenvedélye volt, hogy bemutassa a gyerekeknek, mennyire szereti őket Isten. Új olvasókönyv-sorozata tökéletes eszköz arra, hogy ezt az üzenetet megosszuk velük. Egyszerű szókincset, rövid mondatokat kínál, ami jó kiindulópont azoknak a gyerekeknek, akik most tanulnak olvasni. Berci, a hernyó elégedetlen egyszerű és közönséges külsejével. Szeretne ő is különleges lenni, mint mások. ..
15.00 lej
Berci és a megbocsátás - Max Lucado
Max Lucadónak mindig is szenvedélye volt, hogy bemutassa a gyerekeknek, mennyire szereti őket Isten. Új olvasókönyv-sorozata tökéletes eszköz arra, hogy ezt az üzenetet megosszuk velük. Egyszerű szókincset, rövid mondatokat kínál, ami jó kiindulópont azoknak a gyerekeknek, akik most tanulnak olvasni. Berci megtanulja a megbocsátás fontosságát, és felfedezi, hogy milyen csodálatos Isten kegyelme! ..
15.00 lej
Berci imádkozik - Max Lucado
Isten meghallgat, amikor imádkozom! Berci, a hernyó, éppen nagymamája háza felé siet, amikor rátalál bajban lévő barátjára, aki gyors segítségre szorul. Igazi vészhelyzet van! Rövid gondolkodás után Berci elindul, hogy keressen valakit, aki segíthetne. De a nagy keresgélésben megfeledkezik Arról, Akihez legelőször fordulnia kellene. Berci fontos leckét kap Isten ígéreteiről és az imádság erejéről. ..
15.00 lej
Bibliai hősök - Jeffrey és Deborah Keiser
Eredetileg otthoni használatra készült, de tökéletesen alkalmas csoportfoglalkozásra. Minden lecke tartalmaz egy szakaszt a Bibliából, beszélgetést segítő kérdéseket és játékos feladatokat: Bevezető: A gyerekeknek szüksége van olyan gyakorlati példákra, amivel figyelmüket a feladatra irányíthatod. A munkalapok elején található szövegrész bevezeti az aznapi bibliai igazságot. Ha már tudnak olvasni hadd olvassák fel ők. Bibliaolvasás: Azért írtuk ki az érintett részt, hogy a gyerekek használhassák a színes ceruzát, vagy kiemelő filcet a mondanivaló jelölésére, anélkül hogy ezzel elcsúfitanák a Bibliájukat. Ezzel tanítjuk nekik azt is , hogy a jövőben bátran jelöljenek be olyan verseket, szakaszokat a Bibliában, melyek szólnak hozzájuk. És egyébként is ez olyan felnőttes! Beszélgetés: Szeretnénk a kérdések segítségével elmélyíteni az olvasottakat. Ha a gyerekek értő olvasása már megfelelő, és jónak tartod, kerestesd ki a válaszokat a megadott ver..
0.00 lej
Bibliai kézikönyv gyerekeknek - Carol J. Smith et al.
Ha még nem olvastad a Bibliát, kezdd el! Ez a kézikönyv lesz a kalauzod. Aki repülőgépből néz ki, látja az alatta elterülő vidéket. Felemelkedik a részletek fölé, a táj egészét szemléli. Ezt a rálátást kínálja ez a kötet. Bemutatja a Bibliában található történeteket és gondolatokat, megismertet a Szentírás legfőbb szereplőivel. Összefoglalja a Biblia minden könyvének lényegét, segít átlátni a szerkezetét. Térképek, makettek, fényképek és rajzos illusztrációk támogatják a szöveg megértését. Oldalszám: 240..
47.00 lej
Bibliai történetek - Jákob és Ézsau - Scur Katalin
Sorozat: Bibliai történetek - képességfejlesztő sorozatNeked van testvéred? Milyen viszonyban vagy vele? Jákob és Ézsau története ma is időszerű számunkra. Sok mindent tanulhatunk belőle: kitartást, küzdést, állhatatos szeretetet. Mindennek megvan a maga oka. Minden rosszból tanulni tudunk.oldalak száma: 36Kiadás éve: 2021..
10.00 lej7.00 lej
Bibliai történetek - József - Scur Katalin
Sorozat: Bibliai történetek - képességfejlesztő sorozatBibliai történetek - József - Scur KatalinHogyan illeszkedünk be egy idegen környezetben...A foglalkoztató könyv otthoni tanulásra vagy hitoktatói foglalkozásokra ajánlott.oldalak száma: 36Kiadás éve: 2021..
10.00 lej7.00 lej
Bibliai történetek - Mesterségek a Bibliában - Scur Katalin
Sorozat: Bibliai történetek - képességfejlesztő sorozatBibliai történetek - Mesterségek a Bibliában - Scur KatalinA munkafüzet otthoni tanulásra vagy hitoktatói foglalkozáson is alkalmazható.oldalak száma: 36Kiadás éve: 2021..
10.00 lej7.00 lej
Bibliai történetek gyerekeknek
Bibliai történetek gyerekeknek52 ószövetségi és 52 újszövetségi történet, olvasókönyv. Keresztes Dóra illusztrációivalFormátum: AN20Méret: 206×230 mmKötés: keménytáblásOldalszám: 228Kiadás éve: 2006, 2021..
