Benny Hinn
Jézus Vére - Benny Hinn
Benny Hinn Jézus Vére Tapasztald meg az erőt, mely üdvösséget, gyógyulást és csodákat közvetít Gyermekkorában Benny Hinn szemtanúja volt, ahogy apja vérszerződést kötött a legjobb barátjával. Tudta, hogy valami mély és fontos dologra került sor. Évekkel később, kezdő lelkészként így imádkozott: „Uram, hadd értsem meg Jézus vérének jelentőségét!” Ekkor a Szent Szellem jelenléte váratlanul meglátogatta, ő pedig elhatározta, hogy mélyebben fogja tanulmányozni a vér bibliai jelentőségét. Valami visszavonhatatlanul megváltozott benne, és Jézus vére azóta is szolgálatának központi részét képezi. Ennek valósága mindannyiunk számára elérhető. Ebben az átdolgozott és tanulmányi útmutatóval kiegészített kiadásban felfedezhetjük a Jézus vérében rejlő erőt és szabadság..
77.00 lej64.00 lej

