Benedikt Peters
Péter második levele – Júdás levele
Második levelében Péter apostol attól a fenyegető veszélytől óvja a hívőket, hogy tévtanítók bukkanhatnak fel, akik vonzó tanokat hirdetnek. Ahhoz, hogy mindezekben a kísértésekben és csábításokban szilárdan meg tudjanak állni, szorgalmasan kell törekedniük arra, hogy növekedjenek a szentségben és az Úr ismeretében.Amikor Júdás néhány évvel késõbb megírja a levelét, meg kell állapítania, hogy a hamis testvérek már behatoltak a gyülekezetbe. Nyomatékos és szenvedélyes felhívást intéz a hívőkhöz, hogy küzdjenek a hitért, amely egyszer és mindenkorra rájuk van bízva.Miközben fokozódik a homály és a tévelygés, a hívőknek világosságra van szükségük, hogy tovább haladhassanak útjukon. Ezért mind Péter, mind Júdás ószövetségi példákat hoznak, és utalnak a prófétai szóra, valamint az Úr és az apostolok tanítására. Mind a ketten jelzik, hogy az Úr ítéletre fog eljönni, és így sürgetik a testvéreket, hogy különüljenek el a hamis testvérek tanításától és cselekedeteitől. Komoly figyelmeztetésüket..
23.00 lej
Sem diktatúra - sem demokrácia - Benedikt Peters
Sem diktatúra - sem demokráciaA-5, 96 oldalSzerző: Peters, B.Tekintély és alárendeltség együtt biztosítják a világmindenség harmóniáját – és ugyanezek az élő Isten Gyülekezetének tartóoszlopai, ezek adják annak szépségét és erejét. Vezetés és alárendeltség Isten népe között. ..
15.00 lej10.50 lej
Világvallások - Benedikt Peters
Judaizmus,Keresztyénség,Hinduizmus ,Iszlám ..
10.00 lej7.00 lej