45.00 lej
Bibliai történetek – Ábrahám - Scur Katalin
Sorozat: Bibliai történetek - képességfejlesztő sorozatMivel jár a türelmetlenség? Mi a jutalma a türelmes és engedelmes embernek? Ismerd meg Ábrahám történetét!A játékos foglalkoztató munkafüzetek óvodások és kisiskolások számára készültek. A fejlesztő, játékos feladatokhoz, melyek Ábrahám történetéhez kapcsolódnak, csak színes ceruzára van szükség. Megoldásukkal a gyerekek könnyebben megjegyezhetik és elmélyíthetik a tanultakat. A munkafüzet otthoni tanulásra vagy hitoktatói foglalkozáson is alkalmazható.oldalak száma: 36Kiadás éve: 2021..
10.00 lej7.00 lej
Bibliai történetek – Mózes - Scur Katalin
Sorozat: Bibliai történetek - képességfejlesztő sorozatEz egy olyan bibliai képességfejlesztő, amelynek segítségével a gyerekek játékosan megismerhetik a Biblia nagy alakjainak életét.A játékos foglalkoztató munkafüzetek óvodások és kisiskolások számára készültek. A fejlesztő, játékos feladatokhoz, melyek Mózes történetéhez kapcsolódnak, csak színes ceruzára van szükség. Megoldásukkal a gyerekek könnyebben megjegyezhetik és elmélyíthetik a tanultakat. A munkafüzet otthoni tanulásra vagy hitoktatói foglalkozáson is alkalmazható.oldalak száma: 36Kiadás éve: 2021..
10.00 lej7.00 lej
Bibliai történetek – Noé - Scur Katalin
Sorozat: Bibliai történetek - képességfejlesztő sorozatA játékos foglalkoztató munkafüzetek óvodások és kisiskolások számára készültek. A fejlesztő, játékos feladatokhoz, melyek Noé történetéhez kapcsolódnak, csak színes ceruzára van szükség. Megoldásukkal a gyerekek könnyebben megjegyezhetik és elmélyíthetik a tanultakat. A munkafüzet otthoni tanulásra vagy hitoktatói foglalkozáson is alkalmazható.oldalak száma: 36Kiadás éve: 2021..
10.00 lej7.00 lej
Bibliai történetek – Teremtéstörténet - Scur Katalin
Sorozat: Bibliai történetek - képességfejlesztő sorozatMi volt a világ kezdete előtt? Isten mennyi idő alatt teremtettea világot? Mikor volt a világtörténelem első esküvője?Ismerd meg a teremtett világ csodáit, melyek feltárják Istendicsőségét és szeretetét irántunk! A természet és a benne élőteremtmények mind Isten alkotásai. A teremtés koronájaaz ember, akit az Úr saját képmására alkotott és akire rábíztaa Földet. Mindnyájunknak fontos szerepe, hogy védjükés óvjuk a természetet, a Földet, ahol élünk. A természetszeretete egyben a környezetünk védelmét is jelenti.A foglalkoztató könyv otthoni tanulásravagy hitoktatói foglalkozásokra ajánlott.oldalak száma: 36Kiadás éve: 2021..
10.00 lej7.00 lej
Bojti. Hallgasd! Színezd! Fejtsd meg! - Foglalkoztató füzet CD-melléklettel - Győri Katalin – Gellén Sára
Foglalkoztató füzet CD-melléklettelBojti, a kedves kölyökkutya történetét talán már sokan ismerik. Most a mesekönyv illusztrátora, Gellén Sára egy foglalkoztató füzetet is készített, amelyben Bojtihoz kapcsolódó játékos feladatok és vidám színezők várnak a gyerekekre. Az utolsó oldalon levő ujjbábok elkészítése után el lehet játszani a történetet otthon, vagy akár a kisiskolások hittanóráján is. A kiskutya kalandjait a füzet végén található CD-ről lehet meghallgatni. A CD-n Győri Katalin: Bojti. Történet egy nagyszívű kiskutyáról című meséje hallható Petri Nóra előadásában. A hangfelvétel az Európa Rádióban készült 2011-ben...
21.00 lej15.00 lej
Bolygóőrzők kézikönyve – 52 ötlet a teremtett világ megóvására - Paul Kerensa & Ruth Valerio
Telis-tele érdekes tényekkel, bibliai hivatkozásokkal és gyakorlatias tippekkel, a Bolygóőrzők Kézikönyve információban gazdag és bátorító útmutató gyerekek számára, amelyből megtudhatják, hogyan segíthetik környezetüket fenntarthatóbb életmód kialakításával. A lendületes és szórakoztató stílusban megírt könyvben Ruth Valerio és Paul Kerensa 52 nagyszerű ötlettel szolgál, amellyel hozzájárulhatunk világunk megóvásához - a gyakoribb biciklizéstől kezdve, a méltányos kereskedelemből származó termékek vásárlásán át a rövidebb zuhanyzás és az újrahasznosítás gyakorlásáig. A gyerekek örömmel fogadják majd a hétről hétre változó kihívásokat, és miközben a környezetről és a teremtett világról való gondoskodásról tanulnak, kedvet kapnak ahhoz, hogy részt vállaljanak a bolygó jövőjéért folytatott küzdelemben. A Bolygóőrzők Kézikönyve ideális az éppen önállóan olvasni kezdő, 7-9 éves korosztály számára, és tele van mókás, színezésre váró illusztrációkkal. Eme..
29.00 lej
Egy kis szív története
(Susanne Margreiter / Mc Quie / Silvia Steindl) - képeskönyv kicsiknek Kisiskolások számára ..
11.00 lej
Értékes vagy - Max Lucado
Ebben a szívet melengető mesében Éli, a fafaragómester segítségével Pancsinelló felismeri, hogy milyen értékes - függetlenül attól, hogy a többiek mit gondolnak róla. ..
25.00 lej
Fenn is, lenn is... 2. rész
„Isten csodálatosnak teremtette a világot. Én most kezdem felfedezni a csodáit. Ez a füzet is tele van felfedeznivalóval. Csak nyisd ki, és színezz, rajzolj, töprengj és gondolkodj velem. Fedezzük fel együtt!” – mondja a füzet ovis beszélője. És valóban végigvezet a füzet 16 témáján keresztül, elmesélve, kommentálva az eseményeket, dolgokat és viszonyokat. A 16 témát összefűző két részes foglalkoztató a gyermekek által a hétköznapi életből ismert ellentétpárokat és párhuzamokat dolgoz fel, amelyekhez mindig egy-egy bibliai történet kapcsolódik. A füzeteket egy tanári kézikönyv egészíti ki, amelyben – 32 tanítási hétre elosztva – egy teljes hittanév óvodai programját találja az olvasó. A második rész témái:9. Hétköznap – ünnepnap; A kánai menyegző10. Csend – zaj; Jézus lecsendesíti a vihart11. Egészség – betegség; A vak Bartimeus meggyógyítása12. Sok – kevés; Jézus megvendégel 5000 embert13. Szomorú – vidám; Lázár feltámasztása14. Lent – fent, Zákeus a fügefán15. Lassú – gyors; Asszonyo..
10.00 lej
Gondűző mesék - Stresszoldó mesék - Mézes Judit
A Stresszoldó mesék sorozat harmadik kötetét tartja kezében a kedves Olvasó. Némely baj hirtelen szakad ránk, más pedig évek óta kínoz minket. De valamennyi bajnak van orvossága. Félünk a változástól, de sokszor épp az hoz megoldást. Van, amikor magunk tehetünk arról, hogy bajba kerülünk, van, amikor tőlünk független érkezik a baj, és visszafordíthatatlan erővel elsodor. Meg kell tanulnunk alkalmazkodni az új helyzetekhez, s a lehető legjobbat kihozni belőlük. Az egyik mese óvatosságra int, a másik tapintatra, a harmadik figyelmességre, a negyedik okosságra…De valamennyi mesének az a célja, hogy áthajózva az élet gondjain, a lehető legjobban érjünk partot, és értékesebb emberekként érkezzünk meg, mint amilyenek előtte voltunk.Jó utazást, jó felfedezést kívánok lelkünk birodalmában!Mézes JuditOldalak száma: 96..
34.00 lej29.00 lej
Gyerekek Bibliája - TÁRSASJÁTÉK
2 társasjáték egyben! Bibliai társasjáték: a játék célja a bábuval eljutni a célba, miközben bibliai eseményeken kel áthaladni. Józseffel együtt börtönbe kerülhetsz és kimaradsz a dobásból vagy ha kettényílik a Vörös-tenger újra dobhatsz! A gyerekek a játékon keresztül megismerhetik a bibliai történeteket, az ismert Gyerekek Bibliája grafikáival színesítve. Ki nevet a végén?: a játék célja a négy bábut eljuttatni az azonos színű házba. Remek szórakozás az egész családnak! 2–6 játékos, 3 éves kortól, kb. 30 perc játékidő. A doboz tartalma: 2 db dobókocka, 16 db bábu, 1 db kétoldalas játéktábla...
89.00 lej
Illik, nem illik? Viselkedési tanácsok 12–18 éveseknek - Dizseri Eszter
Dizseri EszterIllik, nem illik? Viselkedési tanácsok 12–18 éveseknekÁtdolgozott kiadásNem könnyű a mai tizenévesek élete. Többségük magabiztosan mozog az interneten, de bizonytalan és ügyetlen azokban az élethelyzetekben, amelyekkel pedig egyre gyakrabban kell találkoznia és megbirkóznia. Az illemszabályok nem korlátozzák az életünket, hanem mederbe terelik, hogy magabiztosan és harmonikus emberi kapcsolatokban teljesedhessen ki személyiségünk.„Azt mondjuk, hogy a stílus maga az ember. Ahogy kinéz, ahogy viselkedik, ahogy gondolkodik, ahogy társaságot, barátot választ stb., az mind rá, az emberre jellemző. A serdülőknek jellemük, karakterük kialakításával egyúttal lehetőségük nyílik a saját stílusuk megtalálására is. Nagy esély, élni kell vele!” (Részlet a könyvből)Dizseri Eszter népszerű tanácsadó könyve több változatlan utánnyomás után most átdolgozott kiadásban segítheti a mai tizenévesek eligazodását...
20.00 lej
Irigy -sziget és öröm sziget - Gaál Éva
Jézussal egy hajóban. HA elindulunk a hit útján ,váratlan veszedelmek és meglepő csodák lesznek utitársaink. ..
15.00 lej
Isten teremtett engem – tetőtől talpig - Justin S. Holcomb és Lindsey A. Holcomb
Isten teremtett engem – tetőtől talpigEGY KÖNYV, AMELY SEGÍT A GYERMEKEINKNEK MEGŐRIZNI A SAJÁT TESTÜKETEz a nyelvezetében egyszerű, kedves illusztrációkkal ellátott történet abban igyekszik segítségére lenni az óvodás korosztálynak, hogy megértsék, miért fontos vigyázniuk a testükre, illetve hogyan különböztethetik meg a helyénvaló és helytelen érintéseket. Az Isten teremtett engem – tetőtől talpig című könyv tapintatosan vállalja fel a kezdeményező szerepét egy olyan beszélgetésben, melyet minden családban fontos lefolytatni.„Justin és Lindsey olyan könyvet írtak, amelynek segítségével meg tudjuk őrizni a gyerekeinket a szexuális visszaélésektől. Egyszerű és jól érthető nyelven írnak, amely bevonja a gyerekeket a beszélgetésbe. Az egészet áthatja az az alapvető meggyőződés, hogy a gyerekeinket Isten körültekintően alkotta meg, és az egész lényük Tőle származik. Szívből ajánlom az Isten teremtett engem – tetőtől talpig című könyvet minden kisgyermekes szülőnek. Azzal szeretjük le..
44.00 lej
JÉZUS lecsendesíti a vihart - Vigyél magaddal (puzzle) Biblia
JÉZUS lecsendesíti a vihart Vigyél magaddal (puzzle) Biblia Az egyszerű nyelven íródott, Gill Guile gyönyörű rajzaival illusztrált könyvecske a kisgyermekek tökéletes első olvasmánya arról, ahogy Jézus lecsendesíti a vihart. Négy, 16 darabból álló puzzle-t tartalmaz, különleges kialakítása miatt pedig játszi könnyedséggel vihetik magukkal a gyerekek. Márk evangéliuma 4:35-41 alapján ISBN: 978-615-5246-46-3 Oldalszám: 10 Méret: 195 x 262 Tömeg: 365g Kivitel: ragasztott, kötött Kiadás ideje: 2015. július 1. ..
29.00 lej25.00 lej
JÉZUS meggyógyítja a bénát - Vigyél magaddal (puzzle) Biblia
JÉZUS meggyógyítja a bénát Vigyél magaddal (puzzle) Biblia Az egyszerű nyelven íródott, Gill Guile gyönyörű rajzaival illusztrált könyvecske a kisgyermekek tökéletes első olvasmánya arról, ahogy Jézus meggyógyítja a bénát, akit a barátai engedtek le hozzá a tetőn keresztül. Négy, 16 darabból álló puzzle-t tartalmaz, különleges kialakítása miatt pedig játszi könnyedséggel vihetik magukkal a gyerekek. Márk evangéliuma 2:1-12 alapján ISBN: 978-615-5246-47-0 Oldalszám: 10 Méret: 195 x 262 Tömeg: 365g Kivitel: ragasztott, kötött Kiadás ideje: 2015. július 1. ..
29.00 lej25.00 lej
Jézus példázatai (gyerekeknek) - Sophie Piper
Milyen Isten országa? Olyan, mint amikor... – kezdte Jézus a példázatait. Ezek az érdekes, hétköznapi történetek bemutatják, milyen, amikor Isten láthatatlan világa megjelenik a mi életünkben. Ne csak a füledet, a szívedet is nyisd ki, ha szeretnéd megérteni a bennük rejlő bölcsességet! A magvető • A letakart lámpás • A mustármag • Az elásott kincs • Az igazgyöngy • Az ember, akinek mindene megvolt • Gazdag ember, szegény ember • A lakoma • Ketten a templomban • A szolga, aki nem tudott megbocsátani • A szárba szökkent mag • Búza és gyom • Az elveszett bárány • A tékozló fiú • Zörgessetek! • Az özvegyasszony és a bíró • Az irgalmas samaritánus • A két fiú • A két szolga • A két házépítő ..
33.00 lej29.00 lej
Jónás és a nagy hal - Vigyél magaddal (puzzle) Biblia
Jónás és a nagy hal Vigyél magaddal (puzzle) Biblia Ez az egyszerű nyelven íródott, Gill Guile gyönyörű rajzaival illusztrált könyvecske a kisgyermekek tökéletes első olvasmánya Jónásról és a nagy halról. Négy, 16 darabból álló puzzle-t tartalmaz, különleges kialakítása miatt pedig játszi könnyedséggel vihetik magukkal a gyerekek. A bibliai Jónás könyve alapján Kategória: Magyar Biblia ISBN: 978-615-5246-45-6 Oldalszám: 10 Méret: 195 x 262 Tömeg: 365g Kivitel: ragasztott, kötött Kiadás ideje: 2015. július 1. ..
29.00 lej27.00 lej
Jóság néni csokija - Lackfi János
Lackfi JánosJóság néni csokija Bertóthy Ágnes rajzaival Hogyan segíthetnék annak, aki nem akarja, hogy segítsek neki? Ha valaki nem hűséges hozzám, nekem akkor is hűségesnek kell lennem? Miért van az, hogy egy tök jó játékra ennyit kell várni? Hogyan legyek jóban azzal, aki rosszban van velem?Hű, de nehéz kérdések ezek! Még a felnőttek is más-más választ adnak ezekre, nemhogy egy gyerek... Nyolc kis történetben hallgathatunk bele fiatal hősünk gondolataiba, ismerkedhetünk meg mindennapjaival, családi és iskolai örömeivel, bánataival. Szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség – nemes emberi tulajdonságok, egyben a Lélek gyümölcsei is. Hősünk gondolatait olvasva, kérdéseit megválaszolva lépésről lépésre közeledünk a Szeretet titkához. Közös olvasásra 6, önálló olvasásra 9 éves kortól ajánljuk...
17.00 lej15.00 lej
Kevély-sziget és Alázat-sziget - Gaál Éva
-Erről jut eszembeee, mi lesz azokkal, akiket a Mélytengeri Mentő Medvealakulat ment meg? Idehozzátok őket a szigetre? -érdeklődött Berti. -Természetesen, hiszen pihenésre, ápolásra van szükségük -dörmögte Ursus. -Itt van például Panda! -mutatott egy fekete-fehér macira, aki egy faágon hintázva bámult le ránk. -Hajótöröttként, hosszú időn át, étlen-szomjan, egy hordóban hányódott a tengeren. Mikor a szigetre került, heveny evésvágy tört ki rajta. Egész álló nap rágcsált, két manccsal tömte magába a zsenge bambuszhajtásokat. Még éjjel is fel-felkelt, hogy újabb adagokkal enyhítse mélabúját De Kapitányunk őt is meggyógyította, és ma már tornaórát tart az alsó tagozatos bocsoknak. Ki kerül bajba. rút viharba. száguld érte mentő bárka! Ha búsan zúgó jajszó árad, célba ér a JÓSZOLGÁLAT! Brumm és brumm és brumm! Oldalszám: 40 Méret: 165 x 235 mm Kivitel: karton, kapcsozott ISBN: 978-963-9390-83-6 Kiadás éve: 2011 ..
15.00 lej
Kicsik lapozgató Bibliája - Bethan James
A Bibliával nem lehet elég korán kezdeni az ismerkedést. A Szentírás válogatott történeteiből már a legkisebbek is megérthetik, hogy Isten szereti őket, ő teremtette ezt a világot és gondoskodik róluk. 2-4 éveseknek szólnak az egyszerűen megfogalmazott, rövid történetek Ádám és Éva, Noé, Ábrahám, József, Mózes, Dávid, Dániel és Jézus életéből. A gyűrhetetlen kartonra festett gyönyörű képeket a neves gyerekkönyv-illusztrátor Kállai Nagy Krisztina készítetetteA legkisebbek számára megfogalmazott történetek és a gyönyörű illusztrációk Isten gondoskodó szeretetéről mesélnek a gyerekeknek. ..
37.00 lej
Királyválasztás - Tracy Shortman
Királyválasztás És más történetek Sámuel első könyvéből Ez a kiszínezhető könyv vasárnapi iskolai tanítók számára készem Azt javasoljuk, hogy hetente egy történetet olvassatok föl illetve meséljetek el, majd beszélgessetek a gyerekekkel a fejezetek végén található kérdések alapján! Ezután a gyerekek színezzék ki a soron következő képet és végezzétek el a javasolt tevékenysége(ke)t! A12 lecke átvétele után minden gyerek hazaviheti az első órán benevezett saját könyvét. A könyv használható otthoni áhítat keretében is, de akár önálló feldolgozásra is alkalmas. Élvezzétek a Királyválasztást! A Bibliában, Isten Igéjében sok lenyűgöző történetet olvasunk emberekről, eseményekről, amik bár nagyon régen történtek, a mai olvasó számára is érdekfeszítőek. Ami ennél is fontosabb: olyan dolgokat tanulhatunk belőlük, amik nekünk, a 21. században élőknek is fontosak, és segítenek abban, hogyan tudjuk mi magunk is a jó Királyt választani és neki engedelmesked..
15.00 lej10.00 lej
Különleges ajándék - Max Lucado
A nagy sikerű Értékes vagy c. könyv folytatásában a famanók különleges ajándékot kapnak. A történet arra tanít, hogyan használjuk az Istentől kapott ajándékainkat az ő szolgálatára. ..
25.00 lej
Lili a hazudós légy - Max Lucado
Lili a hazudós légy - Max Lucado Lili állandóan történeteket kreál, vicceket gyárt és hazudozik. A barátai már nem bíznak benne. Amikor látja, hogy kedvenc zenekarát, a Vízibogarakat elrabolják, segítségért szalad, de senki sem hisz neki, még Berci sem. Csak Isten segítségével tudja megmenteni őket és visszanyerni a barátai bizalmát. Max Lucado Berci-sorozatának újabb része arra emlékezteti a gyerekeket, hogy mindig tartsák meg, amit ígértek, vegyék komolyan a saját szavaikat, és mondjanak igazat. ..
15.00 lej
Miért olyan különleges Jézus? - Tracy Shortman
Ez a könyv egyszerű válaszokat kíván adni arra a fontos kérdésre, hogy "Miért olyan különleges Jézus?" továbbá arra is kitér, hogy miért és hogyan kellene viszonyulunk Hozzá. ..
9.00 lej
Milyen vagyok, Istenem? - Miklya Zsolt, Miklya Luzsányi Mónika
Oldalszám: 44 Méret: 202 x 287 mm Kivitel: kartonált Hat napra szóló tábori programvázlat az érzékszervek és testrészek témakörében, egy hetedik napi áhítattal, gyermek-istentisztelettel lezárva. Három korosztályra kidolgozott feladat- és ötlettár, ami bő lehetőséget kínál a felkészüléshez. Egy teljes akadályverseny, kész tesztlapokkal, amiket csak fénymásolni kell. Az ön- és társismeretre épülő anyag a testrészek és érzékszervek felől közelíti a Bibliát. A Szentírásban sok helyen megtaláljuk ezek nyomait. A gyermek pedig érzékelése és tevékenysége során szerzi meg azokat a tapasztalatait, amire képzelete és gondolkodása, s egész személyiségfejlődése épül. Egy egész tábort is felépíthetünk tehát a test alapjaira, eljutva a fej, a Krisztus mindent összefogó valóságáig. A feladatbőség jó lehetőséget kínál a felkészüléshez. Bátorítunk mindenkit az anyag kreatív és konstruktív, élményekben gazdag felhasználására. ..
25.00 lej
Mohó-sziget és türelem-sziget - Gaál Éva
A sorozat negyedik kötetében Bernát, Berti, Béla, Bella, Beáta, Benjamin meg Rebeka ismét hajóba száll Jézussal, és miután a két szigeten mindenféle kalandokba keverednek, sok dolgot megtanulnak a mértékletességről, a türelemről, a kirekesztésről és a befogadásról. ..
15.00 lej
Nóé bárkája színező – Az özönvíz története
Ismered a bibliai özönvíz történetét? Olvasd el, és színezd ki mind a tizenhat képet, amelyek elmesélik, hogyan épített Noé egy nagy hajót, és hogyan menekültek meg bárkájában a föld állatai. ISBN978-963-288-752-4 Méret 210 x 280 mm Kiadás éve: 2023 Kiadó Harmat Kiadó Kötés: tűzött Oldalszám:16..
8.00 lej
Nyisd ki a szíved! - áhítat gyermekeknek - Christy Lee Taylor, Crystal Bowman
Nyisd ki a szíved! - Christy Lee Taylor, Crystal Bowman Felnőttként a Biblia napi olvasása mellett gyakran veszünk kézbe áhítatoskönyveket, igemagyarázatos füzeteket is. Miért ne olvasnának szívesen – vagy hallgatnának szüleik ölében ülve – a kicsik is olyan rövid üzeneteket, amelyek közelebb hoznak a saját életükhöz egy-egy igeverset? A Nyisd ki a szíved! színes, vidám rajzokkal illusztrált oldalai a négy-nyolcéveseket segíti Isten megismerésében. Az igeverseket egyszerű, rövid mondatokból építkező üzenetek világítják meg, és adnak sikerélményt a kezdő olvasóknak is. A napi áhítatok rövid imádsággal és egy-egy érdekes feladattal zárulnak. ..
45.00 lej38.00 lej
Nyomok a hóban - Patricia St. John
A két gyerek, Anikó és Laci ellenségek. Miután Anikó bajba sodorja Lacit az iskolában, a fiú úgy dönt, hogy bosszút áll rajta azzal, hogy megfenyegeti a számára legértékesebb dolgot a világon: a kisöccsét, Danit. Ám tragédia történik. Anikó bosszúra szánja el magát, és mindent megtesz, hogy Laci életét megkeserítse. Ahogy Laci bűnbánatra és a hibái helyrehozására törekszik, lassan fény árasztja el mindkettejük sötét szívét, és újfent beigazolódik, hogy Krisztus mindent képes újjá tenni. A svájci hegyekben játszódó történet számtalan gyermek fantáziáját megmozgatta. Patricia St. John klasszikus története a szeretetről és a megbocsátásról ma is ugyanolyan friss, mint amikor 1950-ben először megjelent. ..
25.00 lej
Offline - Kalandra kattanva - Lénárt Krisztina
Egy igazán remek nyári kötetlen olvasmány tiniknek!Igazán figyelemreméltó a gyermeked, de ezt kamaszként nem látja a környezete? Mennyire nehéz a tinikor? Miért kell az iskolába tanulni olyasmit, amit nem szeret? Mihez kezd egy kamasz, Internet nélkül?“A tanulástól csak szenvedek, az öcsém folyton piszkál, a magyar tanárom rám szállt és a suli utolsó napján derül csak ki, hogy egy tanulós táborban kell sínylődnöm a nyári szünetben.” Ismerősen hangzik?Kende izgalmas kalandja ekkor veszi kezdetét. Sok új élménnyel, barátsággal és nyomozással megfűszerezve derül ki, hogy egy 12 éves számára milyen izgalmasak lehetnek a kamaszkor első évei.Oldalak száma: 64..
28.00 lej25.00 lej
Olvasd velem Biblia (kék) - Doris Rikkers - Jean E. Syswerda
Az Olvasd velem Biblia (Read with me Bible) világszerte, és magyar nyelven is, az egyik legnagyobb példányszámban elkelt gyermekbiblia. Szülők és gyermekek közös kedvence volt már eddig is, de úgy tűnik, hogy új köntösében még többek érdeklődését ragadja meg. Dennis Jones szokatlanul bátor és humoros karakterábrázolása a bibliai történeteket egészen új módon eleveníti meg. A szöveg egyszerű nyelvezete az olvasni még nem tudó gyermekek számára a megértést, a már olvasással is próbálkozók számára a megértést és a sikerélményt biztosítja. Legnagyobb hozama mégis az, hogy képes összehozni, leültetni az egész családot... ami a gyermekek számára elengedhetetlen az egészséges érzelmi fejlődésükhöz, intelligenciájuk kibontakozásához, és egészséges kapcsolataik alakulásához. ..
69.00 lej
Olvasd velem Biblia - Doris Rikkers - Jean E. Syswerda
Olvasd velem Biblia Doris Rikkers - Jean E. Syswerda Világszerte az egyik legnagyobb példányszámban elkelt gyermekbiblia. Dennis Jones szokatlanul bátor és humoros karakterábrázolása a bibliai történeteket egészen új módon eleveníti meg. A szöveg egyszerű nyelvezete pedig a még olvasni nem tudó gyermekek számára a megértést, a már olvasással is próbálkozók számára a megértést és a sikerélményt biztosítja. A legnagyobb hozama mégis az, hogy képes összehozni, leültetni az egész családot, ami a gyermekek számára elengedhetetlen az egészséges érzelmi fejlődésükhöz, intelligenciájuk kibontakozásához, és egészséges kapcsolataik alakulásához. ISBN: 978-963-893-571-7 Oldalszám: 444 Méret: 166 x 199 x 35 Tömeg: 850g Kiadás ideje: 2011. január 1. ..
63.00 lej58.00 lej
Róka és a király - Suzy Senior, Dubravka Kolanovic
Róka és a kölykök nagyon izgatottak, mert az ERDŐ KIRÁLYÁT várják látogatóba. Ám minden gondosan elkészített ételt megesznek a hívatlan vendégek, és Róka azt hiszi, nem maradt semmi, amit felkínálhatna az erdő uralkodójának. És ekkor jön az igazi meglepetés!A bibliai példázaton alapuló, gazdagon illusztrált mese arra tanít, hogy bármi jót cselekszünk másokkal, azt Isten úgy tekinti, mintha vele tennénk meg.Ajánlott 3-7 éves gyerekeknek...
29.00 lej
SUPERBOOK DVD - 2. rész
SUPERBOOK DVD - 2. rész Patmos Records Megjelent a KÖNYVEK KÖNYVE sorozat megújult változata. Kalandozzatok 4 bibliai történeten keresztül az időben Chrisszel, Joyjal és robot-barátjukkal, Gizmóval! A történetek: 1. József és a fáraó álma 2. Engedd el a népemet! 3. A tízparancsolat 4. Jerikó ostroma ..
59.00 lej
SUPERBOOK DVD - 3. rész
SUPERBOOK DVD - 3. rész Patmos Records Megjelent a KÖNYVEK KÖNYVE sorozat megújult változata. Kalandozzatok 4 bibliai történeten keresztül az időben Chrisszel, Joyjal és robot-barátjukkal, Gizmóval! A történetek: 1. Jób 2. Gedeon 3. Óriás-kaland 4. Eszter királyné ..
59.00 lej
SUPERBOOK DVD - 4. rész
SUPERBOOK DVD - 4. rész Patmos Records Megjelent a KÖNYVEK KÖNYVE sorozat megújult változata. Kalandozzatok 4 bibliai történeten keresztül az időben Chrisszel, Joyjal és robot-barátjukkal, Gizmóval! A történetek: 1. Jónás 2. Illés és a Baál próféták 3. A tűzpróba 4. A veremben ..
59.00 lej
SUPERBOOK DVD - 5. rész
SUPERBOOK DVD - 5. rész Patmos Records Megjelent a KÖNYVEK KÖNYVE sorozat megújult változata. Kalandozzatok 5 bibliai történeten keresztül az időben Chrisszel, Joyjal és robot-barátjukkal, Gizmóval! A történetek: 1. Az első karácsony 2. Keresztelő János 3. A tékozló fiú 4. Jézus csodái 5. Az utolsó vacsora ..
59.00 lej
SUPERBOOK DVD - 6. rész
SUPERBOOK DVD - 6. rész Patmos Records Megjelent a KÖNYVEK KÖNYVE sorozat megújult változata. Kalandozzatok 5 bibliai történeten keresztül az időben Chrisszel, Joyjal és robot-barátjukkal, Gizmóval! A történetek: 1. Péter megtagadja Jézust 2. Feltámadt! 3. A damaszkuszi út 4. Pál és a hajótörés 5. A végső csata ..
59.00 lej
SUPERBOOK DVD - 7. rész
Bábel tornya és a Pünkösd; Izsák és Rebeka; Ruth; Sámuel elhívása..
59.00 lej
SUPERBOOK DVD - 8. rész
Dávid és Saul; Bölcs Salamon; Naámán és a szolgálólány; Elizeus és a láthatatlan hadsereg..
59.00 lej
SUPERBOOK DVD - 9. rész
Nabukodonozor álma; Nehémiás; Keresztelő János születése; Az irgalmas szamaritánus; Lázár..
59.00 lej
Színpompás személyiség - Czmerk-Prisztács Edit - okoskifestő
OKOSKIFESTŐ az illemről és a barátságos személyiségről Minden kicsi lehet nagy! ..
15.00 lej10.50 lej
Takács Pali a félős pók - Max Lucado
Max Lucado Berci-sorozatának folytatásában Takács Pali, a félős pók arra emlékezteti a gyerekeket, hogy Isten mindig velük van, és segít nekik a félelmeik legyőzésében. Egy félős kis pók megtanulj ami a barátság titka. Mindenki azt hiszi, Takács Pali félelmetes pók, pedig ő csak egy félős pók. Fél a víztől, a sötét helyektől, a gyíkoktól- de még a levelektől és a gallyaktól is. A kertbe élő bogarak ezt nem tudják, és félnek tőle, ezért el akarják kergetni. De amikor a katicaikrek bajba kerülnek, Pali az egyetlen aki segíteni tud rajtuk. Márpedig ő fél. vajon bízni fog- e Istenben aki bátorrá tudja tenni? ..
15.00 lej
Történetek a Bibliából. Stories from the Bible
Történetek a Bibliából. Stories from the BibleBertóthy Ágnes, Czuder Tamás és Csigó Vivien rajzaivalSzöveg: Szászi Andrea • Angol fordítás: Póka Zsófia • Szerkesztette: Pompor ZoltánBár az első emberpár bűne megrontja Isten és az ember viszonyát, a Teremtő egy pillanatig sem távolodik el a teremtett világtól, hiszen terve van az emberrel. Ezért köt szövetséget Nóéval, ad ígéretet Ábrahámnak, nem engedi el József kezét, az első karácsonykor pedig elküldi a Szabadítót, aki tanít, gyógyít, példát mutat, és húsvétkor meghal mindannyiunkért a kereszten… A feltámadás csodája és a Szentlélek vigasztalása teszi teljessé az örömhírt.Tíz történetben olvashatunk a szabadító Szeretetről magyar és angol nyelven, miközben három fiatal illusztrátor csodálatos képein elevenedik meg előttünk a Biblia világa.Családi, gyülekezeti, iskolai használatra, nyelvgyakorláshoz egyaránt ajánljuk a könyvet. Közös olvasásra 5, önálló olvasásra 9 éves kortól.Fordító: Póka ZsófiaFormátum: Fr/5Méret: 140×185 mmKötés: ..
29.00 lej
Vadóc és a mezítlábas óriások - Harry Voss
Vadóc, az emlékek nélküli fiú, akit Lucas és családja néhány hete talált az erdőben, elkezdi az ötödik osztályt. A két barát először élvezi az új, közös élményeket, de hamarosan rájuk száll Knut és Brutus, az iskola rémei, és megkeserítik az életüket. Miközben megpróbálják távol tartani magukat a kegyetlen óriásoktól, Vadócnak ismét támad néhány lehetetlenül őrült ötlete. Hogyan lehet egy párna segítségével a gyerekszobát hócsata helyszínévé változtatni? Mit keres húsz élesített egérfogó a bejárati ajtó előtt? Milyen messzire lehet lőni egy saját készítésű csúzlival? És vajon honnan ismeri egymást a gyerek-istentiszteleti tanító, Adelheid, és az iskola hittantanára, Preisel néni? Mindeközben Vadóc családjáról továbbra sem érkezik hír, de vajon van-e köze a fiú múltjához annak a titokzatos, ezüstszínű Audinak, amely újra és újra felbukkan az utcájukban? A Vadóc és a mezítlábas óriások a hétrészes, elsősorban a kisiskolás korosztályt megszólító né..
29.00 lej
Vadóc és a múlt titkai - Harry Voß
A titkokban és kalandokban bővelkedő ifjúsági regény egy teljesen átlagos családi piknikkel indul, amely azonban hamarosan különös fordulatot vesz. A tízéves Lucas és családja az erdőben egy piszkos és szakadt ruhájú, idegen fiúra bukkan, aki nem emlékszik semmire, nem hajlandó autóba ülni, és retteg a fürdővíztől.A fiú hamarosan alaposan felforgatja a Schmidtsteiner család békés keresztény életét. Őszinte kérdései és szokatlan ötletei nemcsak mulatságosak, de el is gondolkodtatnak. Vajon érdemes-e folyton mások véleményére figyelni, kritikusan méregetni a másként gondolkodókat, és számon tartani a múltban elkövetett hibákat? Vagy lehet tiszta lappal kezdeni – ahogy a tékozló fiú is új esélyt kapott az Atyától?A Vadóc (ami eredeti nyelven Der Schlunz címmel jelent meg) hétrészes, elsősorban a kisiskolás korosztályt megszólító regénysorozat. Németországban már igazi klasszikusnak számít, nagy sikerű tévéfilm- és képregénysorozat is készült belőle.Megjelenés éve: 2022Oldalak száma: 1..
29.00 lej
Zöld orr - Max Lucado
Micsoda ostobaság! Miért akarja mindenki zöldre festetni az orrát? Pancsinello először nem érti, miért akarnak a többiek mind egyformák lenni, ha egyszer Éli direkt különbözővé formálta őket. De ahogy leszokik arról, hogy rendszeresen meglátogassa Élit, a festett orr már nem is tűnik olyan butaságnak. Ez a csodálatos mese arra tanít, hogy ne felejtsük el: van valaki, aki mindig szívesen segít, hogy olyanok legyünk, amilyennek ő alkotott minket. ..
25.00 lej
Zümi és a zsémbes méhek - Max Lucado
Zűrzavar a kertben Zümi unokahúga és unokaöccse, Mimi és Mézi látogatóba jönnek. Miután megtagadják a szabályok betartását, Zümi titokban megkéri barátait, segítsenek megmutatni Miminek és Mézinek, milyen kellemetlen tud lenni, ha mindenki rosszul viselkedik. Csatlakozz Bercihez és barátaihoz, és nézd meg, hogyan tanulják meg Zümi vendégei, mennyire fontos a jó viselkedés! ..
15.00 lej
Zümi, a neveletlen méhecske - Max Lucado
Zümi, a neveletlen méhecske soha nem tartotta be a szabályokat. Végül a többi méh azt mondta neki: – Menj el, és addig ne gyere vissza, míg meg nem tanulod, hogy be kell tartani a szabályokat! Zümi mit sem törődött ezzel. – Túl menő vagyok én a szabályokhoz – mondta. – Saját méhkasom lesz, ahol én leszek a király! ..
15.00 lej